Irodalmi Szemle, 1979

1979/7 - FIGYELŐ - Tok Béla: Még egyszer a komáromi mesterségekről

Az ember arca lehullott, mint sebről a

kötés,

Csillagok hulltak és Isten arca meztelen

maradt —

Ezekből a példákból Is látható, hogy Forbáth költészete a látszatok ellenére Is a hagyományokban gyökerezik. Erősen kötődik a groteszket szinte démonlkussá fokozó romantikához, s abba a vonulatba sorolható, amely E. Th. A. Hoffmanntól egészen az abszurd drámáig ivei. Tehát kerüli a fogalmiságot, a deíiniciókat vagy a morális általánosításokat, illetve alkalmazza is őket, éppen azért, hogy fonákjukat megmutassa. S ez a moralizálás ellenes magatartás látszik napjainkban leginkább folytathatónak. Ahol Forbáth defi- nál, „szemléletet” képvisel, hangja elerőt- lenedik. Talán ez az oka, hogy költőnek mindig merészebb, nyitottabb volt, mint kritikusnak, s hogy irodalompolitikai nézetei, mozgalmi törekvései néha aszinkronban voltak azzal, amit poétaként fölmutatott. A kérdés most nem az, hogy melyik volt az igazi Forbáth; a problémát így nem megoldanánk, hanem fölszámolnánk. A kérdések megválaszolásához politikaitörténelmi elemzésre ős Irodalomtörténeti keresztmetszetre is szükségünk volna; végeredményben egy alapos írói monográfiára. Ahhoz azonban, hogy ez elkészülhessen, hozzáférhetővé kell tennünk Forbáth írásai közül mindent, ami arra érdemes. (Madách, 1978)

Varga Imre

Még egyszer a komáromi mesterségekről

Az egykori komáromi foglalkozások és mesterségek, illetve az itt alakult 21, [mások szerint 36) céh írásos és tárgyi emlékeit a Dunamenti Múzeumban 1975-ben egy nagyobb kiállításon mutattuk be a közönségnek. A kilenc fő részre osztott bemutatón (textilkészítők és -feldolgozók; bőrelőállítók és -feldolgozók; fafeldolgozók; élelmiszerkészítők; agyagművesek; egészségügyi mesterségek; egyéb foglalkozások és mesterségek; valamint a vízi foglalkozások és mesterségek) a céhekkel már régebbtől foglalkozó Kecskés László is eredetiben láthatta a szépszámú írásos emlékeket. A feliratokból pedig értesülhetett arról, hogy a helyi levéltárban (Okresný štátny archív Komárno) is található néhány céhrendtartás (pl. a szűrszabókő 1623-ból, a zubbony-paplan-pruszlik készítők közös céhéé 1762-ből, a vargáké 1631- ből, és többek közt még a csizmadiáké 1827-ből). A helyi levéltár meglátogatásakor pedig bizonyára szóba hozták előtte, hogy a szlovákiai központi levéltárakban is nagyszámú adat található a komáromi céhekkel kapcsolatban.

Ogy látszik azonban, 1975-ben már kész volt a szerző kézirata, s nem akarta az időt vesztegetni az átdolgozással, illetve a régi megsárgult — többségükben igen nehezen olvasható — iratok tanulmányoz- gatásával. Ezért Kecskés László Komáromi mesterségek című nemrégiben megjelent munkája megírásakor csak a céhes iparra vonatkozó, már eddig is ismertetett adatokra, a még ma is élő mesterek visszaemlékezéseire, és részben saját adatgyűjtésére támaszkodhatott.

A tanulmánykötet öt fejezetre oszlik: Gazdasági élet; A foglalkozási ágak elhelyezkedése; A céhekről általában; A polgári rend; Híres mesterségek (aranymosók; vízimolnárok; csizmadiák; halászok; ötvösök; asztalosok, hajóácsok, szekeres gazdák). Ezt 16 oldalnyi melléklet egészíti ki (különösen figyelemre méltó ebben a szekeres gazdák és némely komár romi céhek lekottázott indulói), továbbá a felhasznált irodalom és a képek jegyzéke.

A régi komáromi foglalkozások közül Kecskés az aranymosással és a szekérfuvarozással — hajóvontatással ismerteti meg az olvasót. Az aranymosást és annak eszközeit nagyrészt Baranyay József tanulmányai alapján írja le. Elképzelhető azonban, mennyivel hitelesebben és nagyobb terjedelemben írhatott volna erről a szerző, ha a Csallóközaranyoson (Zlatná na Ostrove) élő, s mellékesen ma is aranymosással foglalkozó Zsemlovics Imrével elbeszélgetett volna.

A szekérfuvarozók — hajóvontatók, más néven komáromi szekeres gazdák életéről, szokásairól, tevékenykedéséről annak a bővített formája került a most megjelent