Irodalmi Szemle, 1980

1980/4 - Turczel Lajos: József Attila csehszlovákiai kapcsolatai (tanulmány)

ségével, akik a társadalmi munkamegosztás révén mással lévén elfoglalva, úgy osztoz nak a költő tevékenységében, hogy művét szeretettel veszik magukhoz. Mert a mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik a művészetet, s azért szeretik, mert keresik az emberséget... Mi, mai költők, nem tehetünk mást, mint hogy elmondjuk örömeinket és bánatainkat egyfelől, másfelől pedig kiállunk a szabadságért minden formában és mindenütt, ahol a gazdasági jólét jelszavaival és fegyveresen meg kísérlik a költők örök ellenfelei a tömegeket legjogosabb emberi Igényeiktől, a szabid Ságtól és a szabadságra való törekvésüktől lélekben is eltántorítani.”

Nem sokkal á Szép Szó csehszlovákiai útjának befejezése után kísérlet történt arra hogy a beteg költőt gyógyüdülésre Szlovákiába hozzák. Erről a tervről abból a nekrológból tudunk, melyet Győry Dezső József Attila halálakor a Magyar Újságba írt. ..No vember végén levelet kaptam J. A. ügyében — írta Győry. — Straka Antal, volt buda pesti sajtóattasé, a csehszlovák—magyar kultúrközeledés lelkes híve írta. A terve az volt, hogy hozzuk a kimerült idegzetű költőt Szlovenszkóra a fenyvesek közé, legalább két hónapra, Stósz fürdőre ... Jöhet a beteg költő, várják a stőszí fenyves erdők s itten: magyar s nem magyar tisztelőinek szeretete. Várja a csend, a nyugalom, a béke, amivel szlovák és magyar barátai akarják gyógyítani... Fenyőgally lett az erdőből. A meg- hajszolt lélek egy utolsó nagy robaj és zakatolás után bemenekült abba a csöndbe és nyugalomba, amely még a stószi fenyvesekénél is nagyobb.” (Magyar Újság 1937. XII. 12.)

Ha a költő személyesen nem is jöhetett el közénk, költészete korán ismertté és tisztelné vált nálunk. A Kassai Naplóban már első kötetének megjelenése után közöltek tőle verseket, középiskolás diákjaink pedig A Mi Lapunk hasábjain ismerkedhettek a művészetével. A híres diáklapban elsőként a Megfáradt ember című vers jelent meg azzal a megjegyzéssel, hogy „József Attila üdvözli A Mi Lapunk olvasóit”. A másik losonci diáklap, a rövid életű Indulás Is József Attila-versekkel indult, á népfrontos Magyar Fiatalok Szövetségének lapja, a Kéve pedig kórusfeldolgozásban közölte a Favágót és a Mondd, mit érlel... című költeményt. Természetesen helyet kaptak a költő alkotásai a kommunista sajtóban is (Munkás, Az Űt, Magyar Nap). Költészete itteni hatását József Attila szlovákiai emléke című írásában Fábry Zoltán találóan jellemzi: „Tájainkon nem járt, embereit szemre-fülre nem ismerte, de a kosúti zsellér és a pozsonyi gumongyári munkás dalait zümmögte, a prágai magyar diák szépszó-mértékét tanulta... A diákok a szlovenszkói újságok révén jutottak közelebb József Attilához és lettek hűségesei, boldog-boldogtalan ízlelői. Édes Attilánkról beszéltek: a legkeserűbb halál költője szájukban mannává hasonult.” /A gondolat igaza, 62—63. 1.)

Külön és hangsúlyos módon kell szólni arról a kritikai visszhangról, amelyet József Attila nálunk kiváltott. Ismeretes, hogy az életében igazán elismerő méltatás alig jelent meg róla. Nagyságát nem ismerték fel a kor jeles polgári kritikusai (Schöpfliu Alaöáí, Németh László, Komlós Aladár, Kardos László stb.), és saját táborában is súlyos bán- tódások érték, igazságtalan, süket bírálatokat, értelmezéseket is írtak róla. A mi sajtónkban viszont már 1931-ben rendkívül elismerő méltatás jelent meg, s azt Fábry Zoltán írta az elkobzás sorsára jutott Döntsd a tökét kötetről.

.. Ez a verskötet: öröm és nyereség — állapítja meg Fábry. — József Attilának eddig is voltak felfigyeltető versei, de nem volt nyílt állásfoglalása. Nem tudtuk hová sorozni és ő sem tudta, hová tartozik. Most már tudja és tudjuk mi is. Tudjuk mi is és köszöntjük bizakodó, erőöntudatos hallóval, saját versével:

döntsd a tőkét, ne siránkozz, ne szisszenj minden kis szilánkhoz!

Ha odasújtsz körül a sorshoz, az úri pusztaság rikoltoz, a széles fejsze mosolyog!

Egy garabonciás fürgeségével jön, vágtat és rohaii tovább. Csóvavető, tetőgyújtó, bizakodó hitet hunyorító, erőt paskoló és felrázó, aki széttép, szétmar, szétnevet, tönkresulykol mindent, ami nem az osztályharcot szolgálja. Még a versét is szétmorzsolja, félredobja, kijátssza, hogy bolondos fintorral annál jobban kisikolthassa, tudatosíthassa a végső harcot: