Irodalmi Szemle, 1980
1980/4 - Mikola Anikó: Képzelt utazás
Én megismertem a Nagyon fáj kínjait is az elrendelés szerint,’ha. hihetünk HváTamifele elrendelésben. A Halált is megpróbáltam két évver ezelôtť egy szép márciusi napon. Nem volt mögötte semmi. "Egyáltalán ~seTrrmtr Högy~vissza5EgTtéttek az"5T5K”közéT‘ egy- évre tudtam meg. Akkor, pontosan azon a napon, március harmincadikén kimentem Hím fölé, a Cserhát horhosaiba, alkonyaikor, amikor a szalonkák nászukat ülik, s olykor fölcsapnak a fák koronája fölé. Azon a márciusi alkonyon arra gondoltam, hogy mi változott volna meg, ha egy évvel korábban ott maradok kiterítve a műtőasztalon... Az alkonyi madárzsivajban, e lekottázhatatlan szépségű koncertben jöttem rá arra az egyszerű és természetes igazságra: semmi sem változott volna meg, s arra is, hogy a halál — magánügy. A Te dacos, választott halálod is az volt. Lehet: nem tudtál tovább élni, de sejtem — nem is lehetett. Utolsó leveledből, amelyre kétszer is felírtad a december 3-i dátumot, én ezt olvasom ki. „Kedves Doktor Űr... Hiába kísérelte meg a lehetetlent.” Amikor kezed ezeket a sorokat rajzolta a papírra, meglehet, javában aludtam, meglehet anyám tejét szívtam, de az is meglehet, hogy vadul bőgtem. Négynapos csecse- mőnyugalommal, csecsemőéhséggel, vagy fájdalommal, Sokszor elgondoltam, hogy erről a négy napról írok egy verset; írtam is — 'nyúlfarknyit. Nem az van "benns, amit ez a' négy nap jelent ma számomra. Valószínű,' hogy én is „hiába kíséreltem meg a lehetetlent”. Tavaly jártam másodszor Szárszón életemben.'Odaál.Itäm a sínek közé — próbára —, milyen is lehet: várni a halált. Esett až' eső és én . nem éreztem semmi különöset; se izgalmat, se Megrendülést, se félelmét. Pedig jött a vonat. Látod, Batu kán pesti rokona, hetvehötödik születésnapodat üljük veled, és mégse veled. Ilyen ünnepeink vannak nekünk, harminckét' éves'bátyám — vagy öcsém? —, nem is tüdőm hógyan szólítsalak, hiszen — ma már'én vagyok az idősebb.’ Ezért inkább nem is szólítlak, hanem hallgatlak e halk leltárpróba sorai felett. Kint köd van, február, haldoklik a tél, maholnap ismét ránktör a tavasz és roskad a hB és máť'cseperészget a bádogeresz ..’. MIKOLA ANIKÓ Képzelt utazás Dübörögni a tájba vesző síneken Száz kereken az erőszak jól hangolt ütemére Hát senki se áll oda senki se áll senki se áll a mozdony elé? Szárszó nem végcél közbeeső pihenő sem s a levágott fej félrehemperedik.
