Irodalmi Szemle, 1979
1979/9 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Móser Zoltán: „Minden dolgok változnak” (riport)
Alulról szél fújja Felülről nap süti Jó annak nevetni Ki egymást szereti” — Ez Is a szentiváni tűznél volt? — Ez is. — Mikor maradt el ez a szokás? — Még én jó erős voltam, mikor ugráltunk utoljára. INTERMEZZO I „Ezen a napon (Szt. Iván napján) ilyen dolgokat szoktak cselekedni: 1. A gyermekek szemetet, csontot egybeszednek, hogy azt megégessék és füstöt csináljanak, melynek azt az okát tartják, hogy a tájba a pogányok körül tüzet szoktanak volt tenni, hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja tájban szokott lenni, a keresztények — a tudatlanság is segitvén — a tájba tüzeket tettek, azokat általszökdösték és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el. 2. Égő üszköket szoktak kezekben hordozni és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy igy áldatik meg az ő földeiknek termése. 3. Némely hegyeken ezen a napon kerekeket forgatnak, amelyek azt jelentik, hogy a nap már az égen felső pontjára hágott és minden dolgok változnak.” (Bőd Péter) — Drágáim, hogy tudtam én valamikor! Valamikor még tudtam! Mikor a Kodály- napokon voltam Galántán. — Mit énekelt ott, emlékszik-e? — Igen: „Megbetegült Szabó Kata a diósba”, ezt énekeltem: „Megbetegült Szabó Kata a diósba, A diósba, a diósba, mogyorósba. Kérdi tőle édesanyja, hogy mije fáj? Édesanyám sem szivem fáj, sem fejem fáj, Csak vagyok én, csak vagyok én szerelembe. Édesanyám, vétesse ki szólló szivem, Szólló szivem, szólló szivem, víg örömem. Vétesse ki, tétesse be íj ládába, Ogy vigye el, úgy vigye el az íj bótba. Hogyha kérdik, hogyha kérdik mit árul kend: Szabó Kata szólló szivit, víg örömit.” „A mai gyűjtő gyakran találkozik olyan véleménnyel, mi szerint ma már felesleges népdalokat gyűjteni. Ami volt, azt már Kodály és Bartók, valamint tanítványai mind összegyűjtötték. Ezt a téves nézetet szeretném megcáfolni. Igaz ugyan, hogy a mai gyűjtő lényegében új anyagra már alig számíthat, de ahogy Kodály Zoltán írta: A meglévőknek alaposabb megismerésére, a hiányos szövegek kiegészítésére állandóan szükség van. Egyik gyűjtőutamon, 1960-ban Ghymesre is ellátogattam. Zsérén és Kolonban feljegyzett balladák változatai után kutatva véletlenül egy eddig ismeretlen népballadára bukkantam. A Szép Ilona vagy másképp Csuda halott balladájának szövege juttatta özvegy Balla Józsefné született Molnár Mária akkor 70 éves ghymesi asszony eszébe Szabó Kata balladáját. Az eddig megjelent balladagyűjteményekben sehol sem találtam Szabó Kata balladánk változatát. A Magyar Tudományos Akadémia Népzene- kutató Csoportjának nagy népdalgyűjteményében is hiába kerestem. Ezért valószínű, hogy a ghymesi Szabó Kata egy eddig ismeretlen ballada töredéke.” (Ág Tibor: I. m.)
