Irodalmi Szemle, 1979

1979/9 - ÉLŐ MÚLT - Pomogáts Béla: Költészet és ellenállás

magyar újságokat, és a Vorwärts című helyi német szociáldemokrata lapot. Mindenképpen tájékozottabbá vált a politikában és a társadalomban, vonzalma a szocializmus iránt megerősödött.

A költői váltás valójában nem ekkor történt, hanem 1928 elején; és nem a versek témáiban, hanem hangjában, stílusában. Radnóti a csehszlovákiai magyar (és német) sajtóban ismerkedett meg közelebbről az avantgarde költőivel. Közöttük Kassák Lajossal, aki a magyar szocialista költészetre, a fiatal József Attilára, Illyés Gyulára és Déry Tiborra meghatározó hatást gyakorolt ekkoriban. Radnóti érezte, hogy költői stílusát teljesen át kell formálnia, lázadó személyiségéhez és változó világképéhez kell igazítania. És az avantgarde formáiban, technikájában látta meg azt az erőt, amely a költői átalakulást majd végbeviszi.

A „Sturm und Drang”: a lázadás szelleme a libereci év után írott versekben öltött alakot. Radnóti Miklós ekkor egy magyar vidéki város: Szeged egyetemén tanult. Nagy- nehezen sikerült gyámját meggyőznie arról, hogy a kereskedelmi pálya nem neki való. így lett bölcsész és francia-magyar szakos tanárjelölt, aki végre szabadon foglalkozhatott kedves magyar és francia költőivel. S mindenekelőtt készülhetett igazi hivatására: a költészetre.

Csakhamar megjelentek első kötetei: 1930-ban a Pogány köszöntő, 1931-ben az Ojműdl pásztorok éneke. Mindkét könyvben egymást váltották az idillek és az elégiák. Hátterükben egy otthonát és sorsát kereső fiatalember magánya állt. A családi és társadalmi árvaság érzése, amely merengő elégiákban kapott kifejezést, avagy derűs természeti idillekben keresett vigaszt. Egymást váltogatta a pásztori derű élénkebb és az elégikus érzés sötétebb tónusa.

A táj, amely elénk tárul a fiatal költő verseiből, nem a valóságban, inkább a képzeletben található. Benső táj ez, a költői érzület és indulat szabja meg szerkezetét, és díszeit. Dekoratív és mitologikus jellegű; a dombokról szelíd nyájak és ringó csípejű lányok közelednek, a pásztori mezbe öltözött költő pogány áldozatot mutat be a természet erőinek. A bukolikus látványnak jelképes értelme van, jelentése túlmutat önmagán, nem valóságos dombokra, nyájakra és pásztorokra utal, hanem az alkotó személyiség vágyaira. Arra az otthonkereső nosztalgiára, amely a társadalom, a külvilág válságai elől keres menedéket a képzelet szelíd műveiben, és versekből teremt magának boldogabb hazát. Radnóti Miklós egyszerre nyugtalan és bukolikus tájképei a lélek titkos kamráiba világítanak.

Radnóti fiatalos egyénisége nemcsak elégedetlenségből és lázadó indulatokból épült, hanem szelídségből és gyengeségből is. Hajlama szerint az egyszerű örömökben, a köznapi dolgok igézetében találta volna meg nyugalmát és boldogságát. Nem voltak különösebb emberi vágyai, lelkialkatát tekintve arra született, hogy boldog legyen. Egyszerűségét és közvetlenségét jelezte verseinek érzékenysége, rokonszenve a természetes élet, a füvek, a fák, a madarak és az állatok iránt. Figyelme, amivel a világ egyszerű varázsai fölé hajolt.

A szelídség, az áhítat és az egyszerű boldogság költője fájdalmas elégiákra kényszerült, mert kora még az élet köznapi örömeit Is mostoha kézzel osztotta neki. Radnóti Miklós nemcsak családi sorsa, korai árvasága következtében volt otthontalan. Nehéz küzdelmekben érte el, hogy a kedvére való pályát választhassa, az antiszemitizmussal fertőzött hazai társadalomban elutasítással kellett számolnia. Ifjúságát végigkísérte az oltalmazó és befogadó emberi közösségért vívott küzdelem, betöltötte a vágy, hogy otthonra, társakra találjon, ne maradjon magányos, ne legyen idegen. Vállalta ezt a küzdelmet; költészete úgy is értelmezhető, mint folytonos, mindig megújuló erőfeszítés, amely otthont akar teremteni. Ennek a küzdelemnek a költői lélekben zajló történetét indította el az Idillek és az elégiák érzelmi ritmusa.

Az egymást váltó idillek és elégiák érzelmi hullámzása mellett egy másik folyamat is érzékelhető Radnóti Miklós költészetének első szakaszában. Ez a folyamat nem változó ritmust, hanem egyenletes fejlődést mutat. A képzeletben teremtett bukolikus természet lassanként valóságos látványba vált, a költői álmok és ábrándok helyét átveszi a valóság ismerete és vizsgálata. Az érdeklődés kifelé‘mutat, a vers nem a lelki valóság expresszív kivetítését kísérli meg, nem a „benső táj” képszerű ábrázolására vállalkozik, hanem a külső világban, a társadalomban tapasztalt konfliktusok és gondok kifejezésére. A személyiség alakulását az emberi kapcsolatok és összeütközések törté