Irodalmi Szemle, 1980
1980/10 - FÓRUM - Takáts Emőd: A színházról
IF(o)Ii3,IUľS£I A színházról Boldog az a színházszerető néző, aki színházak, színházi poétikák között válogathat, olyan színházi forma mellett teheti le voksát, melyben megtalálja magát, gondolatait, ízlését, szórakozását. Boldogtalan az a színház, mely egyedül van és sokfajta ízlésnek, elvárásnak akar eleget tenni, vagy számon kérik rajta, hogy a különböző izmusok, divathullámok nem tükröződnek vissza egy színházi évad dramaturgiai tervében. Modern korban élünk, jogosan várunk a színháztól is korszerűséget. A színháznak kötelessége lépést tartani a korral, megnő a társadalmi életben betöltött szerepe. De mit kezdjen a korszerűséggel a színház, ha a modern kor embere már eleve meg van győződve arról, hogy ő modem. Pedig elég csak fellapozni a különböző szociológiai tanulmányokat, körülnézni a saját portánkon, átpillantani a szomszédba, és rémülettel állapíthatjuk meg: a kis- és nyárspolgárság elriasztó méreteket ölt; kivész a polihisztor, egyre több a szakbarbár. Lépten-nyomon a modern kor nézeteit hangoztatjuk, magánéletünkben viszont annál maradibbak vagyunk. A korszerű színházzal kapcsolatos vélemények is különbözők. Egyesek szerint az a modern, aki nem játszat kortárs darabot; mások szerint az a modern színházi szakember, aki „megerőszakolja” a klasszikusok műveit, megint mások azt vallják, hogy az a modern, aki érthetetlen, vagy éppen fordítva — mindent szájba rág. Vannak olyanok, akik a színháztól várják azokat a gondolatokat, melyeket ők nem mernek kimondani [mert azért nem olyan modernek, hogy élni is mernének túlbuzgó modernségükkel). Hiszem, hogy az az ember is modernnek tartja magát, aki mást sem akar látni, csak operettet, nagyoperettet. De az is modern, aki a színházba járást nem tartja annak. És sorolhatnánk még, hányféls ember van, akik „modem” nézeteket kérnek számon a színháztól. A közelmúltban elkezdődött egy gondolatsor az Irodalmi Szemle lapjain — az „Álom Tivadar hadparancsa” csak ürügy! —, melyet megint nem gondolunk végig. Talán nem is gondolhatjuk, mert a teljességhez sok más alapkövetelmény hiányzik. Például a hagyomány, a színházzal növő és fejlődő drámairodalom, az esztétikai nevelés, a szociológiai felmérés — hogy csak néhányat említsek. Ennek ellenére jó és üdvös dolog felkavarni az állóvizet. A MATESZ egyik fontos küldetése — mert a legfontosabb a színházi kultúra terjesztése a magyar nemzetiségű állampolgárok körében — támogatni a hazai, elsősorban a hazai magyar drámairodaimat. Ezt az igyekezetei próbálja színházunk erősíteni, mindig napirenden tartani, mert mi tudjuk, hogy a színház csak a drámával együtt, egymást feltételezve fejlődhet, kaphatja meg arculatát, művészi programját. A MATESZ csehszlovákiai magyar színház. Címerében csakis a hazai magyar drámairodalom bemutatása, színpadra vitele lehet a főhelyen. Nem akarok irodalomelméleti szakdolgozatot írni a hazai magyar drámairodalomról, mert esetleg még elkövetném azt a hibát, hogy találok valami jót, amit ugyan nem lehet eljátszani, de lehetne rá támaszkodni.
