Irodalmi Szemle, 1980

1980/6 - Szakolczay Lajos: Kapcsolattöirténet és magatartás

való? De egy bizonyos: munkásságuk (ha csak töredéke is) rajta hagyta a nyomot a szülőföld térképén. Közvetítő szerepüknek a tehetségük volt a korlátja, bár ily „csökkent” képességgel is megérezték: el-elvándorlásaikban is a később megtalált és kibányászott érték otthont gazdagltón visszaszáll.

Hát még ha olyan emberekről van szó, akik az egész egyetemes magyar művelődésen rajta hagyták kezük nyomát. Az elég kevéssé ismert és majdnem elfeledett György Aladár (1844—1906) munkássága a helytörténész számára azért is becses, mert a husztl születésű író, újságíró és kultúrpolitikus volt a marxizmus egyik első magyarországi ismertetője. György Aladár a hazai „egyetemen”, a vállalás és „nem magunkért élés" szülőföld „egyetemén” kívül Pesten, Tübingenben, Berlinben, Párizsban, Londonban és Rómában folytatta egyetemi tanulmányait. 1870-ben Londonban találkozik Marxszal és megismerkedik az Internacionáléval. Hazatérésekor már egy mozgalom tudományával vértezett. Különféle hazai lapokban ezeknek az élményeknek ad kifejezést: ismerteti Marx életrajzát, munkásságát, a tudományos szocializmus irodalmát, az Intemacio- nálé eszmei jelentőségéről cikkezik. 1871-es fölismerése nem kis látnoki erőről vall: „Ez az eszme ma már tetté lett, s többé meg nem szüntethetik.”

Akkor mondja mindezt, amikor a pesti hatóságok, azzal a váddal, hogy kapcsolatot tartottak fenn az Internacionáléval, börtönbe vetik a magyar munkásmozgalom számos vezetőjét. Akkor lesz figyelmeztető szava bátor kiállás, amikor a kiegyezés utáni vissza- szorltottság egymás után szedi áldozatait. Váradi-Sternberg itt kimondatlanul is a megfélemlítés csendes terrorjára gondol. Nem ad történelmi elemzést, hanem szűkszavúan közli a tényeket. Valahol a mélyben azért benne van: ez a nem kis büszkeséggel fölfedezett, Kárpát-Ukrajnából elszármazott Író-politikus olyan életművel rendelkezik, amely példaerejű. És nem teszi hozzá, csak sugallja: nem csupán a szülőföldet jelentő kis hazában.

Történelmi érzékenysége a kapcsolatkutatót sohasem hagyja cserben. Mert kell-e mondani, hogy ez a világrészeket progresszivitásuk okán egymás mellé soroló szemlélet nem ismer politikai határokat. Különösen hangozhat: nyelvi határokat sem. Hagyománykutatás és értékszemlélet nála sohasem választható szét. Különösen azért nem, mert több nyelvben barangolva, lassan már csak a saját maga kitalálta terepen mozog: történelem és irodalom találkozási pontján. Egyik húzná a másik felé, de ismervén búvárló tevékenységét és a népek kapcsolatát elősegítő hasznosságtudatát, mindkettő egyformán részesül figyelméből. Ha az Ördarmán született Darmady Viktort a Párizsi Kommün első magyar dalnokaként üdvözli és a nyolc gimnáziumi osztályt Ungvárott végző Szabó Ervin indulása után nyomoz, a történész társadalomtudományi, politikai, munkásmozgalmi ismerete és érdeklődése kerül előtérbe. És ez a komplexitás változik át nem kisebb adatnyomozó hévvel és erővel, amikor irodalomtörténeti ritkaságok, eddig föltáratlan viszonyok kötik le figyelmét.

Sohasem feledi, sőt Írásaiban, tanulmányaiban mindig errefelé tágítja a hld-szerepet: a közeledés kétirányú. Az első magyar nyelvű ukrán népdalgyűitemény, ez egyik hasznos tanulmányának címe Is, különösen mutatja, hogy az 1864-ben Sárospatakon nyomtatott Magyar—orosz népdalok („Gyűjté és fordítá Lehoczky Tivadar”) miként nyitott ki politikai, és önbecsülésünk folytán lelkiismereti zsilipeket. Erdélyi János nyílt levélben köszönti az ukrán népdalgyűjteményéből a Felvidék hasábjain mutatványt adó szerzőt, s híres tanulmányából, a Népköltészet és kelmeiségböl szinte szó szerint idézi azt a részt, „a magyarral összefort rutén népek” életének megismerésében, dalaiknak összegyűjtésében hazafias tettet lát.

Váradi-Sternberg a közlekedő edények törvényéhez híven kapcsol össze két, más-más nyelvterületről jövő véleményt. Az egyiknek nem kisebb a gazdája, mint a Koszorút szerkesztő Arany János. A Toldi szerzőjét, bár van szava a némelyütt hanyag fordításról is, a kárpát-ukrajnai ukránok lefegyverezték: „ép észjárásuk van, az eszmemenetökben sok az elevenség, frisseség, tréfa, sőt gyakran gúny és irónia is”. Arany szemérmes politikumára, jellem-képpé változott dicséretére a Lvovban megjelenő Szlovo cikkírója Anatolik Kralickij felel (a kis időponteltérések miatt a párhuzam nyilvánvaló). Nyíltan kimondja: Lehoczky nem tehetett nagyobbat, mint amit tett: „megtanított bennünket önmagunkat értékelni”. Hogy a „Duna völgyén új, erőteljes harmónia alakulhatott ki”

— Erdélyi János vágyálmát a kényszerű szakítások és döccenések ellenére is vehetjük bizonyos szempontból kész ténynek — az első magyar nyelvű ukrán népdalgyűjtemény