Irodalmi Szemle, 1979

1979/8 - LÁTÓHATÁR - Jaroš, Peter: Láncok, láncocskák (elbeszélés)

Peter Jaroš

LÁNCOK, LÄNCOCSKÄK

Jelképes elbeszélés

Vendelín Kleno kőművessegéd ezerkilenszázhét tavaszán fogadásból felemelt három egymás mellé állított téglát; előbb jobb keze mutató- és hüvelykujjával, majd ugyanezt bal kézzel is végrehajtotta. Ha nem sikerül neki, kopaszra kellett volna nyíratkoznia, így azonban nyert három csomag jó dohányt. Amikor teljesítménye után, amelyet kevesen tudtak volna vftána csinálni, maga elé tartotta hatalmas tenyerét, néhány lány csodálkozva kiáltott fel körülötte.

— Könnyű neked! — jegyezte meg az egyik idősebb kőműves, Jozef Pivko. — Te akár egy kisebb falut is letakarhatsz a tenyereddel!

Az elszontyolodott Martin Tárnává segéd valahogy restelkedve lépett oda Vendelín- hez, és markába nyomta a három csomag dohányt.

— Mi hasznom belőle? — nevetett fel Vendelín Kleno. — Úgyis apámnak adom! Ha meg neki nem kell, lehet, hogy megzabálja a kecskénk.

A körülállók mindnyájan nevettek, csak Martin Tarnavának rezzent meg a feje, csak ő rándult össze egész testében, és egy pillanatig merőn bámulta a dohányt, amelyet a fogadáson vesztett. Vendelín észrevette kedvetlenségét, a dohányt azonban begyömöszölte kabátja hatalmas zsebébe. A férfiak és az asszonyok is már lefele csállingóztak a magas állványról, amely a közös erővel épített terjedelmes katolikus parókiát övezte. Egyesek még kőművesszerszámaikat tisztogatták nagy vászontarisznyákba pakolva őket, néhány asszonyka meg a malterhordóládákról vakargatta a rájuk száradt habarcsot. Csak Vendelín ácsorgott az állvány legmagasabb pontján és figyelte Liptóújvár füstölő házacskáit, a kövér füvet a kertekben, a virágzó almafákat, a deszkakerítéseket, az égtáj minden irányába szétfutó utakat és a sötétlő hegyeket, amelyek mögött éppen lebukott a tavaszi nap. Az épülő parókia közelében lévő kicsi, de sűrű ligetből mintha sötét árnyak csaptak volna ki, s hirtelen elnyelték a nyáj libát, amely gágogva tűnt el benne. Olyan sóvárgás fogta el Vendelínt, hogy az állványzatba kellett fogózkodnia. Kapaszkodott, és akkor se mozdult, amikor lépteket hallott a háta mögött.

— Te nem jössz? — könyökölt mellé Anna.

— Vártalak! -r mondta Vendelín, odafordulva menyasszonyához, Anna Bundovához, és megsimogatta a kezét.

— Hallom megnyerted a fogadást?!

— Szóbeszéd!

— Azt mondják, Martinnak egy álló hétig, vagy kettőig sem lesz mit szívnia.

— Hát aztán?!

— Gyere hát! — simult a lány Vendelínhez, és megfogta a kezét. — Anyu vár, este meg farsangi mulatság lesz...

— Maradj! — tartóztatta Vendelín a lányt. — Nézd csak, micsoda kilátás... Ilyen házat építek majd egyszer neked, vagy talán még nagyobbat...

— Ilyet, tornyocskával? — nevette el magát Anna.

— Akár hárommal is! — dörögte Vendelín. — Felmész majd a tornyocskába, és mindjárt megpillantasz, amint Liptószentmiklósról elindulok... Én meg egész úton integetek majd neked.:. Sőt, ha törökmézet hozok a gyereknek és neked, annak az illatát is azon nyomban megérzed ...