Irodalmi Szemle, 1980

1980/1 - Mács József: Szélfúvásban — I. (regényrészlet)

— Honnan jössz te tulajdonképpen? Mint aki napokig nem aludt, fáradtan, szomorúan nézett rám, aztán meg a lányomra Csak akkor szólt, ha már nagyon muszáj volt. — Honnan? — nyújtózkodott egyet a früstö'k után. — El se hiszi, ha megmondom. Hadifogságból. Onnan jövök, már magam se tudom, hogy mióta. — De honnan, melyik részéből a világnak? — Nem tudom. A tenger közeléből. Mert éjszakánként hallottam a morajlását. — Akkor messziről. Mert a tenger nem a kertünk alatt van. Hogyan kerültél oda, fiú? — Nem a magam jószántából, elhiheti — mondta fanyar mosollyal. — Elhurcoltak mint leventét! — A háború ilyen. Viszik, kényszerítik az embert. A mi falunkban is összeszedték a leventéket. De visszaszökdöstek egy szálig. Téged hol kaptak el? — Magyarországon. — Akkor odavalósi vagy. A mieink is odavalósiak voltak. De aztán megint lejjebb tet­ték a hatért. Tizenegy kilométerrel lejjebb, a falunk alá. Maradt minden úgy, ahogy régebben volt. Szóval magyarországi voltál, most meg csehszlovákiai vagy! — Nem vagyok én, néném, se ez, se az. Erdélyi vagyok. Székelyföldről jöttem el. — Elkergettek, vagy a magad jószántából vágtál neki a világnak? — Ne firtassuk. Beszéljünk másról. Hol van a gazda? Alszik, vagy már kint van a me­zőn? — nézett jobban körül. — Alszik. Ügy alszik, hogy már nem is kel fel soha. Az ilyenre mondják, hogy el­aludt örökre. Csak legalább azt tudnám, hogy hol? Istenem, de nehéz lehet neki az idegen föld, de nehéz — mondtam úgy, hogy én csak könnyeztem, a lányom meg már hangosan sírt. — Meghalt a fronton. Pihenjen békében — fejezte ki lehajtott fejjel, szomorúan az együttérzését, és hogy elterelje nagy bánatunkról a figyelmünket, saját viszontagságos életéről kezdett beszélni. Nem emlékszem már pontosan, mi mindenről. De most is látom, ahogy akkor nézett maga elé. Mintha az ölében vagy a konyhánk földjén lett volna az a hadifogolytábor, ahol a szögesdrót jelentette az egyetlen látnivalót. Undorral beszélt a hadifogságban el­töltött hónapjairól. Csalánleves meg mindenféle üres lötty volt a trakta. Meg giliszta, hernyó, csiga, bogár. Még most is felfordul a gyomrom, ha rágondolok. Azokat kapdosta fel, hogy éhen ne haljon. Mindig éhes volt. Úgy takarékoskodott az erejével, hogy egyet­len mozdulatot se tett fölöslegesen. Közben nagy traktáról, lakomáról ábrándozott. Olyan­kor még a nyál is kicsordult a szájából, úgy aludt el. Fedél nem volt a feje fölött. Föld volt az ágya, ég a takarója. Harminc kilót nyomott, amikor szélnek eresztették. Egy német gazda fogadta fel a szolgájának. Nála szedte össze magát. A gyengeségtől többször orra bukott az istállóban. Annak volt jobb, aki meghalt, az nem ismerte meg a szenvedést, meg nem is kell emlékeznie rá. — Inkább emlékezne, mert akkor élne — szakítottam félbe a beszédét, és felálltam az asztaltól. — Így igaz — helyeselt, és ő is felállt. A lányomra bíztam a főzést meg a takarítást. Kimentem az udvarra, hogy a szolgám követhessen. Az emlékeinkből nem élünk meg. Megmutattam neki az istállót, a lovakat, a legelőre kívánkozó teheneket, mert hol volt még Szent György-nap, a kihajtás ideje? Az állatok bent rostokoltak az ólban. Szemrevételeztettem őket. Aztán a disznóól és a tyúkól előtt bevezettem a csűrbe, ahol alig lehetett mozogni a vetőgéptől meg a nyári szekértől. Széna, lucerna nagyon fogytán volt. A kertbe is kimentem vele, lássa, nem akárhová került. Közben nem állt be a szám. Azzal traktáltam, hogy a gond eddig csak az enyém volt. Most majd ketten jobban bírjuk a strapát. Rendesen megnézett mindent. Szemlét tartott a parasztember munkaeszközei fölött. Még a gyanút is felébresztette bennem, nem valami csavargót, útonállót, rablót fogad­tam-e a házamba. De gyorsan el is hessegettem magamtól az ijesztő gondolatot, mert az arca nem mutatott elvetemültséget, gonoszságot. Mikor újra az udvar közepére kanya­rodtunk vissza, ahol a szekeret már este elkészítettem a befogáshoz, ő arra az épület­nek, háznak nem nevezhető tákolmányra mutatott, amellyel nekem eszembe sem jutott volna dicsekedni.

Next

/
Thumbnails
Contents