Irodalmi Szemle, 1979

1979/6 - Cselényi László: A Kacor királytól a Kalevaláig

csillagokra, A Pál-utcai fiúkra, Benedek Elek vagy Móra Ferenc egész életművére, avagy Móricz Zsigmond remekére, a Légy jó mindhalálig-ra, de ami épp az ötvenes években s később történt e téren, az talán világviszonylatban is párját ritkítja. Ennek titkát is a felejthetetlen Kormos István fejtette meg számomra. Ö volt ugyanis több mint két évtizeden át a gyermekversek gazdája előbb az ifjúsági, majd a Móra Ferenc Könyvkiadónál, s nehéz esztendőkben, az ötvenes évek elején ő szedte rá a legkiválóbb magyar költőket a gyermekversírásra. Szerinte ugyanaz a helyzet kényszerítette erre a hallgatásra ítélt költőket, mint a műfordításra: a megélhetés. így állt kötélnek nemcsak Weöres vagy maga Kormos is, hanem még az olyan, egyébként eleve más beállítottságú költők is, mint Pilinszky János vagy Nemes Nagy Ágnes, de említhetném a kortárs magyar költészetnek akár a felét. S minő párját ritkító szüret- je- volt ennek a tulajdonképpen kényszer- helyzetnek! Weöres, Kassák, Tamkó Sirató, Zelk, Kormos, Pilinszky, Nemes Nagy, Rákos, Csoóri — hogy csak a legkiválóbbakat említsem, s a sor folytatódik, most már nem kényszerből, hanem jó értelemben fölfogott „haladó hagyományból”, a fiatalabbaknál is: Tandori Dezső, Orbán Ottó, Ágh István, Kis Anna. S a Magyarországon kívül eső „kisebbségi” literatúrákban: Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor Erdélyben, Domonkos István, Brasnyó István Jugoszláviában, s igaz, hogy mint mindenben, ebben is megkésve, de nálunk is: Simkó Tibor, Tóth Elemér, Varga Imre, Kovács Magda s a Tapsiráré-tapsórum című gyűjtemény ékes bizonyítéka mindannak, amit az előbbiekben állítottunk.

S nem beszéltünk még azokról, akik nem írtak kimondottan „gyermekverseket”, de a könyvkiadás, ezúttal valóban a szó jól fölfogott értelmében fölfedezte őket a gyermekek számára is. Gondolok itt példának okáért Nagy László verseinek egy csokrára, amely Csodafiúszarvas címmel jelent meg a Móra Könyvkiadónál. Ugyancsak a Juhász Ferenc ifjúkori verseiből összeállított gyűjteményre, a Csikóellés-re. S nyilván elképzelhető egy- egy ilyen szempontú válogatás más költők verseiből is.

S a szlovák költészet! Lehet, hogy csak a kellő tájékozottság hiánya miatt van, de úgy érzem, itt mintha nem lett volna a magyar irodalomban tapasztalható konjuktúrája a gyermekvers-írásnak, legalábbis a régebbi szlovák literatúrában nem. Igaz, voltak kimondottan „ifjúsági” szerzők (Rázus, Podjavorinská, Ondrejov), de éppen a „nagy”, a „felnőtt” költők, mintha kevesebbet törődtek volna ezzel a területtel, mint magyar társaik. Nem tudok példát arról, hogy Sládkovič, Hviezdoslav, Krasko, vagy akár Smrek, Lukáč és Novo- meský írt volna valaha is ún. gyermekverset. De a változás itt is megtörtént az utóbbi években-évtizedekben, s éppen a háború után indult nemzedékeknél. Rú- fus, Válek és Feldek — nemzedékük három legizmosabb tehetsége — írta egyben a legkiválóbb gyermekverseket is. Válek verseiből magyarul is megjelent egy csokorra való (Tramtaráriában címmel), Feldek és különösképpen Rúfus pompás termése azonban mindmáig ismeretlen a magyar olvasó előtt.

Mi hát az ún. „gyermekirodalom”, van-e létjogosultsága, okkal különböztetjük-e meg a „felnőtteknek” szánt irodalomtól, van-e poétikája, esztétikája, s ha van, milyen az? Mert magától értetődik, hogy a megkülönböztetésnek, a határvonal meghúzásának felnőtt és ifjúsági irodalom között, árnyoldala is van. Mégpedig az, hogy túlságosan is sok már az ún. ifjúsági író. Nálunk is, másutt is. Nálunk hosz- szú időn keresztül, voltaképpen a legutóbbi esztendőkig szerzők és kiadók mindent besoroltak e kategóriába, ami nem ütötte meg a „felnőtt” versek mértékét. Egy kis simítással, gügyögéssel így lett a rossz versekből gyermekvers. Gondolom, a bizonyító példák fölsorolásától ezúttal eltekinthetünk s legföljebb azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy nemcsak a mi alacsony mércével mért irodalmunkban volt és van ez így, hanem így van ez a szlovákoknál is, a cseheknél is, Magyar- országon is. Szinte törvényszerű, hogy a kisiklott, a sikertelen költők, s főként a dilettánsok rávetik magukat az ifjúsági irodalomra. Szerencsére, mondom, ma már nálunk is változóban a helyzet, s gondolom, másutt is. De térjünk vissza eredeti mondandónkhoz s lépjünk egy lépést előre. Ha azt mondottam volt, hogy nem volt szerencsém a gyermekirodalommal, ez csakis az eddig tárgyalt műfajokra vonatkozik. A mesékre méginkább, mint a versekre. Andersen, Grimm, Benedek Elek, Móra Ferenc meséit én soha nem olvastam, s az Ezer egyéjszakára is majd harminc esztendős koromban került sor.