Irodalmi Szemle, 1980
1980/2 - ÉLŐ MÚLT - Tőzsér Árpád: Rokokó csizma az asztalunkon — III.
vart sor- és rímképletű versszakokat is, amelyek már születésük j)iltanatábá,n halálra Voltak ítélve. Sokszor hatnak továbbá üdítően mondat- és szťjboncolásai ^kevert szórendje1: „Minden testre, oly torkos vagy, t Mint holló rászállnál”, ketté, vágott, szavai; „Nem fél az egektül, / Napfény- s feliogektfll”, „Parth’JS, Pannus, — nű&, -hús-, nus”), máshol viszont a hasonló jellegi! licenciák értelmetlenné, teszik a v,ers.é,t. S nyújthatnám A végtelenségig az eredmények és. eredménytélenségak sorát,, s mindért újátib pglda a.zt ■bizonyítaná, hogy a siker vagy a sikertelenség oka nem elsősorban a módszerben rejlik. Ma költőnk Ugyanis jól ismeri a tárgyát és. a tárgy k&rqyékét, akkor a ját^k, ä ňyéiy belső mozgására hagyatkozás eredményes, ha rjpm isttipri, akkor vpjse a seipmltnjpjidás lápjára siklik. Más szóval:' a verset ugyan valóban szavakból csinálják (Ma!larn}é]„ de ha a szavak mögött nem áll kellő vaíóságismeret, akkor a vers inkább tákolmány, mintsem "alkotás. S ez- a tény lelepiez.ő erejű lehet hemésak a rokokó, koptok, hanem Ž^JJÄiťsjátélfÔBok” esetében is. : ‘AZ alkotefólyaihaf játékiniyóltát és kollektív jellegét hangsúlyozó modernisták Žyakra'h hivatkoznak a folkltfť'Wlkotási módszerére is. S valóban: a folklóiáíkotás sokszor aíl játékos sztereotip fordulatokból, de ezek a sztereotip fordulatok az alkotó közösség minden egyes tagjában új valóságismerettel vegyülnek s így dalról dalra új tartalommal telítődnek. S ha a műköltőben (vagy alkotó kollektívában) a nyelv állandó fordulatai szintén a valóság kimeríthetetlen összefüggésrendszerével találkoznak, akkor a nyelv önmozgása, az önmagukból táplálkozó adott formák a műköltő (műköltők) verseiben is hallatlan erejű energiákat képesek felszabadítani a valóságból. Amadé versiről gyakorlatában is van valami a népköltő alkotási módszeréből. Ű is gátlástalanul ismétel meg motívumokat, sztereotip fordulatokat több versében is. Ezek miatt az ismétlések miatt érezhette már Szerb Antal úgy, „Versei... mint egyetlen vers maradnak meg az emlékezetben”, mi pedig — Szerb Antal túlzását módosítva — úgy, hogy sok verse szinte variáció. De míg a folklór variánsai mindig újabb és újabb ismeretanyagot jelentenek, addig Amadé variánsai üresjáratok. Ha ő egy nyelvi fordulatot megismétel, akkor a fordulat eredeti jelentését is megismétli. Nincs elég tárgyismerete, műveltsége ahhoz, hogy a nyelv minden új érintése új mondanivalót fakasszon belőle. Más szóval: a folklór alkotási módszeréhez nagyon sok versében nem tud felnőni, felkészületlennek bizonyul. (Azért csak „nagyon sok” s nem „minden” versében, mert — amint arról már szóltam — van azért a valóságnak néhány olyan rétege, amelyben elég otthonosan mozog s akár a fenti módszert is sikeresen alkalmazhatná.) S ez az Amade- fiaskó újabb intő példa lehet a „versjátékosok” számára: a folklór módszere, a kollektív alkotás, a versmotívumok játékos. id§rOd». tötefíaftása nem lehet eredményes a népj- költőéhez (vagy kollektíváéhoz) hasgnjó jjagy tárgyismeret nélkül. Ha a hangsúly ya* Kjságismeretről egyértelműen a nyelvi játékra psiJsíik, akkpr eredmény több mint kétséges. $ ijt adpdik a kérdés — s ezúttal már a legvégső —: mikor csúszik a hangsúly a v<ar lóságismei’ctről a jétfkíá, a nyelvi játékokra. Más sz-óyal és pontosabban: milyen társadalmi háttér hozza k^zös nevezőre arekokp Amadét ás a modern, „kockavetőket*'?7! A rokokó társadalmi motiváltságáról már beszéltem, l^mapíttun., hogy a rokokó művészet (s ranjif 3 költészet) művelője eredetileg ai az arisztokrácia, amely az abszoljir tisztlkus rendszerekben (az, uralkodó és a polgárság i\yo«iására) kiszorul a hatalom közvetlen gyakorlásából s így nemesebb céljait elvesztve-'? művészet helyett a művészkedésL fiek, az öncélú játéknak, a szórakozásnak kfczd hódolni. A ..versjáíékosok” csoportját ijem kapcsolhatjujk egyetlen társadalmi r||eghez, cje azt biszejn, nem járok messze af igazságtól, há. uzt. jnupflojn,.. hogy versíró gyakorlókban a fpgyas^tói társadalom élet érzése fejeződik ki. A fogyasztói társadalom tagjának ’éppen úgy nincs egzisztenciája problémája; mint a rokokó főárnak s bizonyos vonatkpzásoklmn éppen úgy leválik a v«- tós^grót, mint amaz. Ebből a ,,leváltsáp$T’% .következik aztán a céltalanság érzése és A két alkotási folyamatot természetesen csak jdurva egyszerűsítések árán hasonlíthatjuk össze. A lényeges különbségek, közül itt most legalább egyet említsünk meg.. >7'A „versjátékosMfc elsősorban Mollarmét tartják tftfík'nnk, s rn/nkran fltn'jfk a költő Un coup de dés jamais ňabolira le hasarcj (Egy kpcjcadobáp sqhasem szünteti meg a véletlent j című szabadversére.
