Irodalmi Szemle, 1979
1979/7 - FIGYELŐ - Urbán Klára: „Felrázni az embereket...”
Hadd mondjak erre egy példát: sok mindent tudtam Vietnamról, amikor 1964-ben odautaztam. S mégsem én voltam az, aki a filmem forgatókönyvét megírtam, hanem maguk a jenkik. Két napja voltunk Hanoiban, amikor elkezdték bombázni a fővárost. Ez viszont a mi „tervünkben” nem szerepelt. A véletlen hozta így, aztán egy dzsipbe ültünk, s mentünk és filmeztünk minden borzalmat, ami azon a napon történt. Ezért lett a film címe: Hanoi, tizenharmadika, kedd. Günter Agde: Az eredeti jelenetekhez csaknem minden filmjében archívumanyagot is felhasznál. Elmondaná, hogy milyen meggondolások alapján egyezteti e két elemet? Santiago Alvarez: Vegyük például az előbb említett filmet. Ebben alig van archívumi anyag. Az első részben Jósé Marti portréit használtam föl, vietnami plakátokkal kombinálva. Marti könyve realisztikus, lélektanilag is pontos leírást ad a vietnamiakról, szebbet aligha találtam volna. Természetesen ez még nem az a realitás, amire én rá akartam mutatni, mert közben dúlt a háború. Viszont ezt bemutatni már a kamerák feladata. A montázsra térve: az ember archívumi anyagokat is fölhasználhat, fotókat hangszalagokat, karikatúrákat, mindazt, amit a történelem kínál. Günter Agde: S a montázselemek kiválasztásánál az intuíciónak, a pillanatnyi ötletnek is van szerepe? Santiago Alvarez: Természetesen ennek is, de egyben egy egész élet tapasztalatainak, élményeinek is. Például a Now (1965) című Amerikáról szóló filmemben. Két évig éltem ott, de a film csak 25 év után született meg. Azt hiszem, jó példa erre John Reed Tíz nap, amely megrengette a világot című könyve is. Günter Agde: „A mindenki októbere’’ című filmjében ön az Internacionálé dallamát csacsacsa ritmusban dolgozta át... Santiago Alvarez: Igen, a Lenin-mauzó- leum őrségváltási jelenetében valóban az Internacionálé zenéje csendül föl, de más hangszerelésben, egy haiti énekesnő elsőadásában. Persze, felhasználhattam volna egy szimfonikus zenekar előadásában is, de én valami olyasmit akartam, ami auten- tikusabb, számunkra jellemzőbb, tipikusabb, anélkül, hogy megszűnjék interna- cionálisnak lenni, anélkül, hogy az ember azt ne tudja rögtön fölismerni. Günter Agde: Sok filmjében használ metaforákat, szimbólumokat a politikai események, személyiségek ábrázolására ... Santiago Alvarez: Igen, ezt sokszor teszem. Például, amikor Halié Szelassziét mutattam be. A császár nagyon öreg volt már, mikor filmem készült, lassan mozgott, mint egy teknősbéka. És a palotája kertjében sétálgatva éppen egy teknőst pillantottam meg. Ezért használtam meta- fóraként ezt a képet. Szelasszié kertjében egyéb állatok is voltak, majmok, oroszlánok stb. A filmben megjelenő majom voltaképpen Hailé Szelasszié karikatúrája akart lenni, aki a valóságban úgy nézett ki, mint egy majom. Egy király a huszadik században anakronisztikus jelenség. A majom — Darwin szerint — pedig anakronisztikus ember. Számomra Hailé anakronizmus volt. Ezért hasonlítottam őt a majomhoz. Ezek, persze, mind egyéni ötletek, jelképek. Günter Agde: Ha filmet készít, mindegy önnek, hogy a moziknak vagy a tévének dolgozik? Santiago Alvarez: Van némi különbség a kettő között. A tévét otthon nézi az ember, kevésbé koncentráltan, mint a mozikban. Éppen ezért a tévében sokkal nagyobb szerepe van az interjúnak, mint a moziban. A mozik számára készülő filmekben viszont több kell hogy legyen a dinamika, a kamerának vándorolni kell, lélektani motívumokkal dolgoznia. Günter Agde: ön tehát a film és a tévé közötti különbséget a felvétel technikájában látja. Andrzej Wajda szerint a tévé egysége éppen abban van, hogy egyidő- ben lehetséges általa a felvétel és a műsor sugárzása. Mit jelent az ön számára az egyidejűség, ez a live-prinzip? Santiago Alvarez: Az én tapasztalatom az, hogy azok a filmek, amelyek a mozik számára készültek, jók a tévében is. Csupán árnyalatnyi különbségek vannak köztük, de ezek szinte alig észrevehetőek. Ha elgondolkodom, lényegében egyetértek a lengyel rendezővel. Én viszont a mozi híve vagyok, valahogy közelebbinek érzem hozzá a filmet. Lehet, hogy ezek előítéletek. A részletek kidolgozására törekszem, a fényképekre, a plaszticitásra. A vásznon jobban átéli, jobban átérzi az ember, mit jelent egy jó felvétel, egy jó beállítás. Az ember jobban érzi a részleteket. Günter Agde: önnek mindegy, hogy fekete-fehér vagy színes filmet forgat? Engem főleg ennek a kérdésnek az esztétikai oldala érdekel. Nem titok ugyanis, hogy
