Irodalmi Szemle, 1979

1979/8 - ÉLŐ MÚLT - Mészáros András: A kantiánus esztétika egy 19. századi magyar képviselője (Vandrák András esztétikája)

1. az ismeretszerzés és az ismeretek megítélésének képessége;

2. az érzelmi élet és a dolgok értéke megállapításának képessége;

3. az akarva cselekvés képessége.

Az emberi élet céljait Vandrák szerint a tiszta ész foglalja magába, és minden cél egy lelki képességre vonatkozik, „ezen célok vagy végek pedig: igazság, szépség, jóság, s mindegyik egy-egy sarkalatos tehetség számára...”3 Az igaz ideája az ismeretek szisztematikus rendszerének, a tudománynak van fölé rendelve (kritikai analízisével Vandrák rendszerében a gnozeológia és a logika foglalkozik); a szép eszméje a mű vészét (ennek elméleti betetőződése az esztétika), a jó ideája pedig az egyén társadalomban végbemenő morális cselekvésének a fölérendeltje (e cselekvés normáit az etika határozza meg). Az igaz, szép és jó eszméi alkotják az emberi élet fő céljait (szubjektív teleológia), ezekhez társul még a hitben megvalósuló istenség ideája (objektív teleológiai.

Az esztétikának tehát fontos szerep jutott Vandrák rendszerében. Felfogása szerint az esztétika az érzelmek világában gyökerezik, és különbözik a megismeréstől. A tudomány a gondolaton, az erkölcs az akarati tevékenységen, a szép az érzelmeken alapul; az esztétika tehát teljes autonómiával rendelkezik. Vandrák helyesen állapítja meg, hog'y a művészet az alkotó tevékenység különleges doménuma, amely nem a racionalitás perifériáján foglal helyet, nem jelent homályos megismerést (mint azt Baumgarten hitte), hanem az ember specifikus aktivitásán, az emotivitáson alapul, a valóság spéci fikus elsajátítátást jelenti. Vandrák itt, habár nem a művészet gnozeologlzmusa ellen folytatott modern harc értelmében, de korához mérve progresszívan azt hangsúlyozza, hogy a művészetnek sajátos céljai vannak: „a költemény, minthogy tulajdonkép az isméretre nem használtatik, csak azon mulatság által, melyet eszközöl, nyer különös. érdeket”.4

Az esztétika tárgya az esztétikum mibenlétének, keletkezésének, az ember életében betöltött funkciójának és a többi „emberi minőséggel” való kapcsolatának kifejtés© és magyarázása. Az esztétikum Vandrák szerint főleg „az emberi szép élet, fejlődés és alakulás világa”, tehát, habár a széppel és a vele rokon minőségekkel találkozunk a természetben is, alapvetően fontos szerepet a társadalomban tölt be. Az ember „esztétikai ösztönnel” bírva természetes céljának tartja a szép kifejtését mind alkotásaiban, mind szociális viszonyaiban. Igaz ugyan, hogy az esztétikum kialakulását tekintve nem zárhatjuk ki a külső hatásokat (minézia), sőt az érdekeket sem, szerzőnk mégis azt tartja, hogy a végső ok magában az emberben rejlik. Ez az immanens erő pedig nem más, mint a már fent említett esztétikai ösztön, melynek sugallatára az ember „eljut a lélek szépségének és méltóságának érzetére, minden visszásnak kiegyenlítésére, minden rútnak eltávoztatására, sőt, a ml legfőbb, a’ magasb örök létnek aesthetikai eszmékben! sejtésére”.5 E rövid idézet magában foglalja az esztétikumnak a társadalom és az egyén életében betöltött összes funkcióját: az erkölcsi életre való nevelés feladatát („a lélek méltósága”), a harmónia követelményét nemcsak a művészetben, hanem a szociális viszonyokban is, az élet visszás megnyilvánulásainak negációját, és főként a vallásban, a vallási kultuszban betöltött szerepét.

Az esztétikumnak ezt a felfogását állítja szembe Vandrák azokkal a koncepciókkal, amelyek az esztétikum eredetéről, mibenlétéről eltérő véleménnyel vannak. Bírálja az ún. esztétikai szubjektivizmust, amely szerinte az esztétikumot csak mint „költött világot” képzeli el. Szerzőnk nem tagadja a fantázia fontosságát a műalkotásban és a szép befogadásával kapcsolatban, de megjegyzi, hogy nem minden „kép és ábránd” szép is egyszersmind ,„kóros szentimentalitás, mystika, az őrültséggel határos exaltá- tiók s extasisok” nem szülnek egészséges művészetet. Vitapontot képez nála továbbá a természeti szép problémája, tehát a természeti szép létének elismerése vagy elvetése. Vandrák szerint nem helyes az a koncepció, mely szerint az esztétikum hordozói egyedül a művészeti alkotások; ennek ellenében a művészetben nagyon fontos szerepet játszik a természeti szép „másolása”, és a művész maga is a természetből kölcsönzi „a szükséges elemeket, tényezőket és mintákat a széphez”, másrészt a fantázia sem a semmiből teremtődik és teremt, mivel az szintén „egy darab természet” — állítja Vandrák. A természeti szép létének elvetését megakadályozza szerzőnk filozófiai koncepciója is, mivel az magával vonná az objektív teleológia és a vele együtt minden emberi cél elvetését. Hasonló álláspontot foglal el Fries is: szerinte a természeti szép, mivel a véletlen