Irodalmi Szemle, 1979
1979/7 - FIGYELŐ - Tok Béla: Még egyszer a komáromi mesterségekről
könyvbe, ami az 1969. évi Irodalmi Szemle 10. számában olvasható. „A szekeres gazda, vízimolnár és kézműves ősök kései utóda” e fejezet megírásakor tudása legjavát nyújtotta, s mindaz, amit elénk tárt, nyilván a lelke legmélyéről szakadt. A vízi mesterségek bemutatását a vízimolnárokkal kezdi. A mesterséggel összefüggő tudnivalókat saját kutatása (melynek eredményeit a Komáromi vízimolnárok cím alatt a magyarországi Oj FORRÁS 1975. évi 2. számában közölte), valamint Keszegh Zoltán, Keszegh Sándor és Kacz Józsefné Szenczy Erzsébet adatszolgáltatása alapján írja le. A vízimolnárok céhének fennmaradt emlékeiről szólva ezeket írja: „A molnárok céhládája az összes irattal együtt 1919-ben a déli városrészben lakó Szenczy Mihály testületi elnök őrizetében volt. Csehszlovákia megalakulása után a molnárok kérésére a láda is, az iratok is Nagy Sándor molnármesterhez kerültek, akinél 1945-ig épségben megvoltak. Akkor azonban a háborús események következtében nyomuk veszett. Tudomásunk van a komáromi molnároknak egy 1818- ban kelt céhleveléről, de ennek is nyoma veszett.” (A komáromi vízimolnárok 1675- ből való céhkönyve — benne a régi céhrendtartással — megvan a Dunamenti Múzeum gyűjteményében. E sorok írója lemásolta, feldolgozta és ha alkalom kerül rá nyilvánosságra hozza). E fejezetben van néhány olyan részlet, ami magyarázatra, kiegészítésre szorul. Például a vízimalmok rögzítéséről szóló rész: „A malmokat vasmacskák, horgonyok segítségével, két-két malomszeget összekötő hatalmas vaslánchoz rögzítették. Ezt az összekötő láncot kétujjnyl vastag vasból kovácsolták, egy-egy szeme 18— 20 cm volt.” A vasmacska és a málomszög kombinációjával mi még eddig sehol sem találkoztunk, de külön-külön mindegyik közismert és megszokott eszköze volt a vízimalmok rögzítésének. A dunaradványi molnárok — akiknek ősei 1827-ig a komáromi molnárcéh kebelében tevékenykedtek — információja alapján a vasmacska- rögzítés a következőképpen történt: a fejmacskát összekötő lánc kapcsolta a segédmacskához, ezt újabb lánc csatlakoztatta egy 50 cm átmérőjű nagykarikához, s ebbe volt beleakasztva az az anyalánc, ami a vízimalom jobb és baloldalán rögzítődött. A másik rögzítési mód: a víz- meder fenekére levert malomszögtől dupla lánc csatlakozott az 50 cm-es nagykarikáig. Ebbe akasztották aztán az anyaláncot, amit a völgyhajónál felülről, a házha- jőnál pedig alulról rögzítettek. A továbbiakban ezeket olvashatjuk: „A 16—18. században a malmok bekötése alkalmával minden malom után évenként malomszegadót, vagy szegadót kellett fizetni. Ezekben a századokban a malmokat cetyka segítségével rögzítették a malomszegekhez. A cetyka vastagabb tölgyfakarókból szerkesztett alkalmatosság volt. Hátránya volt, hogy akadályozta a hajózást. Ennek kiküszöbölésére Mária Terézia 1772-ben elrendelte, hogy cetyka helyett vasláncot és vasmacskát kell használni”. A cejtetevéstől 20 pénz, a fonásától is annyi — olvassuk a vízimolnárok 1675. évi céhkönyvében. A cejte tehát (amit cetykának is hívtak) 1675 után fonott alkalmatosságként szolgált. A cejte 1612-ben: a víz fenekére süllyesztett, gyeptéglával (szerintünk inkább kővel) kitöltött hatalmas vesszőkosár vízimalmok, tutajok rögzítésére... 1826-ban: fűzfavesz- szőből vagy tölgyfakaróból készített gúzs (A magyar nyelv tört. etlmol. szótára I. k. 416. o.). A czojta alkalmasint vesszőből font kötél... Más céhszabályok czejte-nek hívják, az 1728. évi pedig czintornak nevezi (A sempthei molnárok 1646-iki czéh- szabályai. Magy. Gazdaságtört. Szemle, 1900. 123—125. o.). A halászokról szóló rész a legterjedelmesebb és a legjobb fejezete a tanulmány- kötetnek. Ezzel kapcsolatban talált a szerző legtöbb irodalmat. Munkáját a komáromi volt halászok — elsősorban Czilling András volt halászmester — is segítették adatszolgáltatással és képajándékozással. Czilling bácsi jóvoltából kerülnek bele a komáromi halászcéh iratai az irodalomba, ő adta át ugyanis azokat a Szlovák Horgászszövetség helyi szervezete által fenntartott halászmúzeum számára. Mivel a forrásanyagként felhasznált irodalom minden tekintetben kifogástalan, és a városban gyűjtött kiegészítő adatokat a halászok többször is javítgatták, a tárgyalt fejezetben nehéz volna tárgyi hibát találni. Nem tesz jő benyomást azonban, hogy túlságosan sok a mások által már megírt rész, s ezzel nincs arányban a Kecskés által gyűjtött és most először közölt anyag. A vízzel kapcsolatos mesterségek bemutatását a hajóácsokkal fejezi be a szerző. Mindjárt az elején megjegyzi, hogy „az 1578. évtől kezdve a komáromiak a na
