Irodalmi Szemle, 1979
1979/8 - LÁTÓHATÁR - Ballek, Ladislav: A segéd — I. (regényrészlet)
solygott is, mintha egy picurka vétket látna a dologban, de aztán már csak józanul mérlegelt. Eszébe jutott Volent kijelentése: mindenekelőtt az tetszik neki ebben a házban, hogy úgy veszik mint hozzátartozót s nem mint csupán egyszerű segédet. Igen, ez igaz, a férje nem is volna képes rá, hogy másképp tegyen. S Volentot, igyekezett magát meggyőzni Riečanné, minden bizonnyal ez ösztönzi oly nagy buzgalomra. Ugyan mi más ösztönözné? A büszkeség? A hajlam? Nyilván az is, de kétségkívül az az érzés is, amire most ő gondol. Hogy ez, előbb nem jutott eszébe! Hiszen épp ezt az érzést, mármint hogy az övéiért dolgozik, ezt kell őneki Volentban minden eszközzel táplálnia. Hát nem vette észre rajta, milyen hálásan fogadja, ha néhanapján kimossa, kivasalja az ingét?! Merészen elhatározta: beszerez Volentnak új dunyhát, rendesebb ágyat szerez, új ágyneműt varr neki, vesz neki egyszer ingeit, másszor nyakkendőt, fuszeklit, szép ruhaanyagot, új kalapot, köt neki sálat, kesztyűt... Mért nem mondta neki, hogy az ura a fát az ő részére vette? Csalás ez? Ugyan! Vesz majd neki mindig azt, amit az urának is... Riečanné felegyenesedett. Az utóbbi gondolatra elfogta az izgalom, erősen, váratlanul. Megvonta a vállát, anélkül, hogy tudott volna róla. Közben a férfiak levágtak és rendbe tettek két vastag sörtéjű Cornwall fajta angol sertést. A hiány arra kényszerítette a henteseket, hogy hajkurásszák a húst minden lehető módon. Vagy fél éve Volent előállt egy javaslattal: maguk is nevelnek sertést, és karácsony táján, az ünnepek előtt, a többszörösét keresik majd rajta, mint amennyit befektettek. Az ágya alatt rejtőző becses holmin Lancsarics fokozatosan tíz süldőt vett, két fekete angol fajtát, mely hihetetlenül gyorsan nő, és jó gondozás mellett felhízik legkevesebb négy mázsára; csakugyan nőttek a cocák, mintha húzták volna őket, szemlátomást gyarapodtak, és hatalmas darab vált mind a kettőből. Volent vásárolt melléjük két darab német fajtát, amelyet kesének is hívnak. A kis konda többi tagja mangalica volt, a helyileg leginkább elterjedt göndör szőrű. A süldőket Volent a park alatti kis utcákban helyezte el, azoknál a házaknál, ahol mindig a legszegényebb palánkiak laktak. Lelkiismeretes gondozókat szemelt ki sertéseinek, többnyire hadiözvegyeket meg olyan idősebb asszonyokat, akiknek az udvarán akadt megfelelő ól. A hizlalásért a sertés harmada járt a gondozónak, meg egy kis pénz, de egy-egy használt ruhadarab is, lábbeli. Ráadásul ezeknek az asszonyoknak a részére mindig volt az üzletben félretéve hús. Az asszonyok örömest vállalkoztak a hizlalásra, a fizetséget nem kevesellték, hiszen se Riečannak, se Volentnak esze ágában sem volt, hogy tudj’isten, mennyire takarékoskodjék rajtuk. Volent mint az egész ügylet kifundálója, meg volt róla győződve, hogy ily módon az asszonyokat egytől egyig nemcsak hálára kötelezte, hanem hallgatásra is, nehogy az istenért, elhíreszteljék a városban ezt a jó módszert, és esetleg más hentesek is kedvet kapjanak rá. A falka részére könnyűszerrel kerített falun egy-egy zsák kukoricát, korpát, dohos lisztet, a szállodatulajdonosoktól és vendéglősöktől pedig ellenszolgáltatás fejében avagy inkább csak jelképes fizetségért megkapta a moslékot és maradék sört, amiért aztán esténként kiskocsira szerelt hordóval eljártak a hizlaló asszonyok. Időnként szerzett Volent burgonyát, takarmányrépát, szeszkrumplit is. A süldők egytől egyig átvészelték a forró nyarat, jóllehet egyes hizlaldákat megtizedelt az orbánc. A sertéseket itt ugyanis csaknem egész évben legelőn tartották, friss levegőn és zöld takarmányon, s az igazi hizlalás csak a nyár végén kezdődött. Ehhez a tartáshoz épp a mangalicák voltak szokva, és a nyári hőség idején ezfek szedték magukra a legkevesebbet. Ha már súlyosabbak voltak is, úgy viselkedtek, mint a vadak, rohangásztak a kifutóban, mint a korcsolyázók a jégen, csoda, hogy el nem törték viszonylag hosszú lábukat; rövid és keskeny hátukat nyugtalanul görbítve visí- toztak, röfögtek, mintha a sáros utak és a zöld legelő után bánkódtak volna. Mihelyt elkezdtek gyarapodni, elsősorban zsírt szedtek fel, aminek természetesen magas volt az ára; hiszen a felföldön, ahová mostanában Volent eljárogatott, nyolcszáz koronát is megadtak egy kiló zsírért. Volent nem panaszkodhatott, mindamellett neki magának a mangalicák sárgás zsírja valahogy nem tetszet, mintha szégyellte volna magát
