Irodalmi Szemle, 1979

1979/10 - LÁTÓHATÁR - Buzássy, Ján: Versek

FELVILÁGOSULT ÚR sétálgat a kastély felé.

A parkban hallhatóvá válik a levélzet távolodása a fáktól.

Felvilágosult úr sétálgat a parkban,

fénylő koponyája mellett

egy másik fénylő koponya,

törékeny keze mellett egy másik törékeny kéz.

Érzelmeik nincsenek, csak emlékeik.

Együtt élnek: reggeli, ebéd, vacsora és hosszú séták a parkbéli fák alatt, melyek nem díszfák immár, a szobrok közt, melyek rég rombadőltek.

Már csak az udvariasság köti össze kettőjüket: „Ricordi ancora, Gino?“**

„Hát persze.“***

CSENDET

csak a zene tud teremteni.

Mintha a borzongó hangok húsából lenne kimetszve, véres még, ám magasztos is.

Mintha legenda köntösét, illatot ringat a levegő ebben a csöndben.

OSZLIK A HOMÁLY,

a reggeli ködből először a jegenyék bukkannak elő, sötétek még a túlélt éjszakától.

A völgyben csak egyetlen madár mozdult, dala egészen kurta volt: még ne.

Ne kelj föl.

Dugjuk össze a fejünket, s csak így, együtt lélegezzünk.

** Az olasz szöveg jelentése: „Emlékszel még, Gino?”

**' Az utolsó sor az eredeti szövegben is magyarul szerepel, ebben a formában: „Hat természetesen.” A „hat" nyilvánvalóan sajtóhibás szó, a szabályos „hát” helyett. A „természetesen”-t a fordító nyelvérzéke cserélte át más szóra. — A ford. megj.