Irodalmi Szemle, 1980

1980/5 - Křenek, Jiří: Magányos ház (novella)

— Ne büdösítsd az orromba — fogta el a köhögés az öreget.

— Hol a pénz?

— A kutya seggében — robbant ki az öreg.

— Akkor pedig itt gebed meg — zárta le a beszélgetést Michal.

Miután Michal elballagott, az öreg rádöbbent, hogy ha törik, ha szakad, fel kell állnia, innia kell, minél előbb innia kell legalább egy bögre tejet, különben elpusztul. Magatehetetlen volt, tudta, hogy képtelen segítséget hívni, s hogy megél-e, az egyes- egyedül attől függ, össze bírja-e szedni magát annyira, hogy a maga erejéből leszálljon a dikóról. Kis kamrája apró ablakán kibámult a ködös patakelágazásra, lehunyta fájó szemét; kibírni, kibírni, zakatolt a fejében. Kibírni, túlélni mindezt, míg újból kivirul a föld, s a patak mentén kihajtanak a gyógyfüvek, azután majd elválik. Oldalára fordult, a fokos fejével megpróbálta elérni a vizesrocskát, de bárhogy erőlködött is, nem sikerült a fokost beakasztania a rocska fülébe, amikor pedig keserves erőlködés után mégis elérte a rocskát, olyan hevesen rántotta meg, hogy az feldőlt, s a víz szétfolyt a döngölt agyagpadlón. Az öreg felnyüszített, mint egy megvert kutya. A fokosra támaszkodva lassan felikeit az ágyból. A lába nem fogadott szót, roskadozott alatta, mint. két vékony bot, ám a pompás borókanyelű fokos elbírta a teste súlyát, abban nem csalódott. Sikerült leülnie a dikó szélére úgy hogy a lábát a földre lógatta. De ezzel még nem volt nyert ügye. Érezte, hogy nem kell más, csak egy óvatlan pillanat, és még rosszabbra fordul minden, lezuhan a hideg padlóra, mint egy zsák, s talán föl se kel többé. A légypiszokkal pettyezett feszület porcelán Krisztusa jobb vállára hajtott fejjeL figyelte az öreg mocorgását, Istenem, Istenem, mért büntetsz így zihálta az öreg, s fokosával a karosszék támlája felé tétovázott, hogy elérje. Csupán néhány centiméter hiányzott hozzá, de hiányzott. Csak amikor fokosát a falnak vetve ágyastul ellökte magát, akkor érte el a támlát, és húzhatta magához a karosszéket.

Ez a művelet azonban annyira kimerítette, hogy ismét visszahanyatlott a dlkóra, szaggatottan lélegzett, és a mennyezetre szegezett üveges tekintettel úgy feküdt, mint aki a végét járja, ráncos arca elfeketedett maszkra emlékeztetett.

Eszébe jutott Michal, és elöntötte a düh. Te gyalázatos, átkozódott, mit kellett megérnem tőled. Mért is nem ütöttelek agyon! A pokolra küldtelek volna, a hulládat meg elástam volna a bokrok alá, a kutya se ugatna utánad, ezt kellett volna tennem, nem rád íratni az irtványt. Mért Is írattam rád! Hogy ellumpold, eltékozold? Inkább írattam volna Idegen emberre, inkább egy cigányra, mint rád. Látástól vakulásig gürcöltem, mint egy állat, ő meg azt ígérte, hogy ellát mindennel, az ám, ellát! Magát látta el egy meddő dajnával, belőlem meg legszívesebben kiszorítaná a szuszt. Ha tehetné, ha tehetné, megfojtana, ismételgette az öreg. Engem, az apját, a tulajdon beteg apját, micsoda világban élünk!

Szitkozódás közben némileg visszatért az arcába a vér, s a szeme újból fényleni kezdett. Nyögve felült, egyik kezével a karosszék támlájára, a másikkal a fokosra támaszkodott, és sikerült felemelkednie. Végre ihatott a feldőlt rocska alján maradt langyos, vízből, egy kissé megnedvesíthette láztól égő ajkát, s úgy érezte, ez jót jelent, ha így megy tovább, túléli a mai éjszakát, s a reggel talán egy kis könnyebbséget hoz neki.

A fokos meg a szék segítségével az ajtóig csúszott, bénult lábát úgy húzva maga után, akár egy megsebzett állat. Sikerült kibotorkálnia a pitvarba. Levette a fogasról ócska kalapját, a fejébe nyomta, s továbbvonszolta magát a sötét pitvaron át ki a házból. Közben elátkozta Micha'lt meg a patakot, a világ valamennyi halát meg rákját, s ebből új erőt merített. Az istállót a háztól mindössze néhány méternyi nedves föld választotta el, az öreg tett egy lépést, kettőt, tovább azonban nem merészkedett, nagyon is veszélyes lett volna, ha a szék megcsúszik a sárban, az öreg legurul a patak vizébe, akár egy szikladarab. Nézte az istállót, mint egy éhes görény a jól bezárt tyúkólat, sohasem látszott olyan messzinek a háztól, mint ezen a napon. Nyitott szájjal szívta be a hideg, nyirkos levegőt, és törte a fejét, hogyan juthatna el épségben az istállóba, mert tudta, hogy ha ez sikerül, végleg megnyerte a mai napot.

Michal a feleségével kint volt az erdőn, a fával dolgoztak, az öregnek véghez kellett vinnie mindent, amit föltett magában, mielőtt hazatérnek, különben rosszul üthet ki a dolog, s ez a tudat arra kényszerítette, hogy leküzdje félelmét. Lassan, centiméterről centiméterre tolta előre a széket, a fokost jól belefúrta a földbe, fogyó ereje sietésre- ösztökélte, a veszély viszont a legnagyobb körültekintést parancsolt neki, s mindennek