Irodalmi Szemle, 1979
1979/10 - Dénes György: Vörös és lila fényben, Életünk íve (versek)
DÉNES GYÖRGY Vörös és lila fényben Megállsz a forgatagban két extraszisztolé között, de semmi könyörület, semmi oltalom; toronyiránt mész, vakon. Elvész a lépted koppanása, elvegyül, tütül az utca, egyhangún tütül. Fagylaltot nyalogatnak vad suhancok, vörös és lila fények bevérzik arcod. Városlakó vagy? Félszegen nézdegélsz. Te báva halott! Te élsz! Bocsássatok meg fák, füvek, nincs mosolyom s a hulló test elernyed, panplegia — a hús fészkébe dermed, repedezik a legszebb épület, melyet a lét kibonthatott magából, fölékesítvén dacos értelemmel, mondhatjuk kis hazugsággal: ember, élő gyümölcs, ki leszakad a fáról, a világfáról s eltéved örökre ... Ez vagyok én, ez vagy te is, Barátom, s széthullván énre, börtönökre, magam életét felszívódni látom a meggyötört föld nedveibe, fákba, füvekbe, milliónyi sejtbe, rejtve születtem s így megyek el, rejtve, s nem is volt lelkemnek ifjúsága. Életünk íve
