Irodalmi Szemle, 1979

1979/8 - LÁTÓHATÁR - Jaroš, Peter: Láncok, láncocskák (elbeszélés)

— Tudom én jól! — vetette oda Pupák plébános, megfordult, és kisvártatva beleveszett az éjszakába.

Vendelín állt, és nem értett semmit, aztán utálkozva köpött egyet.

— Ej, vigye el az ördög! — mondta csak úgy magának. — Hogy az a...!

Rosszkedvűen tért vissza a lakodalmasok közé, de egy kis idő múlva már nevetett,

kurjongatott, dalolt, táncolt, és reggelre úgy berúgott, ahogy az már a lakodalomban szokás.

Már jócskán benne jártak a tavaszban, és Vendelín Kleno ott maradt vőnek a fele- ségééknél. Kaptak egy szobát, de a konyha közös volt az öregekkel. Minél jobban közeledett azonban a nyár, annál inkább szaporodott a munka a határban, és annál kevesebben építették az új parókiát. Pupák plébános annyira idegessé vált, hogy április végén egy fenyegető prédikációt mondott a szószékről, amelyben erélyesen megintette és felelősségre vonta mindazokat, akik az új plébánián még nem dolgozták le a kötelező napokat.

Május elején Vendelín Klenónak és még további négy liptóújvári kőművessegédnek jó munkalehetősége akadt Kassán. Egy egész hónapra. Vendelín elbúcsúzott a feleségétől, aki a zsebkendőjébe sírdogált, és olyan erősen bújt hozzá, mintha sohasem akarna tőle elszakadni. Kedveskedő szavakkal, gyöngéd simogatásokkal nyugtatgatta, és hosszan-hosszan nézett a szemébe, míg abbahagyta a sírást. Hanem amikor ment, hogy elköszönjön az anyjától és az apjától, azok mindketten csúnyán rátámadtak.

— Látod, fiam, látod — kezdte az apja —, öreg vagyok, betegeskedem, ki kaszálja le a rétjeinket?

— Ne féljen, apám, János-napra biztosan megjövök, és hozok egy halom pénzt! — mondta Vendelín vidáman, de az apa csak vígasztalhatatlanul legyintett a kezével.

— Vigyázz magadra, Vendo! — figyelmeztette az anyja. — Idegenekkel ne állj szóba és akit nem ismersz, ne avasd a bizalmadba! Az emberek rosszak a világban, még árthatnának neked!

Amikor Vendelín átölelte az anyját, az még a fülébe súgta: „A feleségedről meg ne feledkezz, idegen hölgyikékkel ne kezdj ki, mert nem tudhatod, melyik milyen bajt hord az ölében!”

Vendelín mindent buzgón megígért, kis motyóját, a falatnyi élelemmel és a kőművesszerszámokkal, vállára vetette, aztán cimboráival együtt felszállt a vonatra. A lelkére nehezedő gondok lassan elsikkadtak a kerekek csattogásában, és mire Poprádra értek, mosolygott is, kinyitotta az ablakot, mély lélegzetet vett, és bátorsággal telten Jozef cimborájára kacsintott.

— Ez aztán a levegő, pajtás, vág, mint a borotva! — mondta.

— Ne beszélj bolondokat, ez csak a huzat! — mosolyodott el a barátja, Jozef. — Vigyázz, mert még leviszi a sapkádat!

Visszatért a többiekhez, és rövidesen már ugyanúgy szunyókált, mint ők. Gyűjtötték az erőt arra a nehéz hónapra, amely várta őket.

Hogy mi minden belefér egy ilyen hónapba, csak kevesen tudják. Egy azonban biztos volt: minél magasabbra emelkedett a nyár a női lábakban ős a hegyekben, annál elevenebbek lettek a méhek, hangyák, bogarak és a madarak. Az állatok az erdőkben az ízletes zöld után tülekedtek. A napok egyre hosszabbodtak. Mind több liptóújvári iparos akasztotta szögre a mesterségét, és vedlett vissza ismét földművelővé. Sokan el sem fogadták, vagy pedig későbbre halasztották a rövid lejáratú, csábító és előnyös megrendeléseket. Egyre kevesebb és kevesebb ember dolgozott az új parókián is, és a munka csakhamar teljesen leállt. Május közepén Pupák plébánosnak végképp elfogyott a türelme, és szigorúan ellenőrizni kezdte, ki hogyan dolgozta le a kötelező tartozását. Nemcsak sejtette, tudta is, hogy ha az embereket most nem szorítja munkára, később, nyár derekán és nyár végén vagy őszelőn, amikor sietve menteni kell a termést, hiába zargatná őket. A szószékről megismételt figyelmeztetése is vajmi keveset segített, így aztán fogta magát és házról házra járt. Buzgó igyekezetének azonban a rendetlen hívőknél csupán egy hétig volt foganatja, s utána ismét úgy látszott, hogy rendkívüli erőfeszítése semmibe fullad. Megtette azonban azt, amit senki nem várt tőle: többé nem fenyegetőzött, pokolbeli kínokkal sem ijesztgetett, hanem erélyes tettekhez folyamodott.

— Csak a jogaimmal élek, amikor azt követelem, hogy teljesítsétek kötelességeteket