Irodalmi Szemle, 1980

1980/1 - Gyüre Lajos: Jegyzetek Csehov Sirályához

van ítélve. Az ő sorsa sem szárnyalás a hagymaszagú jeled kupecok között. Aki nem így látja, Csehovot kell föllapoznia. Mit is mond Nyina Trepljovnak? „A mi pályánkon

— mindegy: akár színpadon játszunk, akár írunk — nem a hírnév, nem a ragyogás a fő, nem az, amiről én ábrándoztam, hanem az, hogy tudjunk tűrni. Tudd viselni a keresztedet!” S nem a röpülést szokták így jellemezni.

Arkagyináről és Trigorinről azt írják: a művészet silány mesteremberei, akik nem képesek már újat adni, de lemondani sem akarnak a csillogásról, s foggal-körömmel védik helyüket a fiatalok ellenében. A dráma „generációs” problémája mégsem ilyen egyértelmű. Igaz, hogy Arkagyina lekicsinylőén szól fia első irodalmi próbálkozásáról

— sőt az is kiderül, hogy a későbbiekkel sem törődik —, s a vidéki udvarház kertjében sebtiben összecsapott színpadon Trepljov darabja „ostobán” megbukik. De ettől Arkagyina még nem válik rossz színésznővé! Igaz, hogy fia felindultságában minden rosszat elmond az anyjáról: dilettáns, zsugori, csak arra emlékszik amire akar, másokat elnyom, s vele, a fiával nem törődik, szóval úgy beszél, ahogy olyankor szokás, ha sértegetni akarunk valakit. Ezt azonban úgy is vehetjük, hogy inkább a fiúi féltékenység megnyilatkozása az anyjához közeledő Trigorinnal szemben; a kezdő író dühös irigykedése a már „befutott”-tal szemben. Igazoljuk álláspontunkat: Trepljov az első rész elején így jellemzi anyját: „Az én anyám lélektani különlegesség. Kétségtelenül tehetséges, okos...” Trigorinnal is hasonlóan jár el: „... Még sokára lesz negyvenéves, de máris híres ... Ami az írásait illeti... hogy is mondjam csak? Kedvesek, tehetségesek ... de... Tolsztoj vagy Zola után nincs kedvem Trigorint olvasni.” Ez akár dicséretnek is beillik. Ki is ez a Trigorin? író, aki jól tudja, hogy soha nem éri el sem Turgenyev, sem Tolsztoj nagyságát. Öniróniával mondja: „... a síromig kedves és tehetséges leszek, vagy tehetséges és kedves — de semmi más; és ha meghalok, az ismerőseim a sírom mellett elhaladva azt fogják mondani: Itt nyugszik Trigorin. Jó író volt, de rosszabbul írt, mint Turgenyev.” De Trigorin a maga módján becsülettel készül a pályájára. Feljegyez minden kis adatot, amelyet felhasználhat későbbi munkáiban. Bár ez még nem előlegezi a művészi értéket! Trigorin bukásának oka nem is itt keresendő: alkatierkölcsi bukás az övé. Az önálló vélemény és akaraterő hiánya; majdnem kitartottsága

— mai nyelvhasználattal élve selyemfiúvá süllyedtsége —, következetlen magatartása teszi őt ellenszenves figurává, élőhalottá a színmű végére.

Arkagyina sem a művészi igénytelenségével zárja ki magát a nézők szívéből. Éppen a színházi világ számára mindent háttérbe szorító volta akadályozza élete teljes voltát. Zsugori, mert a színház megköveteli az új és új toaletteket, amelyek sok pénzt emésztenek fel. (Csehov ezt jól tudhatta, hiszen a felesége színésznő volt.) Fia nem kapja meg tőle az annyira áhított anyai szeretetet, gyöngédséget, mert mindene a színház; mert a fia mellett öregnek látszana (hja, nagy ördög a hiúság); még csak el sem olvassa fia írásait, mert a színház leköti minden idejét. A pozitív értékek így válnak negatív előjelűekké.

Mi is hiányzik ebből a két figurából tulajdonképpen? A művészetük kisugárzása. Csak beszélnek róla — de ők maguk nem élik: üresek! Peterdi Nagy László szerint „a művészet, mint konkrét, aktuális és hatékony társadalmi tett, kihívás a tunyaság és cinikus közömbösség ellen”. Ez az aktuális és hatékony társadalmi tett — ez nincs bennük. Ezért üresek, élőhalottak.

Medvegyenko érdekes alakja a Sirálynak. A darab indításakor a megalázott, lázadásra kész vidéki orosz néptanítóként áll előttünk, aki kora társadalmi visszáságait családján keresztül mutatja be: .. én, meg az anyám, meg a két húgom, meg az öcsém... a fizetésem pedig huszonhárom rubel. De hát enni — inni kell?! Teára, cukorra kell?! Dohányra kell?!” Ezzel a felsorolással azonban mintha el is tűnt volna lázadó kedve, s ereje már csak az őt durván visszataszító Mása kérlelésére telik. S végül nevetséges, undorítóan kellemetlen figurává válik.

Nyina mellett Mása az, aki szabadulni akar ebből az áporodott, dohos világból, s úgy látszik, ereje is van hozzá. Nincsenek illúziói a jövője felől, akárcsak Nyinának. De fogva tartja őt a pálinka, s a szerelme: Trepljov. Férjhez megy ugyan Medvegyenkóhoz, de lélekben Trepljové marad. Habár érzi, hogy szerelme reménytelen, de szabadulni csak úgy tudna, ha valami közbejönne, például elhelyeznék a férjét egy másik faluba. „... Átköltözünk oda, és mindent elfelejtek ... gyökerestül kitépem a szívemből!” De azért ha meglátja Trepljovot, felizzik benne a szerelem.