Irodalmi Szemle, 1980

1980/2 - FIGYELŐ - Mészáros László: Ordócly Katalin: Kerekes kút

szeretője volt. A regényben még abból sem pattan ki egy szikrányi konfliktus sem, hogy a Kerekes kutat a hamarosan megkezdődő útépítkezés lebontásra Ítélte.

A regény további gyengéje, hogy szinte semmiféle társadalmi és történelmi háttér nem rajzolódik ki az egyéni sorsok kontúrjai mögött, noha a regény virtuális ideje legalább negyven évvel nyúlik visz- sza a történelembe. Egyszer-kétszer egy rövidke epizód jelzi ugyan, hogy a családon kívül is zajlik az élet és változik a világ, de ez túlságosan kevés ahhoz, hogy felismerjük a meghatározó szociális mozgásokat (ilyen epizód például a partizánok megjelenése és a báróék menekülése], Az már természetesen az írói lelemény kérdése, hogy hogyan lehet és hogyan kell felvázolni a szociális összefüggések hátterét.

A Kerekes kút regényszerűségét — drámaiságát és epikusságát — az is gyengíti, hogy a reális cselekmény epizódfigurái túlságosan szürkék és funkciótlanok, szinte csak a rezonőr szerepét töltik be. Valérnak például csak egy-két replikája van és Emmiről pedig szinte semmit sem tudunk meg azon kívül, hogy Imre felesége és az ikrek anyja. A gyerekek, az unokák sem vesznek részt igazán a történésekben, csupán csak jelen vannak. „A fiatalok alig várták, hogy felkelhessenek az asztaltól. Nem érezték át valójában a gyászt, a találkozás, az ismerkedés és a családi együttlét okozta kellemes izgalom tartotta őket emelkedett hangulatban, amelyhez a mindezt kiváltó ok, Zsófia halála csupán egy sötét tónusú hátteret szol. gáltatott”. A fiataloknak ez a jellemzése tulajdonképpen helyes és pontos, de ha már egyszer jelen vannak a családi ösz- szejövetelen, nagyobb, önállóbb szerepet kellett volna kapniok, hisz így egy nemzedékkel megtoldották volna a szereplők történelmét. Tulajdonképpen csak egyetlen jó megmozdulásuk van a regényben, amikor „szabad rablást” rendeznek a nagyanyjuk kacatjai között. Kidolgozatlan figura Olgica is, akinek pedig a többiekkel egyenrangú hősnek kellene lennie. Hibás a jellemzése abban is, hogy olyan szavakat használ, melyek sehogy sem illenek hozzá (predesztinálni, kondoleálni],

Ordódy Katalin legújabb regényét talán úgy jellemezhetnénk, hogy kisregénynek nem elég drámai, nagyregénynek pedig nem elég epikus. A képszerű emlékeknek nem feltétlenül kell megrontaniuk az epikusságot. Az emlékezés tulajdonképpen egyidejű egydimenziójú, nincs benne előbb vagy utóbb, csak összefüggései, kapcsolatai vannak. Az „egy sütemény ízére” beinduló emlékezés az emléken belül újabb összefüggésekre bukkanva gyűrűzik tovább. Ez a továbbgyűrűzés hiányzik Ordódy regényéből, vagyis éppen az egyik alapvető feltétele a bővérű epikának. Margit emlékeiben például van egy ilyen mondat: „Mindjárt elképzelte magát a bányászfeleség szerepében.” Utána semmi. Pedig még ebben a sűrített, filmszerű stílusban is kellett volna további néhány mondat, melyek felvillantották volna az elképzelt szerepet. Epikus megoldásban pedig hosz- szan-hosszan elidézhetett volna ennél a képnél. Hasonló a helyzet akkor, amikor Géza lánya, Gerda, a nagyanyja ruhájában jelenik meg. „Margit arca pillanatnyi megdöbbenést tükrözött. Azt hitte, varázslat játszik vele: a fiatal Zsófikát látta maga előtt, egy régi szüreti bálra készült magyar ruhában.” Gerda megdöbbentő és varázslatos megjelenését azonban nem követi magának a varázslatnak a leírása. S még egy példa: Géza alig fél oldalon meséli el nyugatra szakadásának körülményeit, ilyesféle tőmondatokban: „Az éhség ott marasztott, ahol az első falat kenyeret kaptam. Azonfelül födelet a fejem fölé. Rendes emberek voltak a tanyás gaz- dáék.” Ez így tömör hírközlés, az író felvázolja Géza életének egy szakaszát, de maga Géza nem emlékezhet így, nem mesélheti el így a történteket. Az emlékezés ugyanis nem ilyen logikus és egyenesvonalú, hanem minduntalan megakad valami apróságban, elidőz jelentéktelen részleteknél, ciklusokba fut, csomókba fúl. Ez adja az emlékek drámaiságát, azt, hogy mindenki máshogyan és másra emlékezik. A Kerekes kút hőseinek azonban még az em. lékeik is konfliktusoktól mentesek.

Az epikusság hiányát persze szándékosnak is tudhatnánk, s filmregényként foghatnánk fel Ordódy regényét. A Kerekes kút talán ennek a legelfogadhatóbb. Elképzelhető, hogy egy jó dramaturg és forgatókönyvíró meg tudná festeni a történet szociális hátterét, drámaibbá tudná tenni mind a reális képek, mind az emlékképek összecsapásait és mélyíteni tudná a felvillanó képeket. A regény stílusa viszont nem provokálja ki az ilyesféle filmszerű látásmódot. Így kérdéses, hogy az olvasó tovább gondolja-e a fölvázolt történetet, f'efűzi-e a „filmet” a saját „há