Irodalmi Szemle, 1980

1980/2 - Mács József: Szélfúvásban — II. (regényrészlet)

is tehették volna. Megfordult benne mindenféle ember. S mikor éppen nem volt visz- szavonulás, ezredesek és tábornokok is nyitogatták az ajtót. A csendőröknek is ott volt a tanyájuk. Ott dáridóztak hétköznap, vasárnap. Legszívesebben a főjegyzőnk Is ott rendezte volna be a hivatalát. Beteg, ha józan. Nagy, vaspántos ládában őrzi a ritka becsben tartott ruháit. Neki aztán fújhat a szél akármerről. Az időjárásnak megfelelően tud öltözködni. A szép, zsinóros Bocskai-ruhája ott pihen a vaspántos ládában. Kék nadrágban és szürke kabátban jár. Most ezt az öltönyét szereti.

A boltban néhány felvégi asszony várt a sorára. Szász Józsi, a boltos éppen Gőghnét szolgálta ki. A köszönésemet még csak fogadták a felvégi asszonyok, de aztán úgy viselkedtek, mintha ott se lettem volna. Nemrégen nyájas szavakkal illettek, a rosseb esne beléjük, mert munkát, keresetet találtak az udvarunkban. A front után azonban egészen megváltozott a helyzet. A cselédek, a napszámosok már nem alázkodnak meg annyira. Várnak valamire. Földet, meg ki tudja m;t akarnak. Mintha a papok hirdette másvilág köszöntött volna rájuk, amelyben fordítva lesz minden. A szegényből gazdag, a gazdagból meg szegény lesz!

Változást szimatoltak. Ahhoz igazodott a magatartásuk. Dehogy engedtek előre, mint régebben. Sok a dolgod, siess, mondták. Most a lábuk se mozdult, a szemük se rebbent. Nem törődtek velem. Legyen nekik is napjuk. Legalább maguk tapasztalják majd, hogy a módinak munka, verejték az ára. Nem annyiból áll, hogy kikönyökölünk a nagy házunk ablakán. Nem tolakodtam. Beálltam szépen a sorba. Az se esett nehezemre, hogy már a boltos se törleszkedett úgy hozzám. Susmutolt, számolt, állítgatta a mérleg nyelvét, mintha ott se lettem volna. Olykor át-átpislantott a kocsmába, nem ment-e be valaki.

Fürge ember. Repül utána a fehér kabát. Mintha mindent el akarna adni, hogy ne maradjon áru mutatóba se, mire megérkezik az utóda. Olyan korú, mint én vagy Lázár Erzsi. Egy osztályba jártunk. Mondhatom, nem volt nála okosabb gyerek az iskolában. A tiszteletes úr rágta is eleget az apja fülét, hogy taníttassa. Az egyház is besegít majd valamivel. De beszélhetett neki. Rángatta a vállát, és azt kérdezte: miből? Inasnak adta, és tehetős mesterember lett volna belőle, ha a lába bírja a biciklizést. De így örült, hogy le tudta fizetni a kauciót, és beállhatott boltosnak.

— Mivel szolgálhatok? — ijesztett rám a kérdésével. Akkor vettem észre, hogy Gőghné és a többi felvégi asszony már mind eltűnt előlem.

— Sok minden kéne — mondtam gyorsan, és körülhordoztam a polcokon a tekintetem.

— Tudom, hallottam hírét — állt meg velem szemben, és a pultra támaszkodott.

— Te ne tudnád? Már az iskolában is mindent tudtál. Téged aztán nem fogott meg a tanító úr semmivel — hízelegtem az okos fejének.

— Honnan kerítetted?

— Sehonnan. Magától jöitt. Nem kellett szereznem.

— Oszt milyen?

— Honnan tudhatnám? Dolgosnak látom.

— Olyan kell neked. Hallom, hadifogoly volt.

— Azt mondja, az volt!

— Hát csak boldogulj vele — mondta, és aztán mindennel kiszolgált, amire szükségem volt.

Megrakott kosárral jöttem ki a boltból. Szász Józsi az ajtóig kísért. Ott megállt, szétnézett. Mintha azt akarta volna szétkürtölni a világba, hogy emberek, gyertek, vásároljatok, még én szolgálok ki. A harangozó értett leghamarább a szóból. Becsanyakolt a boltba a görbe lábával, és megvette a napi pakli dohányt. Szász Józsinak be kellett mennie utána. Olyan ember volt a harangozó, aki kétszer csomózta a dohányt. Egyszer a szárítás után, másszor meg amikor a szájába rakta. A bagóié sokszor kiszivárgott a szája szélére, és sárga vonalakat rajzolt az áliára. Gusztustalan volt. Mivel készülődött már a toronyba, én is nyakamba szedtem a lábam. Nincs annál csúnyább, mint mikor az asszonyokra ráharangoznak. Mintha a harangnyelv azt kiabálná olyankor: Menjetek már haza! Menjetek már haza!

Siettem. Szerencsére senki nem tartóztatott fel. Az emberek vetés alá készítették a földet, az asszonyok meg a veteményeskertben tettek-vettek. Néhol füst csapott fel a csűrök mögül. Égettek valamit. Keserű szag csapódott a nyomomba. Már a kovács