Irodalmi Szemle, 1980
1980/10 - LÁTÓHATÁR - Hykisch, Anton: Mesterek kora II (regényrészlet)
teket. A megtorlás legcsekélyebb kísérletére bevonulunk Selmecre. Sigel és Izpus felesküdött összekötők. Másoktól nem fogadok el hírt. Sok a besúgó — mondta Zimmer- mann a hodrusi kapitánynak. — Most induljatok Isten hírével, hogy még az Őrangyala előtt átjussatok a Lazarett utcai városkapun. A BÁNYÄSZSZÔVETSÉG MÁSODIK LEVELE SELMECBÁNYA VÁROSI TANÁCSÁNAK A tisztelt és bölcs Uraknak, a Bíró Ornak, Selmecbánya Városi Tanácsának, a mi jó, hű és nemes Barátainknak: Adjon az Atyaisten kegyelmet és békességet Kegyelmeteknek Jézus Krisztus Urunk által. Bölcs és jóakaratú Urak: Jól megértettük levelüket a mi bányásztestvéreinkről és arról, ami Kegyelmedéknél néhány napnak előtte történt. Ezért alázatosan kérjük az Urakat, bánjanak a mi bányásztestvéreinkkal úgy, hogy ne kerüljön sor erőszakra. A részletekről úgy tájékoztattak bennünket, hogy az urak vétettek a bányászok ellen. Két forintot vettek el tőlük egy helyett és egy forintot fizettek nekik kettő helyett, bár két forintot ígérek nekik, és nem egyet. Az ígéretüket azonban nem tartották meg. Mi valamennyien az Uraságok nagyságos tudomására hozzuk továbbá, hogy erőszakos cselekedetet hajtottak végre, és olyan módszereket alkalmaztak, amelyekért keresz- tényietlen magatartással vádoljuk Kegyelmeteket. Tudják meg ugyanis, hogy mi nem hagyjuk cserben bányásztestvéreinket, ezért kérjük Kegyelmeteket, bánjanak velük keresztényi módon. Reméljük, ezentúl nem fognak másként cselekedni, máskülönben Istennek ajánljuk lelkűket. Kelt Besztercebányán, az Űr 1525. esztendejében, Mátyás napja utáni pénteken. A munkafelügyelők, kohászok, szénégetők, ércolvasztók és valahány munkás, a kegyelmetek hívei. — Felháborító! Ilyen leveleket merészelnek küldözni nekünk! A kamaragróf összerezzent. A zólyomi vár ablakából kinézett a Garam völgyére. A zöld, sárga és vörhenyes színekbe öltözött erdők mintha elnyelték volna a folyót, a sokszínű tündöklés szinte vakított. Bernhard Beheim elkedvetlenedve fordult feléje. Az asztalt körülülték a bányavárosok bírái és jegyzői, köztük Hajny Mátyás, a zólyomi várnagy. — Hogy is írják a besztercei bányászok: Máskülönben Istennek ajánljuk lelkűket? Nagyon érdekes — mormogta Beheim. — Milyen merészek. — Az egybegyűltek felé fordult: — Nos, urak, itt semmire sem megyünk megfontoltan, erőszakos módszerekkel. — Kedvetlenül nézett a selmeciekre. — Ha már valakit tömlöcbe vetek, tisztelt urak, akkor gondoskodom róla, hogy az illető ne kerüljön ki onnan. Igen, helyesen mondja Bertalan jegyző úr. Ez felháborító. — De ki számára? — döfött egyet a selmecieken a várnagy is. — Az én királyi lovasaim egy óra alatt Selmeoen vannak. Kíváncsi vagyok, ki merészkedne megtámadni a tömlöcöt az én katonáim jelenlétében? Hallatlan! — Selmeci urak, hibát követtek el. Ismétlem, ha valakit bezáratok, akkor arra is gondolnom kell, hogyan lesz tovább. — Elég segítséget kérni, és én jövök — harsogott a várnagy. A kamaragróf kíváncsian nézett rá. — Aztán mit ér el ezzel, várnagy úr? Könnyű beszélni itt, a várfalak között. Csakhogy a helyzet megváltozott. — Ismét kinézett az ablakon a Garam zavaros vizére. — Meg kell értenünk, hogy városaink bányászszövetsége nagyon hasonlít a szomszédos országokat véres lázadásokba sodró egyesületekre. — D'3 hiszen igyekeztünk lecsukni néhány rebellist — nyögött fel Bertalan jegyző. — Erélyes kézzel akartuk szétverni... — Éppen itt követték el a hibát, urak — fordult Beheim fáradtan az asztal felé. Egyre emberibb hangon beszélt, és a jelenlévők alig értették tiroli németségét. — Már elmúltak azok az idők, amikor mindent el lehetett intézni tömlöccel vagy botozással. Vagy katonasággal, várnagy úr! Hol élnek kegyelmetek, tiszteletre méltó urak? Nem hallották a Németországból érkező híreket? Nem tudják, hogy a császárságban szörnyű,
