Irodalmi Szemle, 1980

1980/3 - Kövesdi János: A nyitott sír (novella)

— De hát akkor minek a sír, Fullajtár bácsi? — néztem a szemébe engesztelőleg; több kedvesség aligha telt volna tőlem.

— Majd csak meghal valaki! — mondta fenyegetően.

Az öreg szeme zavaros lett, mint a Bodrog, ha megárad tavasszal. Meghibbant, úgy látszik. Nem is csoda, persze. Nagy megaláztatásban él. Letette az ásót és a gödör szélén heverő kétágú után nyúlt. Először azzal fölvágta a földet, majd lapáttal kihányta a gödörből. Azután ismét az ásót fogta kézbe és a gödör túlsó végén kezdett vágni egy réteget. Ott valamelyest engedelmesebbnek látszott az agyag. Az öreg lassú tempóban, de módszeresen dolgozott. A sarkakat pontosan lenyesegette az ásóval, hogy szép, függőleges legyen a fal. Olyan is volt, mintha függő után húzta volna valaki. Akinek a munkájában ilyen rendszeresség van, az mégse lehet bolond, tűnődtem. Miféle ördög költözhetett az öregbe? Kegyetlen hozzá a világ, hát vissza akar csapni? Fogat fogért?

> Fizethet-e könyörtelenséggel kegyetlenségért? Mert bárhogy vesszük is, kegyetlen olyan dolgot mondani: „Majd csak meghal valaki!”

— Nem jó kihívni magunk ellen a sorsot — mondtam minden nyomaték nélkül. — És ha csakugyan meghalna a napokban valaki?

Az öreg felpillantott.

— Az előfordulhat. Ilyenkor, Erzsébet meg Katalin nap között már megindul Illés szekere ... Senki se tudhatja, mikor kell éppen neki ráülni. Ami pedig a sorsot illeti, nem hívtam én ki senki ellen, fiam. — Hangja most már békésebben csengett egy kicsit.

— Csak nem szeretem, ha sokan kérdezgetik ugyanazt.

— Apám?

— Ma szabadnapos — adta tudtomra Boriska, miközben a kicsinyeket vetköztette fürdéshez, — felment a hegyre szőlőt fedni, de nemsokára itthon lesz. Már sürved.

— És Berci? Még ő is a szivattyúi mellett van?

— Ö már hazajött, de behívták a telepre. Oj darálógépet kaptak, és nem megy.

— Azért gyakrabban is hazajöhetnél, édes fiam — nézett rám vacsora végeztével apám. — A szüret már nem is érdekel? Vártunk. Meg aztán egy kis munka is akadna. A borházban ereszt a medence, az északi falat újra kell betonozni. A vasutas csak négyszer szolgál egy héten ... mégse győzi a sok itthoni tennivalót.

Valaki csengetett.

— Jön az ezermester bátyád — mondta gunyorosan apám —, akinek a más dolga mindig előbbrevaló a magáénál.

Boriska ment ajtót nyitni.

— Jó estét kedves mindnyájuknak — lépett be a kivilágított konyhába Karós Jóská. né, aki sűrűn eljárt Boriskához, de Boriska nemigen volt oda a barátságáért, mert mindig kölcsönkért tőle valamit.

— Már megint ez a mézesszájú latorcai liba — szűrte át a fogai közt apám. — Jön a falu szennyesét kiteregetni. — Majd végigsiklatva rajta lapos tekintetét, fennhangon megkérdezte: — Mi jót hozott, Karósné?

— Hazahoztam a szabásmintádat, Boriska. A többieknek is igen tetszett. Tudják, mi újság a faluban? Éppen most jövök a varrótanfolyamról, ott beszélték, már az egész falu tudja — a vén Fullajtár lapátásóval megütötte Kocsist, a hnb-elnököt, mert azt mondta neki, szégyent hoz a falura, mit szólnak majd a szomszéd falusiak meg a járásiak, ha tudomásukra jut a dolog, nincs rá semmi szükség, hogy ő maga ássa meg a saját sírját, van a hnb-nek pénze, tisztességgel eltemetteti, ha majd itt lesz az ideje, legyen nyugodt, nem bízzuk a temetést a gyerekeire, mert azok még temetetlenül hagynák, ahogy törődtek magával egész életében, és akkor Kocsis belekarolt, hogy menjen haza vele, ő majd gondoskodik róla, hogy a gödröt visszakaparják, az öreg ellenkezett, hogy hagyjon csak neki mindenki békét, a bíró se húzgálja őt, ha nem emelték a nyugdíját, akkor a sírját se ássa meg senki; s mikor Kocsis össze akarta szedni az öreg szerszámait, és lehajolt a csákányért, az öreg Fullajtár rávágott a lapátásóval, kétszer is ...

Karósné még tovább hadart valamit, de én már nem figyeltem rá. Felugrasztott az asztaltól az indulat. Megjelent előttem az öreg sírásó arca, amint azt kérdeztem tőle, ki halt meg. Csak az járt szüntelen a fejemben: mélységesen megbántottam egy embert,