Irodalmi Szemle, 1980
1980/1 - Csehov, Anton Pavlovics: Beszélni vagy hallgatni? (mese), Néhány gondolat a lélekről (jegyzet), Hosszú tűnődések gyümölcsei (aforizmák), Kalapszezon (szatíra)
SZÁZHÚSZ ÉVE SZÜLETETT CSEHOV Anton Pavlovics Csehov BESZÉLNI VAGY HALLGATNI MESE Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon Is túl, élt magának két jóbarát. Krjuger és Szmirnov. Míg Krjuger ragyogó szellemi képességekkel rendelkezett, addig Szmirnov nem is annyira okos, mint inkább jámbor, szelíd természetű és kevésbé határozott akaraterejű volt. Az előbbi a beszéd és ékesszólás mestere, az utóbbi — hallgatag. Egyszer együtt utaztak, s a vasúti kocsiban egy hajadont igyekeztek meghódítani. Krjuger a lány mellett ült és udvarolgatott, tette neki a szépet. Szmirnov meg hallgatott, csak szaporákat pislogott és forró vágyakozással nyaldosta a szája szélét. Az egyik állomáson Krjuger kiment a lánnyal a fülkéből és sokáig maradtak távol. Amikor visszajöttek Krjuger cinkosan kacsintott és csettintett Szmirnov felé. — És hogy van az, testvér, hogy neked ilyen könnyen sikerült? — kérdezte tőle később irigykedve Szmirnov. — Milyen nagyszerűen érted a dolgodat! — Alig ültél mellé, máris elértél mindent. .. Szerencsés fickó vagy. — Hát te mit rágod a szád? Három órán át együtt ültél a lánnyal, de egy szó nem sok, még annyit sem tudtál kinyögni. Csak hallgattál, mint egy fajankó! Pedig hallgatással, testvér, mit sem érsz el ezen a világon! Talpraesettnek, beszédesnek kell lennéd! Semmi sem fog neked sikerülni. És miért? Azért, mert rongy ember vagy! Szmirnov elgondolkodott ezen a megokoláson, és elhatározta, hogy gyökeresen megváltozik. Egy óra múlva, legyőzve határozatlanságát, már oda is ült egy sötétkék öltönyös ismeretlen úrhoz és beszélgetésbe elegyedett vele. Az úr nagyon beszédes embernek bizonyult, és tüstént egy sor, főleg tudományos jellegű kérdéssel halmozta el Szmir- novot. Megkérdezte tőle például, hogy tetszik a föld, az ég, hogy elégedett-e a természet és az emberi egymás mellett élés törvényével, majd, mintegy mellékesen az európai szabadgondolkodás néhány kérdését érintette, aztán a nők helyzetének problémáit Amerikában és így tovább. Szmirnov okosan, készségesen és főleg lelkesedve válaszolgatott. De milyen nagy volt a meglepetése, amikor a sötétkék öltönyös úr az egyik állomáson megragadta Szmirnov karját, és gúnyosan mosolyogva így szólt hozzá: ■— Kövessen! Szmirnov követte őt és eltűnt vele, senki sem tudta, hová. Két év múlva, sápadtan és soványan, csontvázra lefogyva ismét találkozott Krjugerrel. — Hát te hová tűntél el ilyen hosszú időre? — csodálkozott Krjuger. Szmirnov keserűen elmosolyodott, majd az időközben átélt szenvedéseiről kezdett beszélni Krjugernek. — Mert megint ostoba voltál. Igazán megtanulhatnád, hogy ne fecsegj fölöslegesen! — válaszolta neki Krjuger. — Inkább tegyél lakatot a nyelvedre, úgy ám!
