Irodalmi Szemle, 1980
1980/4 - Bodnár Gyula, Grendel Lajos, Lacza Tihamér, Mészáros László, Turczel Lajos, Wlachovský, Karol, Zalabai Zsigmond: Költészetünk a hetvenes évek második felében (ankét)
fölgyorsult a kulturális-művészeti értékek cseréje, jelentősebb fáziseltolódás, késés nélkül, sőt, gyakran szinte egyik napról a másikra hatnak kölcsönösen egymásra. Ugyanakkor vannak, és ezt fölösleges különösebben részletezni, olyan alapvető és nyilvánvaló különbségek, amelyeket a technicizálódási folyamat sem fog egyhamar elmosni. Olyan különbözőségek is természetesen, amelyek a mi, és csak a mi nemzetiségi létünket, valóságunkat jellemzik. És amelyek — a tartalom szintjén — költészetünkben is megvannak sajátos, ha úgy tetszik, minden mástól világosan megkülönböztető jegyekként, különösen szembetűnőn a tárgyalt időszak verstermésében. Más kérdés persze, hogy milyen színvonalon. Sajátos vonulatok? Költőszemélyiségek? Ma, 1980-ban nagyon óvatosan úgy fogalmaznék: kialakulóban van néhány. Amiket, illetve akiket valamivel korábban sajátos vonulatoknak, költőszemélyiségeknek neveztem volna, gondolkodás nélkül, azokból ma, 1980-ban, hiányolom az átütő erőt, zavar, hogy egy idő után megrekedtek a fejlődésben, elbizonytalanodtak, és mintha a köztudatban is elhalványultak volna. 3 Hiába látnám én szívesen ilyen vagy olyan líraeszmény megvalósulását irodalmunkban, az igazi költő, költészet nem kívánságok nyomán alakul, nem elsősorban a kritikusok, esztéták, mások és végképp nem az illetéktelenek mutatóujja szerint. Bízom annyira az igazi költőben, költészetben, hogy mindenkor a neki, nekem és mindnyájunknak megfelelő, az őt magát, engem és mindnyájunkat kifejező líraeszményt valósítja meg. A mi költészetünk élvonala jelen pillanatban jó úton halad. Grendel Lajos i Egyetlen kiemelkedő kötet? Hamarjában négyet-ötöt is felsorolhatnék. Egy bizonyosnak látszik. Az elmúlt években több jó, izgalmas, jelentős verskötet jelent meg nálunk. Ezek egy része többé-kevésbé gyűjteményes kötet volt, mint például Tőzsér Árpádé és Cselényi Lászlóé. Aztán ott van Tóth László Átkelés, Varga Imre A medve alászáll, Zs. Nagy Lajos Isapur dalai és Mikola Anikó Madárnak lenni című kötete. (A sorrend nem fejez ki értékrendet, s a lista távolról sem teljes.) 2 Ha irodalomkritikánk feladata magaslatán állt volna ezekben az években, nem volna értelme feltenni ilyen kérdést. Az elmúlt évtized a szlovákiai magyar líra példátlanul gazdag időszaka volt, legalábbis a hatvanas évek értékkereséséhez s még inkább az ötvenes évek sematizmusához viszonyítva. Líránkat a hetvenes években a szemléletek, a nyelvi és verstechnikai eljárások sokfélesége jellemzi. Ez persze így nem értékminősítő megállapítás. Mindenesetre, ami a hetvenes évek szlovákiai magyar lírájában történt, jóval több élményfelmondásnál, bölcseleti tételek és közhelyek illusztrációjánál. Egy evolúció betetőzése. Költészeten végre igazi lírát kell érteni nálunk is, s nem lírapótlékot. Ami döntő, az nem az, hogy a költő milyen irányzatot követ, hanem személyiségének autonómiája, látomásának egyszerisége, ami viszont — irodalomról lévén szó — elsősorban nyelvi probléma. Feltűnő, hogy a hetvenes években mennyire előtérbe nyomult a költői nyelv önreflexiója líránkban. Meggyőződésem, hogy ez nem véletlen,
