Irodalmi Szemle, 1979

1979/6 - Cselényi László: A Kacor királytól a Kalevaláig

hinduk bibliája a Máhábháratával együtt) eddigi egyetlen teljesnek mondható, noha így is alaposan megrostált, nemrégiben megjelent magyar fordítása (Jánosy István munkája) a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadónál jelent meg. Hiszen nyilvánvaló, hogy a legnagyobb élvezetet éppen az ifjú olvasó leli majd e páratlanul érdekfeszítő, kalandos „históriában”, s meggyőződésem, hogy ha lenne az Illiász- nak vagy az Odüsszeiának egy népszerű, nem időmértékes fordítása (mint ahogy van már irodalmakban — a franciában például —, s itt nem a fölhígított, olcsó „ifjúsági” változatokra gondolok!), akkor ezek is a legkedveltebb olvasmányokká válnának az ifjúság körében, mint a Don Quijote, a Robinson Crusoe vagy A dzsungel könyve. Ugyanezt mondhatnánk az Aenais-ról, a Gilgames eposzról vagy a perzsák halhatatlan költeményéről, a „Sahnámé”-ľól (magyarul Királyok könyve a címe), amelytől csak egyetlen lépés az Ezeregyéjszaka meséi-ig, amelyek valóban kanonizált ifjúsági olvasmányokká váltak, még az európai irodalmakban is.

S nézzük tovább: az ókor után a középkor! Az Edda, a Kalevala, a Roland-ének, a Niebelung, a Cid. Az ó-orosz Bilinák, A róka regénye, A rózsa regénye, A Kerek Asztal Lovagjainak a története, az izlandi Sagák világa! Hol a határ, ki mondja meg, hogy mi ezek közül az, ami az ifjúság kezébe való, s mi az, ami nem?

Ha most lennék fiatal — sóhajtott föl Németh László éppen egy fiatalokhoz címzett írásában. Ha most lennék fiatal, persze a mai ésszel, én is másképp fognék hozzá olvasmányaimhoz. Tudvalevő, hogy mindenkinek megadatik azonban az „újra- fiatalodás” gyermekeiben. Lányaimnak az én nagy ifjúkori olvasmányélményeim mellett a világirodalomnak ezeket a remekműveit is kezébe adom, mindjárt a kezdet kezdetén, a mesék meg a leporellók után, ugyanúgy, mint a János vitézt, a Toldit vagy a Ludas Matyit is. Meggyőződésem ugyanis, hogy a kezükbe való az egyetemes emberi művelődéstörténetnek ez a sok remeke. Németh László írja, hogy öt-hatéves lányainak Arany-balladákat olvasott, s milyen nagy élvezettel fogadták őket a csöppségek. Ha igaz Németh László tétele, márpedig meggyőződésem, hogy igaz, akkor az említett írások semmivel sem „nehezebbek”, mint Arany balladái.

„Egy hónap — egy könyv” — címmel nemrégiben indított a Hét hasábjain Koncsol László egy vitát. Az a lényege, hogy minden gyermek, könyvtárának és műveltségének megalapozásához kapjon havonta egy könyvet. Nincs szándékomban az egyre parázslóbb véleménycserében részt venni, több, mint tíz esztendős könyvterjesztői gyakorlatom alaposan elvette a kedvem az efféle dolgokról való vitáktól. Egy azonban bizonyos: ha valóban megvalósítható (márpedig miért ne lenne megvalósítható anyagiakban amúgyis túl elkényeztetett gyerekeket „produkáló” korunkban?), hogy minden csehszlovákiai magyar gyermek (persze nemcsak ők!) havonta kapna egy könyvet, az az általános iskola nyolc esztendeje alatt kerek száz darab, a középiskola további négy esztendejével megtoldva (tehát tizenkét év alatt) kerek százötven darab könyvet jelentene. Valljuk be, ez több, mint ameny- nyit legvérmesebb reményeink közben bármikor is el mertünk képzelni.

Nem vitatkozni kell hát felőle, ahogy az eddigi hozzászólók a sokévi gyakorlatnak megfelelően teszik, a legkülönfélébb ötletekkel állva elő, hogy így kellene, meg úgy kellene — hanem cselekedni kell! Szülőnek, pedagógusoknak, fiataloknak egyaránt.

„Egy hónap — egy könyv”. Előttünk a világirodalom végtelen és kimeríthetetlen óceánja! A Kacor királytól a Kalevaláig.