Irodalmi Szemle, 1979
1979/8 - Keszeli Ferenc: N. L., Rivalda, Avatóbeszéd, Pillanatfelvétel, Félmúlt, Orbita poetica (versek)
Rivalda Kolombusz Kristóf nyugatnak hajózott, ezért a kertünk alját sosem fedezte fel. Üszkösödve izzadt falak között, szürke magasban alámerülve, bezárhatatlan ablakaim mögött, évszakok sorát megkerülve, korhadó bádog sebei alatt, egymást előzi minden pillanat. Az időtlenség égő kulisszája egy súgólyuk előtt mélyen meghajol. Majd díva jön, a fenekét riszálja, és tapsvihar zeng, de tenyerek sehol. Deszkaüregből Sekszpír Vilmos ökle kókadtan konyul, most már mindörökre. „Én mondom néktek: színház az egész galaktika. A jó Kolombusz egy kis pocsolyában hajóz. S Galilei? Hiába mond törvényt ezerszer, ha ezeregyedszer tagadással adóz a szent inkvizíciónak — mert felfedezte, a tehetetlenség törvényét mindörökre.“ Kolombusz Kristóf nyugatnak hajózott, és kertünk alját felverte a gyom. Ösmérem én a kútmérgezőt. A kaktuszcirógató puhatekintetűt. A parókás szívű muskátlis legényt, ki lányokat csal ágyába nyájasan, hogy ribancok hírét keltse róluk a kézhezálló szélben. Ösmérem én az önbetörőt. Mocskos talizmánjának rejtekét tudom. Tavainak partján láttam horgászokat és név szerint ösmérem bérenc búvárait, akik aranyozott halakat aggatnak a meghívott cimborák horgára. És ott voltam, mikor saját kútjából jézusi gesztussal mérte a vizet, miközben aranyló óborról prédikált. Hálás tekintettel és cserepes szájjal ittak a szánalmas szomjazok. Gyanútlanul. Nem is sejtvén, hogy a hegyről lefelé kristályos patak csordogál csendesen, és sült pisztrángok repdesnek az égen. Avatóbeszéd
