Irodalmi Szemle, 1979
1979/7 - FÓRUM - Szuchy Márta: Hozzászólás egy kritikához
Majd nyelvészeti fejtegetésekre bukkan az olvasó, meJyek szerint az olyan kifejezések, mint a tetszetősebb, kirívóbb „igénylik az összehasonlítást — mihez mérten kirívóbb?, kinek miért tetszetős?, s ha ez most tetszetősebb, meg kell indokolni, miért az”. Az igaz, hogy a fokozás az egyes tulajdonságok vagy körülmények összehasonlításának nyelvi kifejezőeszköze, és a középfok két összehasonlított tulajdonság közül a nagyobb fokút jelöli (pl.: Péter okosabb, mint Pál). A hasonlat másik elemét azonban nem mindig szükséges megneveznünk (pl.: Gyere közelebb!), ha a mondat értelméből kitűnik a viszonyítási alap (Mai magyar nyelv, Tankönyvkiadó, Bp. 1968. 188—189. 1.). Mindezt azért tartottam szükségesnek megjegyezni, hogy bizonyítsam a kiragadott fokozott melléknevek helyességét az előszó kérdéses mondatában, ami így hangzik: „így őszintén, a maga egyszerűségében jutnak felszínre a modell és az alkotó kapcsolatából eredő hangulatok, és alakul ki az egymáshoz tartozó kompozíciós feltétel, amely lefékez mindennemű eltúlzást, fölösleges torzítást, mivel kiegyensúlyozódik még a tetszetősebbnek vélt, vagy akár kirívóbbnak tűnő formaadás is.” Talán fölösleges is megjegyezni, hogy azokról a képekről van Itt szó, amelyek a többi kiállított alkotáshoz képest tetszetősebbnek, kirívóbbnak tűnhetnek. A bíráló látszólag a pontos, szabatos fogalmazásért száll síkra, de megcáfolja ezt pongyola nyelvhasználata, mikor a következőket írja: „Tévedés azt hinni, hogy Kopócs Tibor e kiállításon szerepelt művein keresztül »tematikus tipizálási követett el, tudniillik ilyet nem lehet tenni.” Való igaz. Elkövetni valamilyen elítélendő vagy kifogásolható cselekedetet, pl. árulást, bűnt, gaztettet, hibát stb. lehet (A magyar nyelv értelmező szótára II. 207. 1.) tematikus tipizálást nem. De az előszó írója sem hiszi, nem is állítja, hogy Kopócs Tibor valami ilyesmit követett volna el. Farkas Veronika félreérthette az előszó mondatát, amely így hangzik: „S ha tekintetbe vesszük, hogy lényegében az egész társadalom területét átható, a lét valamennyi területén valamilyen módon megnyilvánuló, s a szocializmusban is jelenlévő, sőt egyre erősödő új szellemről van itt szó, akkor érthetővé válik a tárlat sokfélesége, amely tematikus tipizálásában is sajátos egységet képvisel.” így már az olvasó számára is világos, hogy a „tematikus tipizálás” ez esetben azt jelenti, hogy a tematika (tárgykör, témakör) tipizálja (tipikussá — azaz jellemzővé, jellegzetessé, sajátossá eredetivé — teszi) a tárlatot. A Farkas Veronika, által bírált másik írás (még a kiállítás Időtartama alatt jelent meg az Űj Ifjúságban 1977 áprilisában) kapcsán is lenne néhány megjegyzésem. Az illusztrációnak nemcsak a bíráló által használt értelme Ismeretes, hanem van további jelentése is. Eszerint az illusztráció olyan mű, „amely csak illusztrál elvont gondolatokat, elveket, tételeket”, „az egyes eset mintegy példaszerűen utal a maga általánosságára”, „nem a fejlődő és változó valóságot fejezi ki, hanem annak megmerevített gondolati képét” (Esztétikai Kislexikon, 114. 1.). Marián J. Minarovič még ha „általános alapigazságok kimondására törekedett” is — mint ahogy a cikkíró állítja —, akkor sem tett mást, mint illusztrált a fenti értelemben. Ha a művész magasfokú technikával rendelkezik, ez a javára írható, de csak addig, amíg a technika számára nem több, mint eszköz a valóság ábrázolásához, amíg a formaelemek önállóságra nem tesznek szert a tartalommal szemben. A bírált írás nem éppen pozitív kicsengésű. Ezzel csak a bírálónak az a kívánalma teljesül, hogy a képzőművészeti kritika ne „dicséretek tömkelege” legyen. A szűkebb értelemben vett terminológia, nomenklatúra használatára a hosszabb lélegzetű, elemző-részletező igénnyel íródó tanulmányok szerzőit kellene köteleznünk. A rövid terjedelmű katalógus-előszók, recenziók tájékoztató jellegüknél fogva a széles nagyközönségnek szólnak, fölösleges teletűzdelni ezeket szakkifejezésekkel, a szak- irodalom definícióival. Nem beszélve arról, hogy a szakkifejezések elburjánzása, a túlzott egységesítés nyelvünk elszürküléséhez vezet, ellenben egy-egy érdekes hangulatú, ötletes nyelvi lelemény csak gazdagíthatja, színesebbé teheti mondandónkat. A bírálót feltehetően a jószándék vezette cikke megírásában, csak éppen módszerében járt el helytelenül. Bírálni mindenkinek joga van. Aki tiszteletben tartja az olvasót, nem öncélúan idéz, módszerében következetes marad, és szakmai felkészültségét nem mondvacsinált problémák körüljárására fecsérli. A színvonalas kritika alapfeltétele a szaktudáson és az ideológiai koncepción kívül a kritikai érzék és megfelelő etikai hozzáállás. Szuchy Márta
