Irodalmi Szemle, 1979
1979/9 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Móser Zoltán: „Minden dolgok változnak” (riport)
5. „MINTHA MOST IS LÁTNÁM” Barslédecen amikor Magyar Miska bácsi udvarára beléptünk, kisütött a nap. Miska bácsi, aki a hátsó udvaron fát vágott jöttünkre és kérdésünkre katonásan kihúzta magát: — Igen kérem, én vagyok. Születtem Fazekas Mihály. — (Mert Magyar Miska csak a ragadványneve volt.) Az udvaron ültünk le beszélgetni. — Emlékszik arra, mikor Kodály itt járt? — Igen, emlékszem rá. Nagyon jól emlékszem. Énekeltem is neki akkor. Ö Ghymesről jött át. Akkor, 1905-ben, én olyan 15—16 éves suhanc lehettem. Ö az iskolába jött, ott daloltunk. Tudom, mikor először itt járt, akkor — szabad megmondanom? — olyan szegényesen nézett ki. Igazán. Még megtörtént vele, hogy kapott pénzt a postán s a postamester asszony nem akarta neki kiadni a pénzt, míg nem igazolta magát. Azért olyan szegényes is volt ő akkor: olyan zsávoly kabát volt rajta. Mintha most is látnám őt. Nem nézett nagy úrnak, na. Volt egy hátizsákja, és olyan kis cincogó valami volt a zsákban ... nohát a magnó. — Fonográf. — Igen, ilyesféle volt. — És maga miket dalolt neki? — Azt daloltam neki bele, hogy: „Lányok vannak a toronyba jehér koszorúba, Arra mennek szép legények sarkantyús csizmába. Lányok vagytok, szépek vagytok, piros az orcátok, Kertbe mentek, rózsát szedtek, szívem szakad rátok." — Ezt maga dalolta? 1 — Igen. Meg olyan lakodalmas énekeket énekeltem: „Ezt az erdőt ezt a mezőt, Valami mozgatja, valami mozgatja, Talán bizony Péter Pista A lovát itatja, a lovát itatja. Péter Julis selyem ágyát Magasra vetette, magasra vetette, Talán bizony Péter Pista a kalapját Benne jelejtette, benne felejtette. Hozd ki Maris a kalapom Hadd tegyem fejemre, hadd tegyem fejemre, Hadd ne nézzen minden kislány Fekete szememre, fekete szememre.” — Ezt mikor volt szokás dalolni? — Ezt úgy a lakodalmak alkalmával szokás. — Máskor nem? — Máskor is, a fonóban is. Amikor úgy észrevették, hogy valaki valakinek udvarol- gat. Akkor úgy kiénekelték — azoknak a nevét mondták bele. De volt egy másik kiének- lős is, a Hojeda. A szőlőben mikor kötöztek, lomboztak, hát mikor bevégezték a parcellát, akkor virágot kötöttek a karóra és énekeltek: „Magos az újvári torony, Aláesett az ustorom, Vegye fel kedves galambom, Vegye fel kedves galambom, Kinek orcáját csókolom.” De úgy aztán közben volt egy olyan „Hojeda, hojeda”, aztán kimondták az illető nevét
