Irodalmi Szemle, 1979

1979/10 - LÁTÓHATÁR - Ballek, Ladislav: A segéd — III. (regényrészlet)

Riečan tétován hunyorított, és nem szólt semmit.

— Arról van szó, hogy Ferinek van otthon egy régebbi Pragája, még remek kocsi s a front közeledte előtt Feri csak azért szedte szét, hogy azt ugyan senki meg ne mozdíthassa, mert ugyebár, hiányzanak az alkatrészei. Félt, hogy elviszik. Nos ezt a kárét, ha a mesternek kell, Feri úgy rendbe hozza, hogy jobb kocsit nem is lehet kívánni, elbújhat majd mellette Polgár a maga kis vacakjával! Nézze, mester úr, nekünk ez nem lehet közömbös. Ha különbek akarunk lenni, jól neki kell rugaszkodnunk, mert nekünk nincsenek politikus barátaink, akik bagóért beszereznék részünkre vagonszám a jó marhát egészen a cseh határvidékről meg azokból a majorokból, amelyekre a hatóságok rátették a kezüket...

— A kocsi sok pénzbe kerül — szólalt meg bátortalanul Riečan.

— Nem mindig kell, hogy sokba kerüljön. Ha az ember ésszel él, akkor nem . . .

— Hát nem tudom, de most költözni is akarunk . ..

Volent helyeselve rábólintott, és elmosolyodott.

— Nem tudom, mivel akarsz kirukkolni... — folytatta taktikusan Riečan.

— Szükségünk van kocsira, vagy nincs szükségünk? — tette fel a kérdést határozottan Volent.

— Hiszen tudod, Volent, hogy mi a helyzet a benzinnel, gázhajtású kocsik is szaladgálnak ma, állítólag nem kapni gumit, és ha van is, drága... — beszélt Riečan lassan, és félrenézett.

Volent elnevette magát. Mulatságosnak találta, hogyan ravaszkodik a mester. Legyintett egyett:

— Maga jó gazda, ha pénzről van szó, már megfigyeltem, de gondolok erre én is. Ide figyeljen, mester úr, a benzint meg a gumit, ha csak az a baj, mindig beszerzőm.

— Az lehetséges — mondta Riečan, és nyomban elhallgatott.

Volent fészkelődött a széken, töltött, felvette a poharát, kortyintott belőle, aztán önérzetesen karba tette a kezét.

— Arról van szó, mester úr, hogy mindent el lehet intézni, csak akarni kell. Emlékszik rá, hogy nemrég megkérdeztem magától, nem akarna-e felfogadni tanoncot, ahogy én nevezem, inast? Emlékszik, ugye? Mind a ketten azt mondtuk, hogy bizony elkelne az inas, igaz-e? Utána én még néhányszor említettem magának, ne feledkezzék meg róla, hogy elkéne nekünk ide egy fiú. így van?

Riečan egyetértően bólintott.

— Hát — mondta komolyan Volent —, hogy is kezdjem... — Egy darabig némán gondolkozott, komolyan, figyelmét összpontosítva, mintha megfeledkezett volna a büszkeségéről. — A haveromnak, Ferinek van az Úristennel szemben egy nagy tartozása, ami előttem nem titok. És hát amint öregszik, s a fején több lesz a fehér hajszál, tudja, hogy ezt az adósságát le kell rónia. Maga nem ismeri Farkas Ilonát, így hát nem tudja, hogy az első fia Feritől van, amit Feri nem is tagad, mert annyira a maga formájára csinálta; meg se látszik a gyereken, hogy az anyja fehér cigány, ahogy itt a jobb cigrosokat nevezik. Feri, a haverom, nagyon bánja, hej, de mennyire bánja, hogy akkor egyszer, amikor még az apjánál inaskodott, elment Ilonához megpróbálni, hogy tudja-e már csinálni azt is, sajnálja, hogy Ilona nem mondta: pakhéresz, amint a cigrosok mondják, hogy kotródj, de még jobban sajnálja, hogy egy ilyen fiúgyerek nem lehet otthon náluk, a házban. Nem tudom, mit nem adna érte, ha a felesége szülte volna neki, de az nem szült neki semmit, csak veszekszik vele, amiért akkor elment Ilonához. Ez annyira bántja Ferit, hogy, amint nekem elárulta, sokszor nem is tud aludni. Megjegyeztem magamnak a dolgot, mert egy kereskedőnek hasznára lehet minden; ha üzletelni megyek, tudom, hogy az ilyesmiket is jó tudni. Üzleti dologban nemegyszer azért is könnyebb megegyezni, mert az ember tudja, hogy a pasas, akivel alkuszik, egyszer, megkövetem, szarba lépett. Mikor a múltkoriban beszéltem magának az inasról, utána elmentem Ferihez a műhelybe, és azt mondom neki: „Feri, ha a mesterem felfogadja a lurkódat a mészárszékbe, és kitanítja derék, jóravaló hentes és mészárosnak, eljöhet megnézni ezt a vén Prágát?” Mester úr, nem hiszi el, de Feri rápillantott az öreg Pra- gára, mely ott állt a fészer alatt, megtörölte olajos kezét, és így szólt: „Barátom, ha a góréd felfogadja a kisfiamat a mészárszékébe, és kitanitja, akkor bátran mondd meg neki, hogy eljöhet akár éjfélkor is. Én a gyereket ide nem hozhatom, mert a feleségem mérgében elemésztené magát, annyira megkukult.” Rögtön tudtam, hogy Feri szívéről