Irodalmi Szemle, 1979

1979/7 - MŰHELY - Cuth János: Lélekharang (novella)

nálkozott, mint fölfedezési, illetve hlrnévszerzési lehetőség. A terem izgatottságát csak a márványburkolatú falak ridegsége enyhítette némiképp.

Korompai doktor végső szemlét tartott jegyzetei és kellékei fölött, majd szólásra emelkedett a türelmetlen tömeg előtt: — Nagyérdemű tudós társaim! — kezdte meg- hatódottan. — Ha akadnak is önök között olyanok, akik már értesültek az én nagyszabású tudományos munkásságomról, ám ennek felbecsülhetetlen jelentőségéről az egyetemes orvostudomány számára aligha lehet fogalmuk. Ezúton szeretném a legilletékesebbeket, valamint tudós- és kebelbarátaimat megtisztelni közkinccsé tételével. Természetes, hogy a fölfedezésemet bizonyító eljárásra is fölkészültem. Nincs más hátra... — Az izgatott hangzavar olyannyira felerősödött, hogy Korompai doktor kénytelen volt megköszörülni a torkát, és hangosabban folytatni — ... Nem, igazán nincs szándékomban a kedélyeket és a kíváncsiságot tovább csigázni, tehát nincs más hátra, mint tudóshoz méltón, lehajtott fővel bejelenteni, hogy fölfedeztem az emberi lelket, illetve az annak megfelelő szervet...

A bejelentésre néhány pillanatnyi döbbent csend állt be, majd nyomban olyan általános hangorkán kerekedett, ami a legkevésbé vallott a rigolyáikat is sértődötten tagadó, szaktekintélyekből verbuválódott gyülekezet jó modorára. Korompai doktor emlékezetében hirtelen (de nem véletlenül) felrémlett a múltból egy karmesteri gesztus. Ezt a mozdulatot utánozta most felső fokon, mintha zenészeket intene le, hiszen a zavarodott lármát kifejezetten kedvezőnek találta ahhoz, hogy csipeszébe csippentve felmutassa a rücskös, fonnyadt húscafatot; s ez aztán a végső kihívást jelentette a tudósok féltékenységével, valamint történelmi szereplésvágyával szemben. Néhányan öregségüket meghazudtoló módon felpattantak, és a bizonyítékát diadalmasan felmutató Korompai doktor köré tódultak. Akik a látvány közvetlen szemlélői mögé szorultak, azok most sutba vágták koruk és tudományos tekintélyük mértéktartó követelményeit egymást túl kiabálva: „... miben rejlik a ... a szerv elhelyezkedéséről... ez a bohóc járatja velünk ... és élettanilag ... sarlatán, nem hagyhatjuk ... engedjük őt szóhoz jutni!”

Korompai doktor, mint a lobogót, úgy lengette meg feje fölött a papirusztekercset.

— Tudós társaim! Megértem lelkesedésüket és ünneplésüket, hiszen jogos. A fölfedezésemmel kapcsolatos izgató kérdéseket azonban egyenként szeretném tisztázni — harsogta Korompai.

— Mekkora!... Milyen az alakja? ... Mi a funkciója? ...

Korompai megdöngette az emelvényt, amely mögött kimoshatatlan foltokkal tarkított köpenyében ágált a reszkető társasággal szemben. Tálcáján megcsörrentek a műszerek, s a hatalmas terem örvénylő atmoszférája és hűvös falai mintha valami viharos folytatásra vártak volna.

— Dolgomat éppen ezirányú kutatásaim nehezítették meg módfelett — folytatta Korompai, nem csekély pátosszal. — Őrizzék meg méltóságukat kérem, mert némi magyarázatra szorulnak az előzmények is ... Lesz még alkalom vivátozásra ... Birtokomban van egy papirusztekercs. Ez az ősi írás nem más, mint utalás az .általam fölfedezett szerv létezésére. Csakhogy az írás egy bizonyos, csillag alakú szervre hívja fel a figyelmet, ami szinte megtévesztett, mert az általam meglelt szervek furcsamód torzak, deformáltak, valamennyi sorvadt, csökevényes s ez alaposan megnehezítette működésük meghatározását és megértését. A szerv állománya idegek és hajszálerek dús szövevénye... Annyi tehát bizonyos, hogy még ezek után is küzdelmes kutatómunka vár még mindannyiunkra — hordta körbe tekintetét diadalmasan Korompai doktor.

— Hol helyezkedik el? — kérdezte valaki a sorok közül.

— Az ősi írás is csaknem félrevezetett. A papirusz szövege ugyanis egy határozott helyen jelöli meg a szerv előfordulását, én pedig a legkülönfélébb helyeken bukkantam rá: hol a végtagokban, hol a hasüregben...

A fölfedezés elemzése után alig akart szűnni a hitetlenkedő zajongás, a halk susmus, tnintha valamennyien érezték volna, hogy Korompai fölfedezése igen komoly következményeket von majd maga után. A jelenlevők magukba forduló tekintettel, gondterhelt ábrázattal jegyezgettek.

Úgy látszott, ennyi bőségesen elegendő, hogy a jelenlevők teljes zavarba essenek. A zajos kongresszusi eseményeket követően a résztvevők tétova állásfoglalása egyre