Irodalmi Szemle, 1980

1980/3 - FIGYELŐ - Bereck József: Jozef Puškáš: Vigasztaló csalódások

könyvhalmozó számára az sem lebecsülendő szempont, hogy nem. nagy terjedelmükkel kis helyet foglalnak el a könyvespolcon.

Legutóbbi könyvvásárlásom eredményeképpen most is három ilyen könyvecske fekszik előttem. A négyszázadik kiadványa felé közeledő sorozatnak sorrendben a 379., 382. és a 383. kötete: a litván Ka- zys Saja népmesei hangvételű elbeszélései A szőttes címmel, a nagy hírű Columbia Egyetemen angolt és európai irodalmat tanító Lionel Trilling esszéi Művészet és neurózis címmel, s a fiatal szlovák Jozef Puskás Vigasztaló csalódások című elbeszélés kötete Körtvélyessy Klára fordításában. S ez utóbbinál már helyben is vagyunk.

Tulajdonképpen nem csodálkozom a fiatal Jozef Puškáš „nemzetközi” sikerén. A harmadik szlovák írókongresszus megállapítása szerint a szlovák prózírás fejlődésének jellemzője a hetvenes évek derekán elsősorban a minőségre, a méltó prózai kifejezésmódra való törekvés, valamint a felszínesség, a középszerűség, a „biztonságos” témák táplálta kényelem- szeretet határozott felszámolásának az igénye. Puškáš már az alkotó munka tudatos vállalásának jegyében lépett az írói pályára. S mindez nála a művészi kifejezésmód olyan magasfokú igényével párosul, hogy pályakezdő novelláinak két kötete mindjárt a szlovák próza megújhodási törekvéseinek élvonalába juttatta őt. A Nagymihályon született, zeneművészeti főiskolát végzett, harmincadik életévét majd csak jövőre betöltő prózaíró 1972-ben — mondhatni: szemtelenül fiatalon — mutatkozott be a Hra na život a smrt (Játék életre-halálra) című novellás kötetével. Már pályakezdő írásai is karakteres novellistát sejtettek. Második kötete, az 1977-ben megjelent Utešené sklamania (Vigasztaló csalódások) a kortárs szlovák kritika megállapítása szerint kétségtelen irodalmi értékein túl elsősorban a fiatal szerző lényegre törő fogalmazáskészségével erősen intellektuális beállítottságával, s a prózai előadásnak sokrétűségével és árnyaltságával emelkedik ki az unalmas átlagból. Erényéül éppen azt hozhatta föl a kritika — az emelkedett látásmódot, az elsődleges tapasztalattól, az élményszerűségtől elválasztó alkotó távolságot —, amelynek hiányáért másokat éppen elmarasztalt.

A fiatal szlovák író — kivétel nélkül napjainkban játszódó — elbeszéléseivel

tulajdonképpen nekem sincs bajom. Néhány tételszerűen kibontott, eleve valamely élet- ill. helyzetigazság szolgálatába állított, szentenciákkal és szerzői értékelésekkel megterhelt, vagy éppen az irracionalitás szálaival átszőtt történetétől eltekintve, csupa feszes és magas fokon megkomponált írást tartalmaz a kötet. Néhány társához hasonlóan Puškáš is előszeretettel szerepelteti az egyéni vágyak és szenvedélyek mellett társadalmi funkciók és meghatározottságok által is irányított „szürke” fiatalember figuráját.

Ez a szürke fiatalember Puškáš novelláiban általában (például az Egyenlőtlen mérkőzés Ondreje, A hűtlenség értelmezéseinek. fiatal mérnöke, Az utolsó felvonás után színikritikusa) összeütközésbe kerül a környező világgal. Ivan Sulik fiatal szlovák kritikus szerint a szándékosan leszűkített térben mozgó Puskás-hős általában ráeszmél valamire, átérez, értékel valamit, nyugtalanság fogja el, agresszívvé válik, bírál vagy fölényesen lebecsül valamit, kínos, komikus vagy éppen tragikomikus helyzetbe kerül, ám minden körülmények közt be kell bizonyítania, hogy képes-e avagy nem úrrá lenni a nem mindennapi, rendszerint erősen intellektualizált helyzeten.

Puškáš szűkszavú, kimunkált, élvezetes prózát ír, amelyben elsősorban a gondolati elem dominál a szlovák prózában hagyományosabb lírizálóval szemben. Legjobb^ novelláiban könnyedén, kifogásolható áttételek nélkül ötvözi össze a valóságot a képzelettel, a tudatosat az álommal, a konkrétat az irracionálissal, az objektív igazságot a titokzatossal. Az értelmi és érzelmi átélés ismeretlen tájaira való merészkedés örökös áraként hőseit rendszerint csalódások érik, ám ezek a csalódások vigasztalók, mert építenek, gazdagítanak. (Európa Könyvkiadó, 1979)

Bereck József