Irodalmi Szemle, 1980
1980/10 - LÁTÓHATÁR - Hykisch, Anton: Mesterek kora II (regényrészlet)
MESTEREK KORA Jorg legyintett. így vagyunk hát. De ki gyújtotta fel a műhelyt? Ti? Nem, nem haragszom, már kihevertem a dolgot. A gipszmodell szerencsére megmaradt. No, ki vele, de őszintén! — A műhelyt nem mi gyújtottuk fel. Miért is tettük volna? — méltatlankodott Matej Sigel. — A tűz az úri gazemberek meg a poroszlók lelkét terheli. — Nyilvánvaló provokáció — mondta Staub János. — Valami besúgó jelentette a szenátoroknak, hogy ott szoktunk összejönni. Mi sem könnyebb, mint csóvát dobni a korhadt tetőre, azután odajönni a poroszlókkal oltani, és lefülelni a lázadókat. — Hát így történt — A nyakamat teszem rá, hogy a dologban benne van a fiatal Unger keze — szólalt meg Jorg. Megkönnyebbült. A gyújtogatok másutt vannak. Átkozottak. Már nem kellett okot keresnie a természets dologhoz: Hunit és társait ki kell szabadítanunk a kínzókamrából. Jorg fáradt volt, de az üde szeptemberi éjszakaka az erdőben felfrissítette. El-elszédült, a lázadók gyülekezete egy képpé olvadt előtte a mühlhausemi prédikátor is, bár fellengzős beszéde szerencsére nem illett annak a férfinak a látomásához, aki Gideon kardjának nevezte magát, és már nincs az élők sorában. — Kevesebb prédikációt, több cselekedetet — kiáltotta oda neki Matej Sigel, és a kunyhóban sokan fellélegeztek. A mag már el volt vetve, és a kenetteljes beszédek sokak szemében időfecsérlésnek tűntek fel. Letelt az ábrándozások ideje, testvéreik vannak a tömlöcben. Igen, olyan emberek, akik egy hete még itt álltak velük: Kramer András, a leikas újrakeresztelő, akinek a bilincseit nem segít levenni a prédikáció, csak a tettek; bátor kiállásra vár Ján Korytár seregnyi gyereke; segítségben reménykednek Štefan és Pavol, a píseki Benedikt Lang kapitány testvéröccsei; újra szenved a szerencsétlen Hančúch (kisírt szemű asszonya éppen Staub Jánosra néz bizakodva, adott neki néhány dénárt a Testvériség pénztárából, isten tudja, hogyan számolja majd el], és megérdemli a segítséget a németországi dicső parasztháború menekültje, szegény Hans Huni, a tisztalt sylti Jorg mester segéde és barátja is. A kunyhóban és a tisztáson sokféle ember keveredett, küldöttségek az összes bányavárosokból és településekről, bányászok és kisvállalkozók, a királyi udvarra haragvó riadt kalmárok és polgárok, Thurzó-pártiak és Thurzó-ellenasek. Főleg a beszterceiek küldöttsége sürgette az egységet, és tagjai megnyugtatták a többieket, hogy a mostani felesküvés már nem üres szó, hanem utána tettek következnek. A kunyhó előtt Benedikt Lang, a hodrusiak kapitánya egy besztercebányai bányásszal tárgyalt, akinek módjában állt hozzáférni a főtemplom melletti fegyverraktár kulcsaihoz. A selmeci börtön elleni támadást a beszterceiektől kapott fegyverekkel akarták végrehajtani. Izopus Lénárd, egy kis púpos ember, akit mindenki koldusnak tartott, mintdjárt jelentkezett összekötőnek. Hihetetlen gyorsasággal volt képes eljutni Hodrusbányáról egészen Is- pánymezőre. Benedikt Lang egyre gyakrabban használta őt fel a Hodrusbánya, valamint a Besztercebánya környékén létesült települések közti kapcsolat fenntartásában. Jorg nem hallgathatott, amikor a barátja kiszabadításáról volt szó. Rajtakapta magát, hogy elejtett néhány megjegyzést a fejedelmi seregek kegyetlenkedéseiről, s maga is csodálkozott, hogy a száján kicsúszott szavakkal mennyire fölszabadul benne az eddigi titkolt és visszafojtott borzadály, s milyen szívesen változna bosszúvá. Férfiak éjszakája volt ez, (ha leszámítjuk a csendes Hančuchnét, a síró Korytárnát és néhány karikás szemű leányzót, akit most senki nem vett figyelembe, és később BeneII. Anton Hykisch
