Irodalmi Szemle, 1979

1979/10 - MŰHELY - Soóky László—Cuth János: Két vélemény egy könyvről

gel érthető, hogy élményanyaga nem mentes a bonyolult lélektani helyzetektől, finom pszichológiai összefüggésektől sem. Ez önmagában véve még csupán lehetőség, ám Grendel csak a legritkább esetben marad meg az „ötlet” szintjén, mondanivalóját képes kibontani és kidolgozni, így művei többrétegűvé szerveződnek. Szereplői különleges helyzetekben is természetesen mozognak. S ha azt nézzük, hogy az író életismeretétől, érzékenységétől függ, miként oldja meg feladatát, akkor ebből a szempontból nézve elmondhatjuk, hogy fiatal írónk személyében olyan alkotót ismerhetünk meg, akinek felkészültsége máris előkelő helyet biztosít a csehszlovákiai magyar prózában. Grendel szakít irodalmunk provincionális hagyományaival, tájékozódása széles körű. Novellái nem egysíkúak — a kivételektől, néhány elbeszélő stílusban írt novellájától eltekintve —, hanem összegező és általánosító jellegű alkotások. Azzal, hogy történeteinek megfelelő közeget választ, hitvallása, erkölcsi, emberi és társadalmi állásfoglalása igaznak, elfogadhatónak hat. Nincs szándékomban novelláról novellára haladva kifejteni véleményemet, inkább a kötetben szereplő novellák összhatását igyekszem érzékeltetni és értékelni, hogy minél hűbb Grendel-képet rajzolhassunk. Ajánlatosabb tehát azokra a jelekre felfigyelnünk, amelyek erőteljesebb vonásokkal vannak megvonva, s amelyek a novellák főbb motívumait képezik. Novellái nem öncélúak, hanem túlmutatnak önma- gukon. íme: „Nem voltunk bűnösök. Majdnem biztos, hogy akkor még nem voltunk bűnösök ...” „A táblarúdon Afrika politikai térképe függött, s nekünk az ötvennyolcas kiadású atlaszainkba be kellett rajzolnunk az új államok határait, és beírni a nevüket...”; „Két óra focizás a régi futballpályán, ahol jövő tavasszal toronyházakat húznak fel”. Am minél távolabbi kapcsolatokat és összefüggéseket jelenít meg, annál nagyobb feladatot vállal, mert nő a veszélye annak, hogy novellája széttöredezik, szét- forgácsolódik, ezért az utalásoknak és jelzéseknek pontosan, találóan, szervesen kell az anyagba beépülniük.

Az író nem hajszolja a festői színeket, a pátosznak nyomait sem leljük nála, ám határozottan körvonalazott, sajátosan szuggesztív képei a legtöbb helyen drámaiak és feszültséggel teltek. Lássunk erre néhány példát: „Egy cápa vicsorgott ránk üvegszilánk fogakkal...”; „egymásba akasztott gémkapcsokként lábnyomok kígyóztak a másik épületszárny legközelebbi ablaka felé...”; „Hajnali fél négy. Tintakék folyadékba mártva a laktanyaudvar...”; „s mint egy dögkeselyű szárnysuhogása, csak a gáz sima áramlása hallatszik a konyhából”. Más mondatai pszichológiai éleslátásról tanúskodnak: „Megfigyeltem, hogy a lámpafénytől fáznak az emberek. A sötétség, a félhomály sokkal lá- gyabb; olyan, akár a finom, langyos víz...”; „Mintha mindaz ami ez alatt a fél év alatt történt vele, csak ide juttathatta volna, valahová a közönséges és megszokott élettörvényeken kívülre...”; „a rosszat, vagy ami megalázta, szerette hamar elfelejteni ...”; „az ismeretlenség provokáló titokzatosságába burkolódzva”.

A Hűtlenek hőseiben csaknem minden esetben valamilyen fogyatékosságra, torzulásra bukkanunk, problémáik a helyi gondokon-bajokon, partikularitásokon túlmutatnak — tehát össztársadalmi, bizonyos értelemben pedig összemberi jelentőségűek. Ha szükségét látja, beszélteti alakjait, ahogy azt egyik legerőteljesebb és legtöbbet markoló — könyvének címadó — novellájában teszi, amelyet a természetes ábrázolásmód, az őszinte megjelenítés tesz hitelessé. Jól bánik az időfelbontással is. Ez utóbbira példá- ként hozhatnánk fel a Samuka, a Nászúton, vagy akár a Tizennyolc nap című novellákat.

Grendel történeteiben nyoma sincs a fölösleges hatáskeltésnek, nincs szándékában az olvasóval elhitetni vagy sejtetni olyasmit, amit maga a novella nem tartalmaz. Nem ködösít, s nem a választott témák divatossága az, ami elfogadhatóvá teszi alkotásait.

A Hűtlenek kétszeresen is értékes számunkra. Egyrészt azért mert prózairodalmunkban egyfajta minőségi és szemléleti változást jelez, másrészt pedig mert a novellás- kötet leendő regényírót sejtet. (Madách, 1979)

Cuth János