Irodalmi Szemle, 1980
1980/2 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Tóth László: „...az írót mindig a közösség emeli a világ elé” (beszélgetés Duba Gyulával)
felől meg a közvetett úton megszerzett — vagyis az irodalmi, történelmi és kulturális — ismeretekből. Az előbb a képzőművészethez fűződő vonzalmamról, konkrétan a festményeknek az életemben betöltött szerepéről beszéltem. De ugyanígy szóba hozhattam volna a régi bútordarabokat is. Mert ezeknek a régi bútordaraboknak, amelyeket itt, ebben a szobában lát, ugyanaz a szerepük, mint a festményeknek: kapcsolatot teremteni és állandó érintkezésben lenni a művészetek múltjával. Tehát: az emberiség múltjával. S ezek alapján talán az írásaimról is meg lehetne állapítani, hogy melyiket mikor írtam. Ugyanis amikor behatóbban kezdtem foglalkozni a képekkel, egyszerre egy erős történelmi érdeklődés is kezdetét vette bennem. Annak az igénye, hogy valahol a múltnak, tehát a történelemnek a valóságában éljek egy kicsit, amennyiben ez lehetséges, így ezeket a régi bútordarabokat sem azért vettem, mert velük „újgazdag” lennék, akinek elég pénze van ahhoz, hogy régi bútorok vásárlásában élje ki magát; csupán annak éreztem szükségét, hogy a történelem valamilyen módon jelen legyen ott, ahol élek. Tehát bent a lakásban is. A felfokozott történelmi érdeklődés napjainkra — azt hiszem, nem tévedünk, ha így mondjuk — világjelenséggé vált. A történelemtudósnak, Hanák Péternek ezzel kapcsolatban az a véleménye, hogy „Az önvizsgáló és önértékelő hátranézés: a megtörtént dolgok rendszerezése és a megtett út kikövezése többnyire a lassú sodrású, konszolidált korok sajátossága, a mindennapok mikrovált ozásaiban közreműködő nemzedékeké, akik előtt még nincs vagy már nincs világos jövőkép”. Ön mivel magyarázná az embernek ezt a nagymértékű érdeklődését saját múltja iránt? — Talán felfogható a jelenség az ember viszonyulásaként világunk túlszervezettsé- géhez és mindenképpen az idő meghökkentő „felgyorsulásához”. A jelenkori magyar gondolkodásban, életérzésben ez a történelmi érdeklődés rendkívül nagymértékben és intenzíven mutatkozik meg. Nyilvánvaló, hogy nem megszervezett mozgalomról van szó, mert ennyire széles körű mozgalmat egyszerűen lehetetlen megszervezni. Inkább egyfajta tömegigényről beszélnék. Az író számára ez a történelmi érdeklődés meg elkerülhetetlen, egyszerűen életszükséglet, mivel napjaink nem egy modern jelenségét nem értheti meg és nem értelmezheti helyesen konkrét történelmi analógiák nélkül. A felgyorsult időt említettem, de eltűnt valóságról Is beszélhetnék: soha még nem követték egymást ilyen rövid időközökben és gyorsan a tárgyi és érzelmi valóság korszakváltásai. Vegyünk egy példát éppen életünkből: a parasztgyökerű értelmiségnek három évtized alatt eltűnt a gyerekkora — pontosabban a gyerekkori valósága — anélkül, hogy maga megélhette volna a faluvalóság gyökeres változását. Szülőföldjén, a falujában megváltozott falukép, idegen arcok, új kapcsolatok, szokások és erkölcs fogadják, ha hazatér. Ezek a gyökeres változások általánosak. S az ember, mindennapi gondjai és tennivalói hálójában, riadtan figyeli a száguldó időt, keresi benne önmagát, a régi énjét, de nem találja, bizonytalanságot érez és annak megsejtését, hogy talán a múlt az egyedüli, ami még biztonságot adhat, s hogy a megélt múlt bennünk állandósult képe, a történelem letisztult és biztos értékeket sugalló üzenete az, ami a holnaphoz is fogódzót és útmutatást adhat. Gondoljunk nálunk az antikváriumok látogatottságának szokatlan megnövekedésére. Esetenként futótűzként terjed el a hír a pozsonyi magyar írótársadalomban, hogy teszem azt a Nyerges utcai antikváriumban — találomra mondva egy számot és egy nevet — száz könyv található Dzurányi Olga vagy Ferenczy László könyvtárából. Aki a könyveket elsőként fölfedezte, már elvitte ugyan a javát, de van benne annyi becsü. let. hegy e nem mindennapi alkalomra felhívja barátai figyelmét is. S közülük az a legszerencsétlenebb, aki már csak akkor ér a Nyerges utcába, amikor jóformán nincs is mit megvennie. A magam részéről fontosnak tartom az itt vázolt s talán apróságnak tűnő jelenséget, mivel ezek a könyvek már konkrétan a mi nemzetiségi történelmünket hozzák be a lakásainkba. És ezzel visszajutottunk oda, ahonnan elindultunk: a történelem és az ember személyes sorsa kölcsönös kapcsolatban van egymással; a saját sorsunk alakításához mindenképpen meg kell találnunk a történelem által inspirált és megadott lehetőségeket, a történelmi analógiákat.
