Irodalmi Szemle, 1980
1980/5 - Egri Viktor: Tél az Irtványon (regényrészlet)
hogy most nincs keresete, hát nálunk megszedheti magát. Elég, ha jó nyomra vezet bennünket, és elfogjuk a kapitányt. Vagy azt az orosz vezetőjüket. — Nem ismerek semmiféle kapitányt, és az oroszt sem ismerem. Jóformán azt sem tudom, hogy fest egy partizán. — Azt hiszi, beveszem ezt az ostobaságot? — hördült fel a perzseltképű. — Hiszenp úgy járnak itt maguk közt, mint dögre a legyek. Nem hallják éjszaka azt a sürgést- forgást? — Mi betartjuk a rendeleteket, őrmester úr — mondtam, s igyekeztem szavaimnak; meggyőző hangsúlyt adni. — Éjszaka senki sem mozdul ki a házból. Honnan sejtsük, partizánok, vagy maguk taposták-e á havat? — Miket fecseg... Egyszer felgyújtjuk az összes települést, aztán kiderül az igazság. Nem volt ez üres fenyegetés. A hegyekben gyakran égtek csűrök vagy magányosanálló viskók. Nem sokat tétováztak, ha valami gyanúsat találtak. Ha valakiben partizánt sejtettek, azt bilincsbe verve magukkal hurcolták. A kezükbe került zsidókat a helyszínen tarkón lőtték. Asszony, gyerek se kapott kegyelmet. — Ötvenezer korona üti a markát. Gondolja meg jól, ember! — ismételte nyomatékkai az altiszt. Hallgattam, a szemem meg se rebbent. Az égettképű szavai elárulták, hogy a dombról dombra járó osztagok semmit sem tudnak. Fogalmuk sincs, merre lehet a Javor-hegy partizánjainak fő szálláshelye. Ezek ősszel az óturai iskolából kifüstölték az egész náci hordát, és minduntalan rajtaütöttek a hadiút ösvényein. Régi tapasztalat: az ellenfél ritkán tud többet, mint amennyit elárulnak neki. Az altiszt ajánlatából az is kiviláglott, hogy az irtványosiak közt eddig nem akadt besúgó, noha bizonyára sokakat megkörnyékeztek csábitó ajánlataikkal. A Javor-hegy lábánál, a Miava és Űtura közti szűkén termő dombvidéken élő nép- szinté egy emberként összefog, némán ellenáll. Mintha ez a földdarab külön test volna az ország testében. Most láttam csak teljesen tisztán, mennyi erő és nagyság él az egyszerű lélekben, ha hisz a dolgozó ember jobb és boldogabb életében. Mennyi erőt sugároz az a néhány kommunista sejt — a miavai és óturai gyárakba járó munkások tömörülései, hogy sem ők, a fiatalok, sem apáik nem engednek a pénz csábításának! Pedig ötvenezer korona sok esztendei megélhetést biztosító summa! De eddig senkit: nem vett le a lábáról. Az a néhány besúgó, aki nem egy ember elhurcolását és halálát okozta, nem idevalósi. Itt fent egyetlen Hitler-rajongóval, Tiso-tisztelővel nem találkoztam. — Csak ne örüljenek annyira, hogy jönnek a bolsevikok! Különben is, hamarosanmegfordul a háború szekere, olyan erővel ütünk majd vissza — mondta az őrmester az elcsépelt szöveget. Alighanem már maga sem hitt benne. Felemeltem pálinkáspoharamat. — Isten éltesse, őrmester úr! — Hall Hitler! — hangzott a gépies válasz. — Mi a békének örülnénk, őrmester úr. Maguk talán nem? A gyorsan felhajtott szesztől még vörösebb lett asztalszomszédom sebe. A szeméből' eltűnt az álmosság, és bizalmasan hajolt felém. — Kaiser a nevem, civilben tanító vagyok. Jaj istenem, de régen volt... Kedvesem, ismerem az oroszokat. Ne örüljenek annyira. Ázsiai horda! Aki a kezükbe kerül, viszik Szibériába, az ősvadonba, bányákba... Istentelen fenevadak, nem ismernek magán- vagyont... Rombolás, züllesztés az ő szocializmusuk... A führeré az ápolás és rend, a javak igazságos elosztása. Egykedvűséget kényszeritettem magamra. Pedig jó lett volna odamondani: patkány vagy, és a csatornákba bújnál, rájuk kened mindazt a bűnt, amit esztendőkön át szervezett német alapossággal intézményesen csináltatok. — Elképzelni is szörnyű, mi lenne Európából, ha ők kerekednének felül. Egy hónapja;, hogy otthon voltam, és jártam Münchenben... Uramisten, csupa rom ott minden . .. Berlint és Hamburgot is tönkrebombázták. Elpusztul egy ezeréves kultúra ... Hallgattam. Mit is felelhettem volna ennek a kesergő embernek. De kedvem lett volna a szemébe vágni: későn siratod az agyonbombázott Münchent és Berlint. Későn keseregsz, hogy bombák hullanak a kölni dómra, Aachenre, Nürnbergre, a gótikus csodákra; barokk műremekekre! Az neked nem fáj, hogy romokban Varsó, Rotterdam és Belgrád?'
