Irodalmi Szemle, 1979

1979/6 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: Vozári Dezső 1904—1974

Vozári Dezső (1904-1974)

Vozári Dezső az első Csehszlovák Köztársaság magyar irodalmának kiváló költője, műfordítója. Középiskolai tanulmányait szülővárosában és Kassán végezte, s tizenhét éves volt, amikor első verseskötete, az Őszi köszöntő megjelent. 1922 őszétől a prágai egyetem Orvostudományi Karán tanult, majd átlépett a Bölcsésztudományi Karra, s végül újságíró lett. Gyakran publikált a Tűzben a Kassai Naplóban, a Kassai Újságban, majd a Prágai Magyar Hírlap, 1933-tól pedig a Magyar Ojság szerkesztője lett. Verseken kívül kritikákat, politikai cikkeket, műfordításokat, ismertetéseket is közölt. A húszas évek Prágájában összeismerkedett Forbáth Imrével és a cseh avantgarde képviselőivel: Nezvallal, Halas-szal, Jaroslav Seiferttel, Max Broddal. A szlovák költők közül Novo- meskývel, Smrekkel, Poničannal, E. B. Lukáč-csal került kapcsolatba. A PMH, a Magyar Vasárnap, a Képes Hét, s a Magyar Ojság szerkesztőségében együtt dolgozik Győry Dezsővel is. 1939-ben menekülnie kellett a fasiszta megszállás elől. Kalandos körülmények között Lengyelországba, majd a Szovjetunióba került: Lvovban, Rodnyikiban, Moszkvában élt. Tagja lett a Szovjet írók Szövetségének, a moszkvai Oj Hang közölte cikkeit és verseit. 1942-ben jelentkezett a Ludvik Svoboda vezette csehszlovák brigádba, s harcolt a fasiszta hódítók ellen. 1943- tól a moszkvai rádió magyar szerkesztőségében dolgozott. 1944-ben Moszkvában verseskötetet adott ki, Vagy-vagy címmel. 1945 után a Szabad Nép szerkesztője, majd a Magyar Szovjet Művelődési társaság igazgatója lesz, 1947-től 1959-ig az MTI prágai, berlini, majd bécsi tudósítója. 1959-től 1966-ig a Népszava szerkesztő bizottságának tagja.

Az első Csehszlovák Köztársaság magyar lírájában főként művészi igényességével, formaművészetével tűnik ki. Az egykorú kritika szlovenszkói Kosztolányinak is nevezte. Költészetéről Szalatnay Rezső írt részletes tanulmányt a Magyar Figyelőben: „Vozári merőben különbözik Győrytől és Mécstől is, nincs meg benne a kisebbségi sorstudatnak az a sajátos tartama, mint Győryban, nincs vallási révülete, mint a neokatolikus poézishez oly teljesen csatlakozó Mécsnek, sem szocialista pátosza és gáttörő lendülete, mint Forbáthnak és FöldesneK. Vozári tipikus városi költő, urbánus lény, a Horatius fajtájából való és hedonista is, mint a kétezer éves római poéta ... A Vozári-költé- szet nem program szerint járó, hanem emberi sorsszerűségek szerint tájékozódó: mélyszínű, finom stilizáltsággal feltűnő líra” — állapítja meg többek között. Lírájára kétségkívül hatottak a Nyugat nemzedék legkiforrottabb költői, a bohém kalandokat, s a külvárosok életét megelevenítő költeményei szinte Villont dézik. Legismertebb kötetének a Szebb szirénának bevezető ars poeticájában a szociális lelkiismeret, de a városi polgárság kiábrándultsága és dekadenciája is tükröződik: „Vergilius fegyvert és hőst dicsért még, Petőfit zord honszerelem gyötörte, / Petrarca Lauráról faragott verset, dicsérve báját és haját, a lengét. / De elpihentek már a nagy szavak ma, érve lehulltak, mint az őszi körte. / Én nem látok se hőst, se Laura nincsen. / Látok sóskiflit, önborotva-pengét, / cúgos cipőt, pápaszemet, szivarkát, éhséget, szomjat, kulcsot és hajókat, / a hídon látok öngyilkosjelöltet, és látom őt, mikor kihúzzák holtan, / látom a gyárat, melynek gépe néma, virágot, melynek szirma egyre kókad, / sorsokat látok, szennyet és poloskát...”)

Költészetének számos eleme Forbáthéval rokon: mindketten a város, a kávéházak, a bohém élet szerelmesei, igen kedvelik a groteszket, a bizarr témákat, a perifériák világát, míg azonban Forbáth számos verse szocialista eszmeiségű, Vozári apolitikus világpolgár, s csak 1938 után kerül kapcsolatba a kommunista eszmeiséggel. Forma