Irodalmi Szemle, 1979

1979/10 - Duba Gyula: A nemzetiségi író egy napja (szatíra)

Itt az ideje, hogy jellemezzük az írót. Nem tehetségtelen, mert érzi a tudás lehető­ségét, de nem képes vele élni, hiányzik belőle az alkotó tudás birtokbavételének a ké­pessége. Ezért a beteljesületlen jövő embere, egész élete a jövőre való készülődés jegyé­ben zajlik, a tettekre való felkészülés komoly igézetében és — ez a drámája! — ösztö­nösen érzi is, hogy bűnös a gyengeség vétkében: azért nincs jelen a világban, mert a jövőnek él. Majd... Ha egyszer meghal, bízvást elmondhatjuk róla, hogy alapvető; tragikus tévedés jellemezte életét: a nagyvilágba vágyott és azért nem jutott túl önma­gán, sehová nem ért el, mert a csúcsokat akarta magához lehúzni, biztokába hajtani, gúzsba kötni és uralni a végtelent, úgy, hogy az törpüljön le hozzá, és ne ő nőjjön meg, felmagasodva az annyira imádott csillagképekig. Ne csodálkozzunk, hogy halálosan kimeríti önmagával való, meddő küzdelme. Rövid idő után a könyvespolcok előtt feladja az idővel folytatott csatát, közben családja is megérkezik s ő megkönnyebbülten és kéjesen nyúlik el a heverőn, mint egy főbe kólintott béka, a tv képernyőjére' függeszti szomjas tekintetét és nézi a híradót — érte­sülésekben gyarapodik —, aztán tizenegyig minden programot megnéz. A vége felé elszunyókál, de horkolni kezd s erre felébresztik, fáradtan ágyba fekszik és aránylag gyorsan, könnyen elalszik. Először jó álom látogatja meg: azt álmodja, hogy szép, tartalmas napot élt, fontos könyveket vett és még többet átlapozott; a boldogságtól halkan nyöszörög, ma a számonkérők sem jelentkeztek, súgja puhán fülébe az álom angyala; majd a bő zsíros vacsora megkeményedik a gyomrában — napközben nincs ideje enni, este pótolja a mulasztottakat! —, és úgy érzi, szikla gördült a hasára, iz­zadni kezd és nyöszörögve felriad, utána már nehezen alszik el, dobálja magát és nyugtalanul pihen, rossz álom kínozza: álmodja, hogy másnap nem szombat következik, hanem hétfő és folytatódik minden tovább. .. Marjance Jean—Božič (Jugoszlávia): Piko dinozawer, 1978

Next

/
Thumbnails
Contents