Irodalmi Szemle, 1979
1979/8 - ÉLŐ MÚLT - Mészáros András: A kantiánus esztétika egy 19. századi magyar képviselője (Vandrák András esztétikája)
Mészáros András A KANTIÄNUS ESZTÉTIKA EGY 19. SZÁZADI MAGYAR KÉPVISELŐJE Vandrák András esztétikája A magyar esztétika története nem bővelkedik nagy elméletírókban. íróink, költőink, elgondolkodtak ugyan alkotásuk problémáin, de az ilyen fogantatású eszmefuttatások ritkán lépték túl az egyes művészeti ágak határait, kívülmaradtak az általános esztétika problémakörén. Igaz ugyan, hogy Szerdahelyi György István, a pesti egyetem esztétika professzora már 1778-ban kiadja a Baumgarten, Sulzer, Home és Batteux nyomán összeszerkesztett Aesthetika című könyvét, ez azonban a magyar irodalomra jóformán semmi hatással nem volt; sőt némely szerzők azt állítják, hogy az első eredeti magyar rendszeres esztétika megalkotása csak a 19. század második felében történt, és Greguss Ágost nevéhez kapcsolják. Igazság szerint azonban már korábban is találkozunk gondolkodókkal, akikről szólván bátran beszélhetünk némi önállósággal rendelkező és a közvéleményre hatást is gyakorló esztétikai rendszerről. Gondolunk itt elsősorban az eperjesi evangélikus kollégium filozófiatanáraíra, akik a 19. században irodalmi és politikai életünk nem egy kiválóságának gondolatvilágát formálták, alakították; ebből a nagy hagyományokkal rendelkező iskolából került ki, hogy csak az esztétikánál maradjunk, maga Greguss Ágost is. Alábbi írásunk ezen iskola esztétikai hagyományait kívánja elemezni legtipikusabb képviselője, Vandrák András munkásságán keresztül. Vandrák András filozófiai rendszerének, és így esztétikájának kidolgozásakor is Jakob Friedrich Fries német filozófus bölcseletére támaszkodik, de ezt a szellemi mankót sok esetben elveti, és eredeti következtetésekre jut. Vandrák esztétikájának elemzésekor az ő axiológiai értelmezésű filozófiarendszeréből kell kiindulnunk. A filozófia mint egész ugyanis Vandrák szerint egy okfilozófiai és egy célfilozófiai részre oszlik, mert „a dolgok létének és értékének felfogása a filozófia fő kérdésének két oldala”.1 A célfilozófia feladata „az értelem teljes felvilágosítása a végcélok iránt, az akarat felavattatása e célok szolgálatjába”.2 Vandrák különbséget tesz áz emberi lét véges földi korlátok közé szorított céljai és az „általános lét, a min- denség” céljai között; amazok relatív értékek, de az ember és a társadalom fejlődése csakis hozzájuk közeledhet, emezek abszolút értékek, amelyek a „vallásos igazságok philosophiájá”-nak tárgyát képezik. Fries terminológiájával az első részt szubjektív, a másikat pedig objektív teleológiának nevezhetnénk. Az emberi célok filozófiájának fő feladata az emberi tevékenység céljainak a feltárása. Ezek a célok nem lehetnek idegenek, az emberen kívül állók, hanem a tudatban kell gyökerezniük: ebből adódik a tudat vizsgálásának követelménye. Másrészt pedig megválaszolást követel az a kérdés is, miért törekszik az egyén a már felismert célok (értékek) elérésére. Vandrák ezt a problémát úgy oldja meg, hogy a szubjektum különböző irányokban megnyilvánuló aktvitását velünk születettnek ismeri el, és ezeket a velünk született lelki adottságokat formájuk és tartalmuk szerint különbözteti meg. Pszichikumunk a priori formái közé tartozik az érzékiség, ész, tudat-öntudat, emlékezet, asszociáció és a figyelem; a lelki élet tartalmát a megismerés, az érzelmi élmények és az akarva cselekvés tölti ki, és ezek alkotják szerzőnk szerint a lélek „alapvető tehetségeit” is, amelyek a következők:
