Irodalmi Szemle, 1980
1980/3 - Mács József: Szélfúvásban III (regényrészlet)
Mács József SZÉLFÜVÁSBAN - III. A FŐJEGYZŐ Pontosan húsz éve vagyok Jegyző ebben a faluban. Kereken húsz esztendeje. És tessék mindebbe beleképzelni Hitler háborús készülődését, a határváltozást, a második világháború kitörését, a néhány esztendeig tartó magyar világot, a háború egész kimenetelét megváltoztató sztálingrádi csatát, a tiszavirág-életű Szálasi-rendszert, a nagy visszavonulást, amikor már csak a csodafegyver bevetése éltette a németbarát emberekben a reményt, és természetesen ezt a mostani helyzetet is néhány hónappal a háború befejezése után. Ne tessenek azt képzelni, hogy véletlenül fogtam ilyen tömőire a történelmet. Érzékeltetni szeretném, mennyi minden történik az ember életében két évtized leforgása alatt. Hát még a jegyzőében, kérem alássan! Minden változás az ő irodájában fejeződik be. Az én esetemben a falu szélén, ahol, tetszenek tudni, a kastély áll, amelyben egy Bornemisza nevű földesúr lakott, akit ugyan én nem ismertem, de annál többett hallottam róla. Mesélték, hogy eldorbézclta a vagyonát. Meg hogy vénségére már csak a szép fehér lovát tarthatta meg. Aztán mikor az is kidőlt alóla, ő maga is éhségsztrájkkal vetett végett az életének. Mert hogy egy igazi úr nem élhet a lova nélkül. Tetszett nekem, ahogy eltávozott ebből az árnyékvilágból. Egy intéző lakott még előttem a kastélyban. Egy fehér hajú öregember. De csak rövid ideig' élvezhette benne a nyugalmat. Az áiiam tulajdonába ment át a kastély. Mert az intézőnek csak Magyarországon voltak örökösei. A két ország intézte egymás között a dolgot. Korrektül természetesen. Említettem már, hogy minden változás a jegyző hivatalában fejeződik be. Ez alól az én irodám sem volt kivétel. És annak, akinek íróasztala van, ügyelnie kell arra, hagy ne seperje el a változás forgószele. Hagyja meg ott, ahol van. Természetesen nemcsak a jegyző védi a hivatali székét. Mindenki védekezik valami ellen. A kisparaszt az dó, a nagyparaszt a földesúr terjeszkedése ellen. A határváltozás után pedig arra ügyeitek az emberek, hogy jól cseréljék át pengőre a koronájukat. Állítom, uraim, hogy az ember élete védekezésben telik el. Vagy az örökös igazodásban. Mert kérem alássan, ha nem jó lóra tesz, vagy ha nem ébred fel idejében, egy egész életen át viselheti a következményeit. Mikor például jöttek a magyarok, nekem használatra már kéznél volt a hosszú, téli, zsinóros kabátom meg a Bocskai-ruhám. Mikor pedig önök jöttek a magyar csendőrök helyére (rimaszecsi tartózkodással ter- mészetesen), már régen pihenőhelyére tettem a Bocskai-ruhámat, ez volt kéznél, ez a másik, amit most látnak rajtam. Mert öltözködni is tudni kell, uraim! Mondhatok őszintén valamit? Én, kérem szépen, már a magyar világban készülődtem az újabb változásra. Nemcsak arra, hogy újra ide kerülünk. A demokratikus változásra is. Mert én tudtam, hogy a sztálingrádi csatával eldőlt a háború sorsa. Az oroszok nem állnak meg Berlinig. Otthagytam a kocsmában a csendőrök, tiszthelyettesek és SS-tisztek asztalát, s negyvennégyben óvatosan csatlakoztam egy Radnóti nevű alezredes társaságához, aki az első háborúban szerzett érdemeiért mindenestül megkapta a zsidó birtokot, amely részét képezte a falu határának. Nehogy félreértsenek az urak! Nem azért pártoltam az alezredes úr asztalához, mert jött a Szálasi-világ. Nem ettem bolondgombát. Azért telepedtem mellé, kérem alássan,
