Irodalmi Szemle, 1979

1979/6 - ÉLŐ MÚLT - Szénássy Zoltán: Móricz Zsigmond szlovákiai útjainak sajtóvisszhangjából

vetettem fel, félig komolyan, félig viccesen.” „Mi az?” — kérdezte. Eredetileg cigányok lakták, de most már nyomorúságos körülmények között élő, vergődő prostituáltak és csavargók lakják. Sötét hely. „Gyerünk oda!” — mondja Móricz... Benn vagyunk a Péró közepén. Össze-vissza állított vályogviskók, szűk levegőtlen „uccák” a kis ablakok rongyokkal betömve, hogy a hideg ne kerüljön a lakásba... Bemegyünk egy házba.' Egy kis konyhában tüzel a kályha. Benn a szobában 6—8 ember. Alig férünk be... Ilyen sokan laknak itt? — kérdezzük. „Dehogy kérem, tizenketten!” Beszélgetünk mindenféléről; drágaságról, politikáról, erkölcsről. Dráfi kovácsmester elpanaszolja, hogy ha jön a választás, Holota polgármester mindent ígér. Utána aztán rendszerint mindent el is felejt. Erősen sérelmezik, hogy a város megengedi a prostituáltak itteni letelepedését, mivel megrontják az ifjúságot. Dráfi mester — aki valami vezető egyéniség

— elmondja, hogy állandóan tanulásra ösztönzi a fiatalokat. Neki két fia van, s ahogy mondja, mind a kettő középiskolába jár... Odakünn közben besötétedett. Amikor kiérünk a lakásból és eljutunk a Péróból, Móricz Zsigmond még soká némán halad mellettünk. „Érdekes délután volt — mondotta hosszú szünet után — Higyjétek el, újat, nyerset, természeteset csak a mélységben talál az ember.”

1932-ben a pozsonyi magyar tanítóképzősök önképzőkört alakítottak. Vezető tanáruk Szalatnai Rezső volt, a kört pedig Móricz Zsigmondról nevezték el.

A feljegyzések szerint az író 1932 december elején járt utoljára Szlovákiában s ezúttal ismét Komáromban járt, 3 napot töltve a városban. Ezt az időt — mint minden utazása alkalmával — ismereteinek bővítésére, a város és népe megismerésére használta fel. Komáromi látogatása egybeesik a „Légy jó mindhalálig” című önéletrajzi indítású regényének színreviteléveL A Földes-féle komáromi színtársulat a kiváló pesti színésznőt, Vaszary Pirit kérte fel Nyila Misi alakítására. Móricz maga is részt vett a bemutatón, s ahogy a helyi sajtó december 3-i száma írja: „A színészek szeretettel üdvözölték a Légy jó mindhalálig íróját.” A Komáromi Lapok Móricz Zsigmond Komáromban címmel tájékoztatja olvasóit az író látogatásáról. A vonattal utazó írót a magyarországi Komárom vasútállomásról Viola János, a közismert komáromi bérkocsis hozta át a Duna hídon. Viola bácsi, a pirospozsgás, mosolygós arcú fiákeres a népes komáromi bérkocsis gárda egyik legnépszerűbb tagja a magyar komáromi állomáson rostokolt órákon át, és a pesti gyorssal érkező utasokat, két pompás szürkével, egyhamar átröpítette a város csehszlovák oldalára. Viola János évtizedeken át büszkén dicsekedett a híres, nevezetes vendégével, az ő utasával. így elbeszélte egykori iskolatársának, Bihary Mihálynak is, aki így emlékezik vissza a történtekre: Viola bácsi a határon áthozva Móricz Zsigmondot, az Otthon kávéházba vitte, mivel reggelizni óhajtott. Az akkori Nádor utcán lévő kávéház kereskedők, tanárok, ügyvédek, orvosok állandó gyülekezőhelye volt. Móricz Zsigmond a kiadós reggeli után megszemlélte a kávéházzal szemben levő két könyvkereskedést, Hermann Endre és Spitzer Sándor könyvüzletét. Megelégedéssel tapasztalta, hogy bő választék található Komáromban is a legfrissebb pesti lapokból és könyvekből. Különösen a Hermann-féle üzletet dicsérte a bő válasz ték láttán. A könyvesboltok megtekintése után, arra kérte a fiákerest, hogy vigye ki a temetőbe, tisztelegni szeretne Jókai Mór szüleinek sírja előtt. A temetőbe kiérve csalódottan látta, hogy a nevezetes sír eléggé el van hanyagolva. Erre Móricz felindul- tan megkérdezte Viola Jánost, vajon tudja-e, hogy hol lakik a református pap. Hát hogyne tudta volna a jó fiákeres, nem volt Komáromnak olyan lakója, akit ő nem ismert volna: „Vigyen oda, majd leszedem róla a keresztvizet!” mondta a református papok ivadéka. A temetőből kiérve a Ref. Kollégiumba hajtattak, ahol Móricz Zsigmond kifizette a bérkocsit, megdicsérve a gazda szép lovait. A református lelkész Galambos Zoltán volt, akinek özvegye még élénken emlékezik az író látogatására. A lelkész külföldi egyetemeken tanult, nagytudású ember volt, aki nagy könyvtárral rendelkezett. Móricz Zsigmond, látva a tömérdek könyvet, egy-kettőre megbékélt, s a társalgás aztán pertu alapon folytatódott. A Jókai-sírok rendbehozatalában hamar megegyeztek, s a beszédet aztán az irodalom témájával folytatták. Az író meg is kérdezte újdonsült barátjától: „Zoltán, te milyen írónak tartasz engem?” A válasz bizony nem volt valami hízelgő: „Ha nem írnál malacságokat, csak olyant, mint a Légy jó mindhalálig, vagy a Hét krajcár, s nem az Űri muri, meg a Sárarany, akkor te egy kiváló író lennél!” — „Mit csináljak, az élet sajnos ilyen — felelte Móricz — és én realista író vagyok, az életet úgy írem le, amilyen.”