Irodalmi Szemle, 1979

1979/6 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Móricz Zsigmond és csehszlovákiai kapcsolatai

IEIL(Ü) I^TTÜTJLnTF

Turczel Lajos MÓRICZ ZSIGMOND ÉS CSEHSZLOVÁKIAI KAPCSOLATAI

A száz évvel ezelőtt, 1879. Július 2-án született Móricz Zsigmond az egyetemes magyar irodalom legjelentősebb alkotói közé tartozik, s a nevét egyszerre lehet említeni Csokonaiéval, Vörösmartyéval, Petőfiével, Aranyéval, Jókaiéval, Mikszáthéval, Adyéval és József Attiláéval. Mi teszi őt ilyen kiemelkedővé, korszakos jelentőségűvé? Az, hogy a XX. század első felében olyan monumentális életművet alkotott, mely rendkívül gazdagon és hűen tükrözte a korabeli magyar társadalmi valóságot.

A magyar kritikai realizmus az ő tollán teljesedett ki. Azt a pozitív társadalombírálatot, mely szépprózánkban Eötvös József A falu jegyzője és Magyarország 1514-ben című regényeivel kezdődött és Mikszáth egyes műveivel lKülönös házasság, Két választás Magyarországon, A Noszty-fiú esete Tóth Marival] folytatódott, Móricz az új fejlődési viszonyokhoz: a Magyarországon is meggyorsult, de súlyos ellentmondásokkal terhelt kapitalista fejlődéshez mérten újította meg.

Petőfihez, Ady hoz és József Attilához hasonlóan szenvedélyesen elkötelezett, a nemzet fölemelkedésén, a társadalom jobbításán tudatosan munkálkodó író volt. Csak a művészileg, esztétikailag értékes írást tartotta irodalomnak, de az öncélú művészieskedést elvetette. Az volt a véleménye, hogy az irodalmi alkotás nemcsak művészi produktum, hanem emberi s társadalmi dokumentum is. Nem volt szocialista író, de a szokványos polgári író elnevezés mégsem illik rá. Adyhoz hasonlóan forradalmi demokratának nevezhető, mert népe fölemelkedésének útjait keresve végül is a forradalom gondolatához, eszményéhez jutott el.

A szegénység, a dolgozó nép iránti mélységes szeretetét két olyan élmény alapozta meg, melyeket gyermekkorában és ifjúkorában élt át. Az egyik élmény saját családjának a nyomora volt, és ezt zsenge gyermekként ízlelte meg. A másik élményt akkor szerezte, amikor 1903 és 1907 között bekapcsolódott a Kisfaludy Társaság népköltészeti gyűjtőmunkájába, és — a kisebb utazásokat nem számítva — öt hosszabb tanulmány utat tett a Szatmár megyei falvakban. „Az a négy-öt esztendő, míg e vidéket jártam, az lett az én egyetemem, legfelső életiskolám, írói propedeutikai tanfolyamom — írja a visszatekintő író. — Ott háltam a béresek és a szegény pusztai és faluszéli családok dunnái alatt, s hallgattam a szívből fakadó kitöréseket és csöndes elmondását olyan dolgoknak, amiket csak ökölbe szorított kézzel lehetett hallgatni... Kimeríthetetlen mondanivaló duzzadt bennem, s 25—30 év alatt nem fogyott ki az a tarisznya, amit ott és akkor tömtem meg vad és mohó kapzsisággal, a nép valóságos életének mindenféle anyagával.”

Móricz tehetsége nehezen bontakozott ki, hosszú ideig gyötrődve, vergődve kereste az alkotónak és vágyainak megfelelő témát és formát. A végső lökést aztán Ady költészetének megismerése jelentette számára. Korábban még azt sem tudta biztosan, hogy költő lesz-e vagy prózaíró. Most a nagyerejű és új formájú Ady-versek egyrészt két-