Irodalmi Szemle, 1980
1980/1 - Mács József: Szélfúvásban — I. (regényrészlet)
igaz, hogy ha farkast emlegetsz, a kertek alatt jár. Ott könyökölt a kerítésen, és mintha a gondolataimban olvasott volna. Mikor meglátott, csóválgatni kezdte a fejét. — De összevesznék megint az uraddal! De megmondanám neki a magamét, ha élne •szegény! — Bárcsak összeveszhetnének! Bárcsak megmondhatná neki! Nem bánnám. Dehogy bánnám — mondtam szomorúan, és rövidre fogtam a lépésem. — Még most sem hiszem, hogy elpusztult az a derék ember! Nem is mondtam neked, hogy álmodtam felőle. A temetőben találkoztunk össze. — Mert ott van már az ő helye! — Ott, szegénynek, ott. De bele kell nyugodni a jóisten akaratába. Soha nem volt még úgy, hogy valahogy ne lett volna. Hallom, hogy már van szolgád! — Van, hála istennek. Jóravaló, dolgos fiatalember. — Az a jó. Oszt honnan szerezted? — Magától ajánlkozott. — Hát csak legyen szerencséd vele. Azt kívánom — mondta a hátamnak, mert én már továbbindultam. Talán azért is választottam hazafelé a Csapást, hogy tudjam, hire kelt-e már, hogy szolgám van. Egy derék erdélyi fiú, aki alig tette be hozzánk a lábát, egyedül szánt, fogja az eke szarvát. Az embereknek abból a fajtájából való, aki beszéd helyett inkább cselekszik. Az ilyen aztán nem is vész el a világban, akárhová kerül. Vajon hogyan nézhetett ki harminckilósan? Csont meg bőr lehetett szegény. És mit érezhetett, amikor szögesdrótból csináltak neki karámot, mint az állatnak? Csak ■állt naphosszat meg feküdt, az eget bámulta, a szögesdrótot meg a kínzóit, nem csinálhatott mást az istenadta. Az éjszaka hideget lehelt rá, a reggel meg a derével csipkedte. Ha meg beborult, az eső verte a hátát. Már kicsi korában arra tanítják az embert, hogy ne kínozza az állatokat. Miért van hát, hogy az ember kínozza a társát? Elfelejtjük, mire felnövünk, hogy mit tanultunk .kicsi korunkban? Úgy hagytam el a Csapást, úgy mentem a házak között, mint az alvajáró. Csak később jöttem rá, hogy a Vétkes Pista belsőségét határoló patakban ruhát sulykol valaki. Visz- szanéztem a vízben álló asszonyra, de háttal állt nekem, nem ismertem fel. Találgathattam csak a feneke állásáról, hogy Vétkesné mos-e, vagy más? A Vétkes portán nem fiú a szolgáló, hanem az a húszéves forma lány, aki a dombtetőn szánt. Nincs rá példa sehol, csak Vétkeséknél, hogy lány fogja szekérbe a lovakat, ő hordja ki a földekre a trágyát. Kaszál, és mindent csinál. Az orra görbe, mint a rétisas csőre, az alakja meg inkább férfias, mint nőies. A kendőjét mindig hátul köti meg, a kontya alatt. Ősztől tavaszig gumicsizma plattyog a lába szárán. Bátor lány, nem ijed meg az árnyékától. Istállóban alszik az állatokkal. A dikón bont magának ágyat. Én a budira se merek egyedül menni, ha besötétedik. Hívom magammal a lányom. Míg a dolgomat végzem, ott kell állnia az ajtó előtt. Talán bátrabb leszek, hogy végre férfit tudok a házunknál. Olyan messze volt már mögöttem a reggel, mint a temető vagy mint a temető fölött szántogató szolgám. Akkor bandukoltam hazafelé, amikor az emberek rajzanak ki a mezőre, az asszonyok felteszik főni az ételt, az öregek meg az udvarban keresnek munkát, mert bizonyítani akarják, hogy még nem fölöslegesek. Délelőtt a kovácsműhely se olyan forgalmas, mint máskor. A kis, füstös, rozoga házikó ott áll a házunk közelében. Ha jobban kihajlok az ablakon, belátok a sötét ajtónyíláson, amelyen túl tűz világít és fújtató szelei. Kiszely, a mester, majdnem bokáig érő kötényben úgy jár-kel a műhelyben, mintha a feje se látszana ki a munkából. Inkább persze az üllőtől nem látni, ha mellette áll, termetre olyan kicsi. A nehéz kalapácsok nyele akkora, mint maga a mester. Kicsi a bors, de erős, tartja a közmondás. Ez illik rá is. Olyanokat húz kalapácsával az üllőre, hogy a harang se zúg erősebben. Nemcsak üti az üllőt. Cifrázza is, mint egy született cigányprímás. Csak a szeme ne lenne olyan csúnya. Mintha mindig vér borítaná. Igaz, a tűzbe néz vele. Lassítottam, észrevétlenül akartam elhaladni a műhely mellett. Mert a mester, a rosseb esne a nyelvébe, mindig tesz ilyen-olyan megjegyzést, arcpirító célzást, és én azt nem szeretem. Huncut ember. Kis kackiás bajusza is pajkosságról árulkodik. Ha kedvére
