Irodalmi Szemle, 1980
1980/3 - ÉLŐ MÚLT - Szeberényi Zoltán: 80 éve született Győry Dezső Adassék tisztelet a költőnek
mi és földrajzi tájaihoz. Július Fučík emlékének szentel egy versciklust Az élő válaszol címmel. Ebben az élő magyar költő válaszol a halott cseh forradalmár üzenetére. Ez a ciklus is azt erősíti, amit az egész életmű bizonyít: Győry Dezső a magyar antifasiszta költészet kiemelkedő egyénisége, a csehszlovákiai magyar irodalom egyik legrangosabb költője. Születése 80. évfordulóján nem tiszteleghetünk emléke előtt méltóbban, minthogy felidézzük költői hagyatékának legjelentősebb mozzanatait. AZ „ÚJ ARCÚ MAGYAROK” KÖLTŐJE Győry Dezső pályakezdésének körülményei és eredményei nem sejtetik az „erős és igaz szó” későbbi költőjét. A századvég és századforduló epigon költőinek hangján szólal meg. Az általuk sugalmazott költői magatartásokat ölti magára, avult lírai kelléktárukból kölcsönzi kifejezőeszközeit, motívumait, helyzeteit. Csak Ady géniuszától megtermékenyülve indulhatott el azon az úton, amelyen végighaladva az „egyetemesség emberi hangjának, az emberség nagyságának, a lelkiismeret erkölcsi teljességének” (Fábry) művészi meghirdetője lett. Egy szlovákiai kisváros, az akkoriban igen élénk kulturális életet élő Losonc szolgáltatta számára azt a légkört, amelyben költői öntudatára ébredt, művészi alkotóereje felvirágzott. A Madách-körben, a haladó értelmiség kulturális gyülekezetében vésődtek leikébe azok a gondolatok, amelyek a romantikus verselőt a csehszlovákiai magyar fiatalság programadó költőjévé, a magyar kisebbség legszebb eszméjének, a vox humanának adekvát kifejezőjévé és meghirdetőjévé érlelték. Az államjogi fordulatot követő költői megnyilvánulásai az Ady megjósolta „szétszóródás” tragikus élményében gyökereztek. Általános volt ez a hangulat akkoriban. A sötétnek látott jövő rettenete, a csodavárás önámító mákonya, a passzív rezisztencia öngyilkos elmélete visszhangzott a csehszlovákiai magyar lírában. Ebbe a homogén kórusba szólt bele a fiatal költő mutáló hangja, eleinte elvegyülve a rokonhangok együttesében, majd egyre inkább elkülönülve tőlük. Ady Endrének, a magyar bűnök és gyarlóságok nagy ostorozójának költészetén edződött történelmi érzékkel hamarosan levetkőzte a depresszív hangulatokat, s a helyzet valóságos mérlegelésén, haragos és szenvedélyes tónusban hangzik fel bíráló-útmutató költői hangja. A kialakult helyzetben a letűnt korok súlyos történelmi mulasztásainak következményét, az „apák bűnét” látja. Tudatára ébred: meg kell újulnia a magyarságnak, „százados adósságot” törlesztenie, könyörtelenül szembe kell néznie önmagával, az „apáktól” mindig fényesnek hazudott múltjával, hogy majdan megállhasson a történelem ítélőszéke előtt. S ebben a megújulási folyamatban meghatározó szerepet, missziós küldetést álmodott a csehszlovákiai magyarságnak. A messianizmus naiv romantikájával hirdette, hogy a szlovákiai magyarság példájának kisugárzása nem korlátozódhat arra a területre, ahol élnie adatott, hanem közép-európai méretekben kell hatnia. Hogy majdan katalizátora lehessen a haladó népek testvériesülését valló eszméknek. Fiatalos lelkesedéssel bizakodik: „más lesz a magyar, kijárván ezt az iskolát, ahol magabőrén tanul s tandíj egész nemzedékek” [Magyar életiskola). Főként a háború és a forradalmak tanulságait levonó fiatalokkal, a „láthatatlan gárda” tagjaival számol, akik már pátosz és illúzió nélkül értek felnőtté, s a passzív csodavárás helyett a valóság józan tudomásulvételét, az aktív társadalmi-kulturális harcot, a társadalmi-politikai haladásért folytatott küzdelmet választották. S ebben a küzdelemben az élen kívánt harcolni a költő: ... megyek elöl: máglyákra a koloncokkal, dohokkal, irtsátok, tapodjátok, rohanjátok át; de szeressétek az új szenvedést, a tiprott milliókat, a bús életcselédeket, a szolgáknak is örömét, tanuljátok ki a nyomorult sors termő csinját-bínját, — s úgy emelt fővel indul a csillagos nép gyönyörlő célok szélesb szárnyain népek irdatlan versenyén elől! (János szava három Jordánnál)
