Irodalmi Szemle, 1980

1980/4 - Bodnár Gyula: Krónikatoredékek (Kulcsár Ferenc új könyvéről)

tálatokat, remekeket sorakoztat föl, mint amilyen az Ami nem játék, Nehéz órán, a 2-es számú szonett, a Munka, az Énektelen ének, a Song, Kicsi fiam, Intés, a címadó vers vagy az Esik, mely után szinte együtt örül a költővel az olvasó, hogy a vihar elvonult, „...a halál elkerült. // És nevet a földműves, / és jegyzi a szépműves: / »Eső után nőnek égig / kukoricák s akik nézik«”. Igen, Kulcsár hisz abban, hogy föl tud nőni az ember — ,a munka által és az anyanyelv mellett a világ any any elv elsajátításával. Tulajdonképpen ezt járja körbe prózájában is — József Attila, Illyés Gyula, Fábry Zoltán, Sütő András és mások szellemében. Jelen időnk krónikásaként, humanistaként és internacionalistaként, Európában is gondolkodva, példás emberi magatartással, elkötelezettséggel, mélységes szeretettel. Ezek az írások belsőleg csak annyiban állnak szemben a versekkel, amennyiben a líra alanyibb természetű műfaj. Ünnepélyes szövegek, emelkedett hangnemben. Ami azonban megjelenésük idején, külön-külön olvasásuk közbén nem tűnt föl, az az, hogy helyenként túlságosan is szépek, áhítattal telítettek ezek a szövegek, szinte kicsordulnak önmagukból, továbbá: nagyon érezhető rajtuk a fennebb említettek hatása, olyan gondolatok ismétlődnek meg majdnem egy az egyben, amilyeneket sokszor olvastunk az utóbbi esztendőkben, az anyanyelvről, művész dolgáról, közös dolgainkról.

Mindent egybevetve: a Krónikatöredék felelet, ha úgy tetszik bizonyíték — Mikola, Tóth, Varga eddigi munkásságával együtt — az annak idején elhamarkodott vádak ellen. Kulcsár Ferenc Nyílt levele Szalatnai Rezsőhöz sosem volt hatásosabb, időszerűbb, mint ma. Pontosan időzítette a költő tízéves levelének közlését. És a levél elé idézett vádak szinte minden mondatának az ellenkezője igaz, lett igazzá a hetvenes években. I Madách, 1979)