Irodalmi Szemle, 1979
1979/7 - Török Elemér: Táguló idő (vers)
ami a tűzzel-vassal kiirtott gyülekezetekből megmaradt, mögöttem lerombolt sziklavárak — s mögöttem a jóság ősi forrásainak csobogása, látnoki szavak, mik évezredeken át előttem borotvaélen billegtek; előttem ifjú szerelmesek, akik szeretnék magukba szívni az ózondús levegőt; előttünk utak, hosszú ösvények, kanyargósak s a messzeségbe vesznek; előttem nagy panelházak fényes ablaksorai — szembenéznek a korom-éjszakával, s parányinak érzem magam, mint a porszem. Egyik lábam forró zsírban, másik lábam hideg vízben ... TÖRÖK ELEMÉR Ködös égből dér szitál őszi rétre nyomaszt emlékek kusza szövevénye virággal födötten mozdulatlanul állok s fejemre az ősz aranya hull tűnődöm fényt a szemem meddig láthat és ki épít gondjaim fölé házat milyen titkos erők hatalma késztet elviselni mindig a vaksötétet ha majd gyászoktól tizedelt életem mint a pásztortűz kialszik csendesen fehér lobogót ki tűz kopjafámra s ki mondja meg hogy nem éltem hiába a folytonos kétség ott mélyen belül gyötör és megkínoz embertelenül én már az élettől nem kérek többet csak dolgos napokat és napos csendet de majd ültessetek fölém jegenyét érezzem lent is millió gyökerét s hogyha valaki kérdezi megérte jegenyével írjak igent az égre Táguló idő
