Irodalmi Szemle, 1980

1980/2 - ÉLŐ MÚLT - Tőzsér Árpád: Rokokó csizma az asztalunkon — III.

viselkednének. Erre utal a Már szabadon pártolj.. . megrovó kitétele: „Úgyis a dologban fel nem tör tenyered”, erre a Mint a leesett hó... „sokféle virtusok”-ja, valamint a „Múzsáknak beszéde nyelvének szólása” és a „Minden kérdéseket okosan feleli” sorok.

De van Amadé nő-képének egy másik olyan vonása is, amely nem illene a francia rokokó festményekre. Arról az anyás-asszonyos vonásról van szó, amelyről a Bár érted sokan ítélnek... című verssel kapcsolatban már szóltam. A Mint a leesett hó ban így festi kedvese kebleit:

Mint galambok fészke, olyan melle tája,

Cirkálómmal megmért azok karimája,

Mint olaszországi czitromok formája;

Boldog az, ezekkel a kit szoptat szája!

A rokokó költők a női mell láttán általában nem a csecsemőszoptatásra gondolnak. S az ilyen sorok társaságában a „Mindene gömbölyű, mint muskotály alma” szerű sorok is inkább a családi idill derűjére utalnak, mintsem a rokokó öncélú erotikájára. Semmi kétség: Amadé a nőben — nem első fokon ugyan —, de az anyát Is kereste.

Csak így érthető meg a rokokó hűtlenség-kultusza közepett az a szinte már monomániákus hűségkeresés, amellyel Amadé a nőhöz közeledik:

Csodálatra méltó hosszú s ritka haja

Rajta a sok szívnek, mint méheknek raja.

De:

Egyetlen egy szívét bár ezer kísértse,

Igaz utón járjon s lépését ne vétse.

Amadé nincs ellene az enyelgésnek, a rokokó társalgásnak, a rokokó életmódnak, de azon belül feltétlen hűséget követel. S itt megint az eszköz és cél ellentéte kísért. Mert hogyan is lehetne rokokó erkölccsel hűséget megőrizni! A rokokó szerelem és a hűség: vagyon és mennyország, teve és tűfok.

Leszögezhetjük: Amadé nőeszmónye ellentmondásos, mint ahogyan egész költészete is az. S ebben az ellentmondásosságban is a kö'ltő egyéniségének ellentmondásait kell látnunk.

Ezek voltak hát Amadé azon rokokó értékei> amelyek irodalmunk rokokó szakaszán belül is előkelő helyet biztosítanak számára. De az elmondottakhoz azt is hozzá kell tennünk, hogy kevés az olyan Amade-vers — vagy legalábbis nem olyan sok, mint ahogy azt Amadé irodalomtörténeti besorolása alapján gondolnánk —, amely tisztán rokokó műnek s ugyanakkor értéknek is tekinthető. Szinte minden Amade-dalt rokokős- sá tesz a. külső forma, elsősorban a vsrselés bravúrja s a gáláns költészet frazeológiája, de ez nem téveszthet meg bennünket. Ahol ugyanis ezek a kifejezési eszközök funk- ciótlanok, öncélúak, nem szervesülnek a mondanivalóval, vagy éppen mondanivaló nélküli üresjáratok — s Amadé költészetében sajnos az ilyen helyek a gyakoribbak — ott hiába keresünk rokokó vagy bármilyen néven nevezendő értéket is.

Amadé minden rokokó és egyéb értékeivel együtt is csak előd, ős. Kezdődik vele valami, de az a valami nem benne teljesedik ki, hanem a nála félévszázaddal fiatalab- bakban. Akkor, amikor a rokokó elveszti eredeti világnézeti tartalmát s polgári származású művelői (Csokonai) kezén már nem az unatkozó főúr önkifejezése, hanem egyfajta kisrealizmus, s a vigasztalan élethelyzeteket derűbe oldó optimizmus eszköze. Akkor, amikor a szerelmi líra — amely az ő korában egy kicsit még mindig eretnekségnek számított — Csokonainak és Kisfaludynak köszönhetően — teljes polgárjogot nyert a költészetünkben, s jelszó lett az ő verseiben még kuriózumnak számító népiség és szentimentalizmus is.

Amadé nem nagy költő, de nem nagy a kor sem, amelyben él: mikor születik, a nagy földcsuszamlások, a függetlenségi harcok, az ellenreformáció és reformáció világnézeti