Irodalmi Szemle, 1980
1980/1 - Egri Viktor: Csehov (1860—1904)
Egri Viktor CSEHOV 1860-1904 A húszas években, pályám kezdetén Dosztojevszkij és Tolsztoj voltak az eszményeim. Később, amint a színpad vonzásába kerültem, az 1860. január 29-én Taganrogban született Andrej Pavlovics Csehov, a lírai dráma megteremtője, a lélektani színműirodalom nagy alakja társult hozzájuk, akinek darabjai, kivált a Cseresznyéskert, a Sirály, a Vá- nya bácsi, a Három nővér nélkül a mai korszerű színjátszás elképzelhetetlen. Alighanem szokatlannak tűnik, hogy életrajzi adatok és elemzések helyett személyes természetű élményeimmel próbálom az alkotóereje teljében, negyvennégy éves korában elhunytat emberi mivoltában olvasóink elé idézni. A hatvanas évek elején közel négy hetet töltöttem feleségemmel a szovjet írók jaltai alkotóházában, és elképzelhetetlen volt, hogy ne zarándokoljunk föl a hegyre Anton Pavlovics házába, ahogy a „bennszülöttek” a dráma és elbeszélés mesterét kitüntető figyelemmel és tisztelettel emlegették. Egy kijevi mérnök kalauzolt bennünket. A nevét elfelejtettem, de arra jól emlékszem, hogy jobb szeme gödrében egy golyó hege látszott, az arcán, sápadt sárgás bőrén pedig a négy esztendős háborús ínség. Csak később, a Csehov-ház és a Csehov Múzeum megtekintése után tudtuk meg, hogy az aznapi belépésre feljogosító utolsó jegyeket — az övét és a húgáét — adta át nekünk. Természetesnek tartották azt is, hogy két óra hosszat várjanak ránk, hiszen ők kalauzoltak fel a hegyre, az ő vendégei voltunk. Bennem, az orosz irodalmat szerfelett becsülő toliforgatóban ma is elevenen él a Csehov-ház hangulata, s kiegészíti mindazt, amit az orosz dráma és novella jellegzetességeiről az évtizedek folyamán megtanultam. Csehovot először 1889-ben hozta vándorló kedve a Krím enyhe, gyógyító melegébe. Hogy milyen mély benyomást tett rá a tenger, arról A fekete barát című novellájában így ír: „Csöndes, meleg nap volt, a tengertől illatos. A pompás öböl vize visszatükrözte a holdat és a fényeket, olyan volt a színe, hogy azt nehéz szavakkal kifejezni. A kéknek és zöldnek gyengéd keveréke volt. Helyenként a rézgálicra emlékeztetett, másutt mintha a holdfény megsűrűsödött volna a víz helyén az öbölben. Micsoda színharmóniában fürdött is minden.” Csehov 1890-ben ismét három hetet töltött a Krímben; kijevi mérnök ismerősünk mesélte, hogy itt a közeli partvidéken Kucsuk-Kojban — ma Beketovo a neve — lakott. Fehérfalú, emeletes házacskájában Gorkij meglátogatta, és feljegyezte az ember iránti részvétét, humanitását oly mélyen jellemző szavait: „Ha pénzem lenne, egy szanatóriumot rendeznék be itt falusi tanítók részére. Tudja,, valami sok fényt és szépet adót építenék nagy ablakokkal és magas mennyezettel. Nagyszerű könyvtáram lenne és külön'éle szerszámaim, méhkaptáraim, s egy veteményes-gyümölcsös kertem, ahol agronomiáról és meteorológiáról előadásokat lehetne tartani. A tanítónak, kedvesem, mindent tudni kell, mindent.” Csehov később gyógykezelésre jött Jaltába; orvos lévén, felismerte, hogy tüdőbaj támadta meg tüdejét. Thomas Mann, aki Csehov „csöndesen fellépő szerénységében” kereste a betegsége és művészi magatartása közti kapcsolatot, Versuch iiber Tschechow című tanulmányában ezeket írta róla: „Már huszonkilenc éves korában kiütköztek rajta a tuberkulózis első jelei... bizonyára nem ámította magát azzal, hogy életereje soká húzhatja, s elérheti a tolsztoji pátriárka- kort. Feltehetjük a kérdést, nem járult-s lényegesen hozzá, hogy szelleme vendégjátéka
