Irodalmi Szemle, 1979
1979/7 - NAPLÓ - Gágyor Péter: A félreértelmezett népművészet
után a Nyerges utcai antikváriumban rábukkantam a Jeruzsálem hercegnője egy példányára. Nem emlékszem már a papír- födeles könyv antikváriumi árára, arra viszont igen, hogy a zsebemben cincogó aprópénz kevés volt ahhoz, hogy a könyvet megvehessem, s a pénztárnál N. J., egyetemi évfolyamtársnőm egészítette ki végül az összeget. Dehát miért is említem ezt? Mert mindnyájan tudjuk, hogy vannak könyvek, amelyek egész létünkben érintenek bennünket, elolvasásuk jóval több pusztán irodalmi élménynél. Mások leszünk általuk. A kötetben található néhány novella: a Jeruzsálem hercegnője, a Rekviem, a Meddig él egy fa? a Macskajáték s főleg Az utolsó uonar-ciklus Írásainak vízjeleit valószínűleg mindig viselni fogom ezután. Örkény Istvánt személyesen nem ismerhettem. Mégis, sokunk nevében, úgy búcsúzom tőle, mint idősebb baráttól, akihez több közünk volt sok közelebbi ismerősünknél. Poraitól búcsúzunk csupán. Grendel Lajos A félreértelmezett népművészet Mint minden, a népművészet is alul- és túlértékelhető. Az objektivitás rovására elkövetett tévedések azonban jellemzők a népművészet több ágára is, ezért fölösleges volna rövid írásunkban külön-külön foglalkozni a műanyag parasztkerámia, a népi hímzésű estélyi öltözetek, álfafaragások és revű ízű néptánccsoportok ízlésficamaival. Tény, hogy a népművészet félreértelmezhető és következésképpen, sajnos gics- csesíthető. A magyar nóta lemezeket, az árvalányhajas operettenetet évtizedekig magyar népzenei felvételekként árusították a nyelvterületeinken és rajtuk kívül is. A lemezborítókon természetesen hemzsegett a jó „biznisz” érdekében a Tsi- kosch, Pusta és Tsarda ... Későbbiekben pedig együtt sugározták a rádióadók a valódi népdalokat a nótákkal „népdalcsokor”. népzenei műsor címmel. Mostanában pedig a budapesti TV heti rendszerességgel közvetít műsort Nótaszó címmel — míg a népzene ilyen rendszerességben nem jut a képernyő nyilvánossága elé —, s a Nótaszóban természetesen a népi zenekarok (cigányzenészek — kávéházi muzsikusok) szerepelnek. Idáig azt hittük, hogy a jellegzetes, konzervatív konzumzene (múltszázadi könnyűzene, őseink giccses nosztalgia-muzsikája) tévedésből kapta a népzene megnevezést. S múló betegségnek véltük azt a jellegzetes öszvér műfajt, mely a népzene legújabb reneszánszának hatására alakult ki, jelesül, hogy a cigányzenekarok a nóták mellé repertoárjukba néhány általában múlt századi vagy századeleji, új stílusú népdalt soroltak, de sajnos, sajátos interpretációjuk ezekre is rányomta a konzumzenélés bélyegét. Hogy nem tévedésről van szó, azt a budapesti TV új vasárnapi műsora, a Déli muzsika bizonyítja. Felfoghatjuk ezt a műsort amolyan ravasz békéltetési szándéknak is. A magyar nóta és a valódi népzene azonban alapjaikban ellenkező ízlésűek, ütközésükben a giccs és a művészet mérkőzik egymással. A Déli muzsika éppen ezért elítélendő műsor. Ilyen áron semmi értelme, hogy a népzene eljusson a képernyő közönségéhez. A tanulságot maga a műsor szolgáltatja. Ifj. Sánta Ferenc és „népi” zenekara kíséretében Szántai Ildikó énekelt nóta stílusban népdalokat, majd a Mákvirág együttes a népdal hagyományaira utaló zenei kísérettel adott elő népdalokat, vagyis kísérte Ferenc Évát és Király Györgyit. Az összehasonlítás egyértelműen az utóbbiakat részesítheti előnyben; az élő virágot a művirággal szemben. A műsorvezető Hortobágyi Judit azonban úgy komentálta ezt a szembesítést, hogy a tájékozatlan nézőket esetleg félrevezetheti. Egyrészt a kávéházi stílusú muzsikát hagyományosnak nevezte, a Mák- virág együttes produkcióját pedig modernnek. ítéletét tréfával toldotta meg: a hagyományos (értsd: kávéházi) és a modern, vagyis valóban népzenei hagyományokra épülő stílus között még az a különbség, hogy a „népi” zenekarok (értsd: cigányzenekarok) „tudnak zenélni” ... Nem tudjuk, mit érezhettek ezen szavak hallatán a zeneileg képzett Mákvirág együttes tagjai. Talán nekik is eszükbe jutottak holmi adomák a „cigánykottáról”, amely nem más, mint bandánként eltérő
